Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapította, hogy a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jogot sértő, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn annak következtében, hogy a törvényalkotó a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényben (Ve.) nem alkotta meg azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a másodfokú választási bizottság és a felülvizsgálati bíróság közölje a határozatát mindazokkal, akikre a jogorvoslati eljárás során hozott határozat rendelkezést tartalmaz. A döntéshez Czine Ágnes, Stumpf István és Sulyok Tamás párhuzamos indokolást csatoltak.
1. Az alapügy
Az Alkotmánybíróság korábban két különböző médiaszolgáltató alkotmányjogi panaszai alapján indított eljárásai során a 19/2016. (X. 28.) AB-határozatban, illetve a 20/2016. (X. 28.) AB-határozatban megállapította a Kúria két végzésének alaptörvény-ellenességét. Azokban az ügyekben az indítványozó műsorszolgáltatók által közzétett társadalmi célú reklámok miatt egy magánszemély fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Utóbbi a kifogásokat elutasította, mert szerinte a vitatott médiatartalom nem a választói akarat befolyásolását célozta, így a műsorszám közérdekű üzenetnek minősült. A kifogásokat benyújtó magánszemély a határozatok felülvizsgálatát kérve a Kúriához fordult, amely kimondta, hogy az indítványozók megsértették a választási eljárás politikai reklám közzétételére vonatkozó rendelkezését. A műsorszolgáltatók alkotmányjogi panaszaikban arra hivatkoztak, hogy a Kúria végzései sértik a véleménynyilvánítás szabadságát. Az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta az indítványokat, mert szerinte a kúriai végzések alkalmasak voltak arra, hogy – mintegy öncenzúraként – a műsorszolgáltatókat visszatartsák társadalmi célú reklámok közzétételétől.
Az egyik megsemmisített végzést a Kúria 2016. október 10-én hozta, és aznap rövid úton közölte is azt a bírósági felülvizsgálatot kezdeményező magánszeméllyel és az NVB-vel, továbbá nyilvánosságra is hozta. A helyzet problematikussága az volt, az indítványozó a nyilvánosságra hozott végzésből értesült arról, hogy a Kúria döntése rá vonatkozó kötelezettséget tartalmaz. Az indítványozó 2016. október 21-én, a végzés közzétételétől számított tízedik munkanapon nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az indítvány határidőben érkezett, mivel az iratok tanúsága szerint a Kúria az alkotmányjogi panasz benyújtásáig nem közölte az indítványozóval a végzését.
Az Alkotmánybíróság a 20/2016. (X. 28.) AB-határozat meghozatala során észlelte a Ve.-nek a jogorvoslati eljárás során hozott határozatok közlésére vonatkozó szabályainak a hiányosságát, ezért a döntés meghozatala előtt elrendelte a Ve. 232. §-ának – hivatalból eljárva és elkülönítve történő – alkotmányossági vizsgálatát és elbírálását.
2. A döntés indokai
Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során – hivatalból eljárva – megállapíthatja, hogy a jogalkotó jogalkotói feladatának elmulasztása következtében alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn.
Az Alkotmánybíróság döntésében felidézte a 6/1998. (III. 11.) AB-határozatát, amelyben összefoglalta a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját. E szerint a tisztességes eljárás (fair trial) követelménye nem pusztán a tisztességes (igazságos) tárgyalást foglalja magában, hanem kiterjed az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételére is. Az ezt követő döntéseiben az Alkotmánybíróság esetről-esetre határozta meg a tisztességes eljárás által megkövetelt konkrét ismérveket. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint az összes részletszabály betartása, vagy egyesek megszegése ellenére lehet az eljárás igazságtalan, méltánytalan vagy nem tisztességes.
Az AB szerint a választási eljárás során a hatályos szabályozás következtében előfordulhat, hogy valakivel az elsőfokú választási bizottsági határozatot nem közölték, mivel az rá vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést, ám a fellebbezés nyomán hozott másodfokú választási bizottsági határozat következtében a jogorvoslati eljárás során utóbb érintetté válik
Az Alkotmánybíróság a 17/2015. (VI. 5.) AB-határozatban foglalkozott a kézbesítés(i vélelem) alkotmányosságával a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal összefüggésben. A határozatban az AB rámutatott arra, hogy „[a]z Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényhozó nagy szabadságot élvez az egyes közigazgatási eljárási határidőkre vonatkozó, a döntésekről és más jelentős eljárási cselekményekről való értesítés és azok közlési szabályainak kialakítására. Különösen nagy ez a szabadság a nem az Alaptörvényből fakadó jogorvoslati eljárásra vonatkozó szabályok esetén. A jogorvoslati lehetőség igénybe vételének határideje a közlés módjára és a benyújtás feltételeire irányadó rendelkezésekkel együtt nem lehet annyira bizonytalan, hogy az igénybe vételére jogosultakat ténylegesen megfossza attól, hogy éljenek ezzel a jogukkal, ez ugyanis ellentétes az Alaptörvény XXIV. cikke (1) bekezdésében megfogalmazott tisztességes eljárás és ésszerű határidő követelményével.” Az AB szerint az alapjog alkotmányos indok nélküli (szükségtelen) korlátozása, ha ezen érdekeltek tekintetében a személyes tájékoztatás nem érvényesül, s ezáltal az érintettek jogainak gyakorlása, a jognyilatkozataik megtételére nyitva álló határidő teljesítése jelentősen (aránytalanul) elnehezül.
Egy másik, a 35/2015. (XII. 16.) AB-határozatban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy „a bírósági döntések közlésének funkciója kettős természetű: a bíróság tekintetében annak igazolására szolgál, hogy a kézbesítés szabályszerű volt-e. A kézbesítés szabályszerűsége előfeltétele annak, hogy a további eljárási cselekmények, a kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények hatályosak legyenek. A másik funkciója, hogy a fél értesüljön a rá nézve jelentős eljárási cselekményekről és a jogi helyzetére kiható döntésekről annak érdekében, hogy az adott döntéssel összefüggésben eljárási jogait gyakorolni, kötelezettségeit (határidőben) teljesíteni tudja.” Annak érdekében, hogy a közlés mint a tisztességes eljáráshoz való jog egyik lényeges eleme alkotmányjogi értelemben biztosított legyen, az szükséges, hogy a közlés olyan formában történjen, amely az érintett számára tényleges értesülést tesz lehetővé. Ez a követelmény az egyszerűsített eljárások tekintetében is irányadó.”
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság a jogszabályi környezetet megvizsgálva megállapította, hogy a Ve. 48. § (1) és (3) bekezdései értelmében a választási bizottság az általa hozott határozatot a meghozatala napján rövid úton a kérelmezővel, valamint azzal közli, akire a határozat jogot vagy kötelezettséget keletkeztet vagy származtat. A Ve. 232. § (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárás során hozott határozatot a másodfokon eljárt választási bizottság a fellebbezővel közli és azokkal, akikkel az elsőfokú határozatot közölték. A (3) bekezdés értelmében pedig a bírósági felülvizsgálat során hozott határozatot a kérelmezővel és azokkal kell közölni, akikkel a másodfokú határozatot közölték. A választási eljárás során tehát a hatályos szabályozás következtében előfordulhat, hogy valakivel az elsőfokú választási bizottsági határozatot nem közölték, mivel rá az elsőfokú határozat nem tartalmazott rendelkezést, azonban a fellebbezés nyomán hozott másodfokú választási bizottsági határozat következtében a jogorvoslati eljárás során utóbb érintetté válik. Sőt, az is előfordulhat – mint a most előforduló két alapügyben is –, hogy valakivel sem az elsőfokú, sem a másodfokú választási bizottsági határozatot nem közlik, azonban a felülvizsgálat nyomán hozott bírósági határozat következtében mégis érintetté válik.
Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányos indokát annak, hogy a másodfokú választási bizottságnak a fellebbezés folytán hozott határozatát, valamint a bíróságnak a felülvizsgálat során hozott határozatát miért ne kellene közölni azzal is, akire a határozat jogot vagy kötelezettséget keletkeztet vagy származtat, pusztán azért, mert az eljárás korábbi szakaszában hozott döntéseket vele nem kellett közölni. Mindez ugyanis a jogosultakat megfosztja attól, hogy éljenek a számukra nyitva álló jogorvoslati lehetőségekkel, ami a tisztességes eljárás követelményével ellentétes. Mivel a Ve. hatályos szövegéből hiányzik az erre vonatkozó szabályozás, az Alkotmánybíróság felhívta a jogalkotót annak pótlására.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szívós Mária volt.
