AB: Mulasztott az Országgyűlés egyes közlekedőképességükben korlátozott személyek esetében

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az Alkotmánybíróság szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a közlekedőképességükben a mozgásszervi fogyatékosokkal azonos mértékben, de nem mozgásszervi betegségből eredően korlátozott személyek támogatását, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. december 31-éig tegyen eleget. A döntéshez Czine Ágnes és Salamon László különvéleményt, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Stumpf István párhuzamos indokolást csatoltak.

Az alapügy

Az indítványra okot adó ügyben Budapest Főváros Kormányhivatala a felperes fogyatékossági támogatás megállapítása iránti kérelmét elutasította. Határozatának jogalapja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) 23. § (1) bekezdésének e) pontja, továbbá a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) kormányrendelet (R.) 1. számú mellékletének 5. és 6. pontja volt. A fellebbezést követően az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Családtámogatási Főosztálya az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Mindkét határozat hivatkozott arra a szakvéleményre, amely szerint a felperes nem minősül súlyosan fogyatékosnak, mivel mozgásszervi károsodása miatt a jogszabályokban nevesített segédeszköz állandó használatára nem szorul.

A felperes kereseti kérelmében indítványozta a jogerős határozat bírósági felülvizsgálatát. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy a jogszabályok diszkriminálják a felperest, amennyiben a támogatás folyósítását nem a mozgásszervi korlátozottság állapotához, hanem a mozgásszervi eredethez köti. A perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő meg is állapította, hogy a felperesnél a súlyos fogyatékosság megállapításához szükséges feltételek nem állnak fenn, mivel a felperesnél mozgáskorlátozottsággal járó, de nem mozgásszervi eredetű megbetegedés áll fenn az alsó végtagok vizenyője formájában, és a felperes által a helyváltoztatáshoz időnként használt segédeszköz (rollátor) nem szerepel a jogszabályban felsorolt segédeszközök között.

Magyarázat a kártérítési joghoz

A kötet ismerteti a kártérítési jog Ptk.-beli alapjait, és az egyes ágazati jogszabályokban fellelhető kártérítési jogi tárgyú jogszabályi rendelkezéseket, részletesen kitérve annak bírósági gyakorlatára és az európai kártérítési jogra is.

Megrendelés >>

A bíróság a pert felfüggesztette és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte, mivel álláspontja szerint „a jelenleg hatályos Fot. 23. § (1) bekezdés e) pontja szerint a R. 1. § (5) bekezdés c) pontja, valamint a R. 1. sz. melléklet 6. pontjának szabályozása indokolatlanul tesz különbséget a fogyatékossági támogatást igénylő személyek között a tekintetben, hogy a támogatást igénylő személy fennálló – és jelen perben szakértő által sem vitatott – mozgáskorlátozottsággal járó állapota mozgásszervi eredetű betegségből ered-e vagy sem.”

2. A döntés indokai

Az indítványt az Alkotmánybíróság a tartalma szerint bírálta el. A testület emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése alapján Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés nélkül biztosítja. Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésének második mondata pedig rögzíti, hogy minden magyar állampolgár – a tételesen felsorolt élethelyzetek esetén – törvényben maghatározott támogatásra jogosult. A (2) bekezdés tehát nem pontosan meghatározott mértékű támogatáshoz biztosít alanyi jogot, hanem lehetővé teszi az (1) bekezdésben tételesen felsorolt élethelyzetek szerinti és a nem ilyen, hanem a más okból rászorulók szociális biztonsága megvalósításának elkülönült szabályozását. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált ügyben az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése alapján támogatásra jogosultságot megalapozó tulajdonság a rokkantság, fogyatékosság, ezért az ilyen helyzetben lévő személyek védelemre szorulnak.

A támadott jogszabály a súlyos fogyatékosság minősítéséhez tartalmaz előírásokat: látási, hallási, értelmi, mozgásszervi fogyatékosságot szabályoz és meghatározza, kit kell autistának, továbbá kromoszóma-rendellenességgel élő személynek tekinteni, egyebek között a fogyatékossági támogatásra jogosultság szempontjából. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a fogyatékosság fogalmának meghatározása mindaddig nem áll ellentétben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével, amíg az nem önkényes.

Az Alaptörvény XIX. cikke két esetben szól jogosultságról: a XIX. cikk (4) bekezdése állami nyugdíjra való jogosultságot említ, míg a XIX. cikk (1) bekezdésének második mondata a támogatásra jogosultságot említi. Az itt felsoroltak azok az élethelyzetek, amelyekre szabottan törvényben alanyi jogon járó juttatásokat kell bevezetni, illetve fenntartani.

A „fogyatékosság” kifejezésnek alaptörvényi használata széles mozgásteret enged a jogalkotónak abban, hogy milyen nézőpontból határozza meg a „fogyatékosság” tételes jogi fogalmát. Hasonlóképpen mérlegelheti a jogalkotó, hogy a fogyatékosság mértékéhez, élettani eredetéhez, időbeni tartósságához milyen következményt kapcsol. Ugyanakkor a jogalkotó nem választhat olyan megoldást, amely fogalmi ellentétben áll az Alaptörvény szóhasználatának a szavak általánosan elfogadott jelentése szerinti tartalmával.

Kommentár a társadalombiztosítási törvényhez

Az elmúlt évek jogszabályi változásai megteremtették egy, a törvényhez kapcsolódó kommentár létjogosultságát, melynek segítségével átfogó képet kaphatunk a társadalombiztosítási rendszer alapjairól.

Megrendelés >>

Mindezek alapján az AB arra jutott, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének alkalmazásában nem minősíthető önkényesnek az, hogy a jogalkotó a súlyos fogyatékossághoz, a nagyfokú fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodáshoz köti a fogyatékosság fogalmát. Ez ugyanis olyan orvosi szakkérdés, amelynek értékelése nem tartozik az Alkotmánybíróság – és az általános hatáskörű bíróságok – hatáskörébe. Ezen kívül a támadott rendelkezés nem ellentétes a XIX. cikk (1) bekezdésével, mivel éppen azt hajtja végre, és hasonlóképpen nem ellentétes a XV. cikk (5) bekezdésével sem, mivel az nem meghatározott jogosultságot biztosít, hanem az abban megjelölt személyi kört kedvezményben részesítő jogszabály megalkotását írja elő. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Ezzel együtt a testület azt is megállapította, hogy az indítványozó bíró által feltárt jogszabályi környezet még sincs teljesen összhangban az Alaptörvénnyel. Az összhang hiányát azonban nem a norma jelenlegi tartalma, hanem annak hiányossága okozza. A nem mozgásszervi fogyatékos, de mozgásában, helyváltoztatásában, közlekedőképességében, és ennek folytán a társadalom életében való részvételben más okokból súlyosan korlátozott személyek ugyanis bizonyosan a XIX. cikk (1) bekezdésében írt élethelyzetek szerinti védendő körbe tartoznak. Ez nem azt jelenti, hogy az államnak a mozgásszervi és nem mozgásszervi betegségből eredő mozgási fogyatékos személyek számára mindenben azonos támogatást kell nyújtania, de azt igen, hogy a jogi szabályozásnak a fogyatékosság nyitott és befogadó meghatározását kell tartalmaznia. Ezeknek a személyeknek a támogatására ugyanakkor nincs jelenleg támogatási forma, ami nem egyeztethető össze az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésével, illetve XV. cikk (5) bekezdésével, ezért az Alkotmánybíróság jogalkotásra hívta fel az Országgyűlést.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!