AB: Időhatály – alkotmányos becsértékstop


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 305. § (3) bekezdése ellen irányuló bírói kezdeményezést. Az AB azt állapította meg, hogy a kifogásolt jogszabályi feltétel a végrehajtás alá vont ingatlanok becsértékéről szóló szabályok időbeli hatályának kijelölése során objektív és tárgyilagos szempontot tart szem előtt, amelyet valamennyi végrehajtási eljárásban, azonos feltételek mellett alkalmaznak. Jelen esetben tehát nincsen szó a kifogásolt jogszabályi feltétel önkényességéről.


1. Az alapügy

A Ráckevei Járásbíróság egy végrehajtási ügyben felfüggesztette az eljárást és az Alkotmánybírósághoz fordult a Vht. 305. § (3) bekezdésének vizsgálatát kérve. A támadott bekezdés első mondata szerint az ingatlan becsértékének időmúlásra figyelemmel történő ismételt megállapítására olyan ügyekben nyílhat lehetőség, amelyekben a végrehajtó 2012. szeptember elsejét követően közölte a becsértéket.

A bírói kezdeményezésre okot adó végrehajtási ügyben a bíróság rendelt el végrehajtást az adóssal szemben, amelyet önálló bírósági végrehajtó foganatosít. Az eljáró végrehajtó 2010 áprilisában foglalta le az adós tulajdonában lévő ingatlant, majd ezt követően megállapította és közölte a felekkel az ingatlan becsértékét. A végrehajtást kérő ugyanakkor 2016 szeptemberében végrehajtási kifogást terjesztett elő az ingatlan becsértékével szemben. Álláspontja szerint a becsérték közlése óta eltelt több mint hat év során az ingatlan állapotában jelentős értékcsökkenés történt. Érvelése szerint ezért a sikeres árveréshez nélkülözhetetlen az ingatlan becsértékének leszállítása. A bíróság megállapította, hogy a Vht. 140. § (8) bekezdése ugyan lehetőséget ad a becsérték időmúlásra figyelemmel történő újbóli megállapítására, de ez a jogszabályi rendelkezés a Vht. 305. § (3) bekezdésében foglaltak alapján kizárólag olyan ingatlan-becsértékekre alkalmazható, amelyekről szóló tájékoztatást 2012. szeptember elsejét követően közöltek.

A bíróság szerint mindez sérti az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében elismert tulajdonhoz fűződő jogot, mert a becsérték időmúlásra figyelemmel történő újbóli megállapíthatóságának kizárása miatt egy-egy ingatlan becsértéke az árverezés során a valós, piaci értékétől lényegesen eltérhet. Ezen kívül a bírói kezdeményezés szerint a kifogásolt jogszabályi rendelkezés sérti az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdéseiben foglalt egyenlőségi szabályt és hátrányos megkülönböztetés tilalmát is, mert indokolatlanul különböztet azok között az adósok és végrehajtást kérők között, akikkel az ingatlan becsértékéről szóló tájékoztatást 2012. szeptember elseje előtt, illetve azt követően közölték.

2. Az AB-döntés indokai

Az Alkotmánybíróság elsőként röviden áttekintette, hogy gyakorlatában milyen felfogással érvényesül az alkotmányos tulajdonvédelem szabálya, amely szerint a tulajdon alkotmányjogi védelme az értékgarancia és a közérdekű korlátozás ismérvei mentén elsősorban a közhatalmi beavatkozással szemben nyújt védelmet. A tulajdonhoz való alapjog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi. Figyelemmel erre a gyakorlatra, az Alkotmánybíróság megítélése szerint a tulajdonhoz fűződő alapjog védelmi körét nem érinti, ha a jogszabály egy vagyontárgy becsértékének leszállítását, vagyis értékének csökkentését nem teszi lehetővé. Az Alkotmánybíróság emellett utalt arra is, hogy a Vht. tartalmaz az árverés eredménytelensége esetén követendő eljárási rendet is.

Az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésével kapcsolatosan az Alkotmánybíróság felidézte az általános egyenlőségi szabály értelmezése során kimunkált gyakorlatát, amely a jogrend valamennyi szabálya tekintetében azért biztosítja az egyenlően kezelés követelményét, mert az egyenlőség végső forrása az egyenlő emberi méltóság. A jogegyenlőség klauzulája a közhatalmat gyakorlók számára tehát azt az alkotmányos parancsot fogalmazza meg, hogy valamennyi személyt egyenlő méltóságúként kezeljenek, és szempontjaikat egyenlő mércével és méltányossággal mérjék. A jogegyenlőség elve azonban nem bármifajta különbségtételt, hanem csupán az emberi méltóságot sértő megkülönböztetéseket tilalmazza, és ilyen alaptörvény-ellenes, emberi méltóságot sértő megkülönböztetés abban az esetben állapítható meg, ha a különbségtétel önkényes.

Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése az alapjogok egyenlőségét és a diszkrimináció tilalmát tartalmazza. A tételesen felsorolt tulajdonságok mellett az „egyéb helyzet szerinti különbségtétel” fordulat nyújt garanciát ahhoz, hogy az előre nem látható, de a felsorolásban szereplő tulajdonságokhoz döntő hasonlóságot mutató helyzetben élő személyeket se érhesse hátrányosan sújtó különbségtétel. A XV. cikk (2) bekezdésében garantált diszkriminációtilalom tehát olyan élethelyzeteket ölel át, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó lényegi tulajdonságuk miatt előítélettel, vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe.

Az üggyel összefüggésben azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a kifogásolt jogszabályi feltétel a végrehajtás alá vont ingatlanok becsértékéről szóló szabályok időbeli hatályának kijelölése során objektív és tárgyilagos szempontot tart szem előtt, amely valamennyi végrehajtási eljárásban, azonos feltételek mellett kerül alkalmazásra. Jelen esetben tehát nincsen szó arról, hogy a kifogásolt jogszabályi feltétel önkényesen, az emberi méltóság sérelmét is előidéző szabályokat állapít meg a végrehajtási eljárásokban résztvevők tekintetében.

Az Alkotmánybíróság értékelése szerint továbbá a bírói kezdeményezésben kifogásolt időbeliségre vonatkozó szabály az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdés alkalmazása során nem jelenthet csoportképző ismérvet, mert az nem egy személyben rejlő lényegi tulajdonság, hanem egy objektív feltétel. A homogén csoportba tartozás ugyanakkor a diszkrimináció tilalmának vizsgálata során alapvető és meghatározó ismérv. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ugyanis csak akkor alaptörvény-ellenes a különbségtétel, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó, egymással összehasonlítható jogalanyok között tesz különbséget. Csoportazonosság, vagyis összehasonlítható helyzet hiányában azonban a bírói kezdeményezésben kifogásolt jogszabály nem sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében előírt alkotmányos tilalmat. Az Alkotmánybíróság emellett megvizsgálta, vajon a kifogásolt jogszabályi rendelkezés sértheti-e a rejtett diszkrimináció tilalmát. Mivel azonban a kifogásolt szabály egy tárgyilagos, semleges és objektív körülményt ír elő, amely a végrehajtási eljárásokban résztvevő valamennyi félre egyaránt vonatkozik, és hatását tekintve egyetlen olyan csoportot sem sújt hátrányosabban, amely az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében felsorolt tulajdonság valamelyikének jegyét hordozza, ezért a kifogásolt szabályozás kapcsán nem érhető tetten rejtett diszkrimináció sem. Mindennek megfelelően az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Balsai István volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 24.

Szolgáltató közigazgatás – 3. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 23.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások versenyre gyakorolt káros hatásai és kivételes körülmények közötti alkalmazhatósága 

A Közbeszerzési Hatóság Elnöke a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kapcsán hangsúlyozza, hogy az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárás előkészítése során, az eljárásfajta kiválasztásakor törekedniük kell a gazdasági versenyt támogató beszerzési megoldások és eljárásfajták alkalmazására. Az ajánlatkérők formális indokok alapján nem alkalmazhatnak hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást.