AB: nem alaptörvény-ellenes az MNB elnökének elszámolási szabálya

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság elutasította az 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet 6. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói indítványokat, a jogszabályi rendelkezés értelmezésére azonban alkotmányos követelményt fogalmazott meg. A döntéshez Pokol Béla és Stumpf István csatoltak különvéleményt.

1. Az alapügy
A Szegedi Járásbíróság két bírója eljárást kezdeményeztek a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának különös szabályairól szóló 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet (a továbbiakban: MNB rendelet) 6. § (2) bekezdésével összefüggésben.

[multibox]

Az indítványozók kifejtették, hogy a devizahitelekkel kapcsolatosan felmerülő problémát a jogalkotó első lépcsőben az ún. árfolyamrés, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötések semmisségével összefüggő szabályokat tartalmazó törvényt fogadta el. Ezt követően került sor az elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény elfogadására, amelynek fő célja az első devizahiteles törvény alapján érvénytelen szerződéses kikötések miatt a fogyasztók javára mutatkozó túlfizetések elszámolása volt. Ennek során a fogyasztó követelését úgy kell kiszámítani, mintha a túlfizetéseket a túlfizetés időpontjában előtörlesztésként teljesítették volna. Az MNB-rendelet támadott 6. § (2) bekezdése értelmében azon elszámolási időszakban, amelyben az eredeti fogyasztói kölcsönszerződés alapján a fogyasztó késedelembe esett, az átszámított fogyasztói kölcsönt is késedelmesnek kell tekinteni, függetlenül az esetleges túlfizetéstől.
A bírói kezdeményezésekre okot adó mindkét ügyben az a helyzet állt elő, hogy az elszámolás során kiszámított összeg magasabbnak bizonyult, mint az érintett szerződések felmondása időpontjában késedelmes tartozásként megjelölt összeg. Mindkét ügyben azonnali hatályú felmondásra került sor a hátralék miatt, és a hitelező a teljes tartozást követeli késedelmi kamatokkal és perköltséggel együtt. Az adósok szerint viszont az elszámolás eredményeképpen a felmondási ok megdőlt, hiszen kiderült, hogy a felmondás időpontjában nem is voltak késedelemben.
A bírák szerint, ha az elszámolás során megállapított túlfizetés meghaladja a felmondásra okot adó késedelmes tartozást, akár a felmondási ok is megdőlhet utólag. Az indítványozók rámutatnak azonban, hogy az MNB-rendelet 6. § (2) bekezdése a „tisztességtelenül felszámított összegeknek a felmondás időpontjára visszavetített figyelembe vételét” kizárja, hiszen a rendelet az esetleges túlfizetéstől függetlenül az átszámított hiteltörténetben is késedelmesnek rendeli tekinteni az eredeti hiteltörténet szerint késedelmes teljesítést.
Sérelmezték továbbá, hogy az MNB elnöke túlterjeszkedett a rendeletalkotási felhatalmazáson: kizárólag az elszámolás módszertanának részletes szabályait és annak képleteit, valamint a fogyasztói követelésből levonható kedvezmények elszámolásának szabályait határozhatta volna meg, a támadott rendelkezés azonban – a késedelem jogkövetkezményének szabályozásával – nem e körbe tartozó szabályt állapít meg.

 

2. A döntés indokai
Az MNB-rendelet támadott rendelkezése szerint: „6. § (2) Azon elszámolási időszakban, amelyben az eredeti fogyasztói kölcsönszerződés alapján a fogyasztó késedelembe esett, az átszámított fogyasztói kölcsönt is késedelmesnek kell tekinteni, függetlenül az esetleges túlfizetéstől.”
Az Alkotmánybíróság emlékeztetett rá, hogy az első devizahitelekkel kapcsolatos törvény kimondta az árfolyamrés semmisségét, illetve felállította az egyoldalú szerződésmódosítási jog, mint szerződési kikötés tisztességtelenségének a vélelmét. Ennek megfelelően az érvénytelen szerződési rendelkezések alapján szükségessé váló elszámolás kérdéseit a jogalkotó a később megalkotott második törvényben rendezte. Az érvénytelen szerződéses kikötések alkalmazása következtében a fogyasztók javára túlfizetés keletkezett. Az MNB pedig több, az elszámolás gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő rendeletet alkotott.
Az Alkotmánybíróság a jogszabályi környezet áttekintése, valamint az MNB és az igazságügyi miniszter által megküldött véleményben foglaltak alapján megállapította, hogy az elszámolási törvények nem rendelkeznek arról, hogy a túlfizetés utólagos megállapítása befolyásolja-e, s ha igen, milyen módon a szerződés pénzügyi intézmény által történt felmondásának a jogszerűségét.  Ebből az következik, hogy a szerződés felmondásának a jogszerűségét a polgári jog egyéb, általános szabályai alapján kell megítélni.
Megalapozott ugyanakkor az indítványozók felvetése abban a tekintetben, hogy ebben az értelmezési keretben bizonytalanságot okozhat az MNB-rendelet 6. § (2) bekezdése, és az valóban túlterjeszkedne a törvény felhatalmazó rendelkezésén, ha az elszámolási módszertan meghatározása körében a szerződés felmondhatóságának a kérdését is eldöntené.
Az AB szerint az MNB-rendelet és két devizahiteles törvény együttes, egymásra tekintettel történő értelmezése azonban alátámaszthatja azt a jogi álláspontot, hogy a támadott előírásnak kizárólag az elszámolás, mint pénzügyi mechanizmus szempontjából lehet és van jelentősége.
A rendelet ugyanis kizárólag az elszámolás pénzügyi mechanizmusának részletszabályait határozza meg az azt végrehajtó pénzügyi intézmények számára, tehát az előírások célja kizárólag a fogyasztói túlfizetés összegének a meghatározása, nem pedig az elszámolást megelőzően bekövetkezett jogi tények (pl. a szerződés felmondása) jogszerűségének a minősítése. A rendelet 6. § (2) bekezdésének is van olyan értelmezése, amely kifejezetten az elszámolási folyamatra vonatkoztatható: az adós késedelme egyes törlesztési periódusok vonatkozásában akkor is fennállhat, ha végső soron, a teljes futamidőre nézve, túlfizetésben van. A rendelet célja tehát az elszámolási folyamat pénzügyi lebonyolítása.

[htmlbox BDT]

Ezen kívül a második devizahiteles törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az elszámolás a törvénnyel bevezetett különleges eljáráson (panaszeljárás és bírósági felülvizsgálat) kívül más eljárásban nem vitatható. Ebből az is következik, hogy a pénzügyi elszámolási folyamat tekintetében alkotott és annak részletszabályait tartalmazó jogszabályi rendelkezések alkalmazására az elszámolás befejezését követően nincs lehetőség. E szélesebb kontextusba helyezve a támadott rendelkezést megállapítható, hogy az nem terjeszkedik túl a törvénybe foglalt felhatalmazáson, hiszen nem befolyásol(hat)ja a pénzügyi elszámolási folyamatot követően (le)folytatott bírósági eljárások kimenetelét. A kölcsönszerződés felmondása jogszerűségének az elszámolást követő megítélését tehát e rendelkezés nem változtatja meg, ezért a kölcsönszerződés felmondására vonatkozó Ptk. előírásokkal sem ellentétes.
Mindezek alapján az AB a bírói kezdeményezéseket elutasította, a támadott norma értelmezésével összefüggésben fennálló bizonytalanságokkal kapcsolatos bírói felvetéseket azonban az Alkotmánybíróság megalapozottnak tartotta. Az Alkotmánybíróság ezért alkotmányos követelményként rögzítette, hogy az MNB-rendelet 6. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása kizárólag a fogyasztói követelés összegének a pénzügyi elszámolási folyamat során történő meghatározására vonatkozik. A devizahiteles törvény hatálya alá eső fogyasztói kölcsönszerződések pénzügyi intézmény általi felmondásának a jogszerűségét azonban nem lehet e rendelkezés alkalmazásával megítélni.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Sulyok Tamás volt.

---