A vezető tisztségviselő elleni marasztalási per


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vezető tisztségviselő kártérítési felelősségének megállapítását követő marasztalási perben kizárólag az vizsgálandó, hogy az adós vagyonából ki nem elégíthető és a marasztalási per tárgyává is tett felperesi hitelezői igények együttes összege meghaladja-e a megállapítási perben meghatározott összeget. Ha igen, úgy a megállapítási perben meghatározott összegben, ezen összegen belül pedig a felperesek ki nem elégített hitelezői igényének arányában kerülhet sor a marasztalásra – a Győri Ítélőtábla eseti döntése.


Ami a tényállást illeti, az alperes 2008. március 28-ától a K. P. S. Kft. – a továbbiakban adós – tagja és vezető tisztségviselője volt. A Veszprémi Megyei Bíróság 2011. augusztus 23-ai végzésével rendelte el az adós felszámolását. A felszámolási eljárásban a felperes 1 698 701 forint hitelezői igényt terjesztett elő, melyet a felszámoló határidőben előterjesztett igényként igazolt vissza. A törvényszék jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes mint az adós ügyvezetője a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek megfelelően látta el, és ezáltal a cég vagyona 674 482 forinttal csökkent.

A Veszprémi Törvényszék 2014. április 15-én jogerőre emelkedett végzésével az adóst egyszerűsített felszámolással megszüntette, megállapítva, hogy vagyon hiányában – egyebek mellett – a NAV Veszprém Megyei Adóigazgatósága 1 927 137 forint hitelezői igénye kielégítésére sincs fedezet.

A felperes – az 1991. évi XLIX. törvény (Csődtv.) 33/A. § (6) bekezdése alapján – 2014. május 20-án előterjesztett keresetében kérte, hogy kötelezze a bíróság az alperest 674 482 forint megfizetésére.

Az alperes elsődlegesen a kereset teljes, másodsorban annak részbeni – 168 622 forint követelést meghaladóan történő – elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a Veszprémi Törvényszék vagyonhiányt megállapító jogerős ítélete olyan hitelezői követelések kiegyenlítését kérte tőle számon, melyek ténylegesen fennálltak, s azok kifizetésekor még nem volt nyilvánvaló és előrelátható, hogy az adós felszámolására sor kerül.

Ezt támasztja alá az is, hogy a felszámolás megszüntetéséhez vezető egyezségre törekedett a felperessel is, továbbá a felszámolást megelőző időszakban még olyan – szerződéssel igazolt – árbevétel volt az adósnál valószínűsíthető, mely lehetővé tette volna a fennálló hitelezői igények kiegyenlítését. A felperesi álláspont szerinti helyes eljárás az lett volna, ha a hitelezők felé fennálló kötelezettségeket egyenlő mértékben csökkentette volna a kifogásolt teljesítés. Ennek elfogadása esetén azonban a jogerős ítéletben megállapított 674 482 forint teljesítést nem három, hanem négy egyforma részre kellene osztani, s a felperesre eső rész csak 168 622 forint lenne.

Marasztalása esetére 16 havi részletfizetés engedélyezését kérte. A felperes a részletekben való teljesítés engedélyezéséhez hozzájárult.

Az elsőfokú bíróság eljárása

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 674 482 forintot. A marasztalási összeg megfizetésére 16 havi részletfizetést engedélyezett az alperesnek, kimondta, hogy bármely részlet megfizetésének elmulasztása esetében az egész tartozás esedékessé válik.

Arra hivatkozott, hogy a felperes a Csődtv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási perben megállapított vagyoncsökkenéshez kapcsolódó marasztalásra irányuló keresetét a Csődtv. 33/A. § (6) bekezdése szerinti jogvesztő határidőn belül terjesztette elő, és igazolta azt is, hogy ki nem elégített hitelezői követelése meghaladja azt az összeget, melyért az alperes felelősséggel tartozik, ezért a kereset szerint marasztalta az alperest.

Rámutatott: az alperesi ellenkérelemben hivatkozott „arányos kielégítésnek” nem abból a szempontból van jelentősége, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, de még a felszámolást megelőzően kifizetett összegnek kellett volna arányosan megoszlania a hitelezők között, hanem a jogerős ítélettel megállapított vagyoncsökkenést lehetett volna jelen marasztalási perben követelésarányosan felosztani azon hitelezők között, akik marasztalási igényüket előterjesztették. A konkrét esetben azonban kizárólag a felperes terjesztett elő marasztalási keresetet, így a teljes 674 482 forint őt illeti meg.

A fellebbezés tartalma

Az első fokú ítélet ellen, annak részben történő megváltoztatása és a marasztalási összeg 168 622 forintra történő leszállítása iránt az alperes terjesztett elő fellebbezést.

Ebben fenntartotta az első fokú eljárás során általa előadottakat, s rámutatott: tévesen hivatkozott arra az elsőfokú bíróság, hogy az arányosításra csak akkor kerülhet sor, amennyiben a többi hitelező is bejelenti kárigényét. A rendelkezésre álló összeg éppen az ítélet folytán nem kerül egyenletesen felosztásra, szemben az általa igényelt, a sérelmezett kifizetésnél megvalósítandó arányos felosztással.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Rámutatott, hogy az alperes által igényelt, arányos kielégítésre a marasztalási perben már csak akkor van lehetőség, ha az adóssal szemben több hitelező kezdeményez marasztalási pert a Csődtv. 33/A. § (6) bekezdése alapján. Miután egyedül kezdeményezett marasztalási pert, ezért meg nem térült hitelezői követelése erejéig a teljes vagyoncsökkenés jogerős ítéletben meghatározott összegére jogosult.

A Győri Ítélőtábla megállapításai

Az alperes fellebbezése nem alapos.

Mindenekelőtt arra mutat rá az ítélőtábla, hogy az alperesi fellebbezés csak részben –- az általa arányosnak tekintett részt meghaladóan – sérelmezte marasztalását, emiatt az ítélőtábla a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján az első fokú ítélet fellebbezéssel nem érintett rendelkezéseit nem bírálta felül.

A fellebbezéssel érintett körben az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, érdemi döntése is helytálló, az alperes fellebbezésében előadottak az első fokú ítélet részben történő megváltoztatására sem adtak alapot. Az első fokú ítélet indokolása is kifogástalan és teljes körű, ezért az ítélőtábla kizárólag a fellebbezésben foglaltakra tekintettel mutat rá az alábbiakra:

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A Csődtv. 33/A. § (1) bekezdése alapján indított megállapítási perben született jogerős ítéletre figyelemmel a vagyonvesztés ténye és annak mértéke jelen perben már nem volt vitatható. A felelősséget megállapító ítélet csak azt a jogot biztosítja valamennyi hitelező számára, hogy a felszámolási eljárás befejezése után marasztalási keresetet nyújtson be a vezető tisztségviselőkkel szemben a felszámolási eljárásban ki nem elégített követelése megtérítése iránt, legfeljebb azonban a saját igénye és a marasztalást igénylő valamennyi hitelező együttes igényének a már megállapított vagyoncsökkenésre vetített aránya szerint meghatározható összeg erejéig. A marasztalás iránti perben tehát a hitelezők nem a teljes vagyoncsökkenés összegére vonatkozó igényt, hanem csak a saját ki nem elégített hitelezői igényüket vagy annak egy részét érvényesíthetik [1/2013. (II. 28.) Polgári jogegységi határozat indokolás III.b) pont].

A felperes felszámolási eljárásban ki nem elégített hitelezői igénye meghaladta a jogerős ítéletben már megállapított vagyonhiány mértékét, mely a marasztalási perben a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségének maximuma. A marasztalási per megindítására nem csupán a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítására irányuló per felperese jogosult (felperesei jogosultak), hanem a Csődtv. 33/A. § (6) bekezdése értelmében bármely hitelező, akinek a felszámolás során ki nem elégített hitelezői igénye maradt. Miután a marasztalási pert kizárólag a felperes indította meg a hitelezők közül, és ki nem elégített hitelezői igénye meghaladta a jogerős ítéletben megállapított vagyonhiány mértékét, így helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az alperest a kereset szerint marasztalta.

A vagyonhiány jogerős megállapítását követő marasztalási perben ugyanis már nincs lehetőség annak vizsgálatára, hogy a sérelmezett alperesi magatartás kifejtésének hiányában milyen mértékben lett volna kielégíthető a felperes konkrét hitelezői igénye. A Csődtv. 33/A. paragrafusa alapján indított megállapítási pert követően a marasztalás iránti pert a vezető tisztségviselővel szemben a felszámolási eljárásban nem térült követeléssel rendelkező hitelezők indíthatják meg, és a marasztalási perben már kizárólag az vizsgálandó, hogy az adós vagyonából ki nem elégíthető és a marasztalási per tárgyává is tett felperesi hitelezői igények együttes összege meghaladja-e a megállapítási perben meghatározott összeget.

Ha igen, úgy a megállapítási perben meghatározott összegben kerül sor a marasztalásra (ez a marasztalás felső határa), és a marasztalási összegen belül a konkrét hitelező igénye arányosan – a hitelező marasztalási kereset tárgyává tett ki nem elégített igénye és valamennyi felperes együttes, per tárgyává tett ki nem elégített hitelezői igényének arányában – nyerhet kielégítést.

Ha azonban a ki nem elégíthető felperesi hitelezői igények nem haladják meg a megállapítási perben meghatározott marasztalási összeget, úgy – a Pp. 215. paragrafusában foglaltak figyelembevételével – csak a felszámolás során ki nem elégíthető és peresített felperesi hitelezői igények együttes összegéig terjedhet a marasztalás. Értelemszerűen itt arányosításra nincs szükség, valamennyi hitelező hozzájut a teljes fennmaradt követeléséhez.

A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az első fokú ítéletet a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján – helyes indokainál fogva – hagyta helyben.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

Az ismertetett döntés (Győri Ítélőtábla Gf. II. 20 085/2015/5/I.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2016/3. számában 44. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 24.

Szolgáltató közigazgatás – 3. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 23.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások versenyre gyakorolt káros hatásai és kivételes körülmények közötti alkalmazhatósága 

A Közbeszerzési Hatóság Elnöke a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kapcsán hangsúlyozza, hogy az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárás előkészítése során, az eljárásfajta kiválasztásakor törekedniük kell a gazdasági versenyt támogató beszerzési megoldások és eljárásfajták alkalmazására. Az ajánlatkérők formális indokok alapján nem alkalmazhatnak hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást.