Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21.) számú kormányrendelet 15. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította. A döntéshez Czine Ágnes, Juhász Imre és Stumpf István csatoltak különvéleményt.
Az alapügy
A panaszos azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert 2014. november 10-én az Igazságügyi Hivataltól, politikai rehabilitáció céljából járó nyugdíj megállapítása végett hatósági bizonyítvány kiállítását kérte arról, hogy 1951 és 1953 között 30 hónapon át kitelepítés, azaz személyi szabadságot korlátozó intézkedés hatálya alatt állt. Az Igazságügyi Hivatal a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mivel a kérelmet a támadott kormányrendelet 15. § (6) bekezdésében foglalt jogvesztő határidőt, azaz 2012. március 30-át követően nyújtották be. A végzés ellen a panaszos bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, de azt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította. A hatósághoz hasonlóan a bíróság is úgy foglalt állást, hogy a kormányrendelet által a kérelem előterjesztésére biztosított határidő jogvesztő, ezért a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása jogszerű volt.
A panaszos ezért az Alkotmánybíróságnál támadta meg a döntés jogi alapját, mondván, hogy a kormányrendelet 15. § (6) bekezdése önkényes és ezáltal alaptörvény-ellenes különbséget tett hasonló jogi helyzetben levő személyek között. Álláspontja szerint azzal, hogy a 2012. március 30-áig nyugdíjjogosultságot szerző és így a kérelmet ezen időpontig beadó kitelepített személyek kaphatnak e helyzetükre tekintettel nyugdíj-kiegészítést, míg a nyugdíjjogosultságot ezen időpontig meg nem szerző személyek nem, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése alapján életkor szerinti diszkriminációt eredményező helyzet valósul meg.
Az AB-döntés indokai
A támadott rendelkezés szerint „aki e rendelet alapján társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezését még nem kérte, 2012. március 30-áig nyújthatja be kérelmét a kárpótlási hatósághoz. Amennyiben a jogosult elítélésének bíróság általi semmissé nyilvánítására még nem került sor, az ez alapján járó juttatás iránti kérelem legkésőbb a 2012. március 30-áig a bíróságnál kezdeményezett eljárás alapján hozott jogerős döntés kézhezvételétől számított 90 napon belül terjeszthető elő. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, a mulasztás miatt igazolásnak nincs helye.”
Az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése alapján bírálta el. A panaszos érvelése szerint a kormányrendelet támadott bekezdése azért sérti a diszkriminációtilalmat, mert életkor, illetve egyéb helyzet szerinti megkülönböztetést tartalmaz. Azzal ugyanis, hogy a nyugdíj-kiegészítés megállapíthatóságának alapjául szolgáló kérelem beadásának határidejeként jogvesztő határidőt ír elő, a szabályozás azokat részesíti előnyben, akik a nyugdíjjogosultságot ezen időpontot megelőzően megszerezték, míg indokolatlanul hátrányosan megkülönbözteti azokat, akik csak ezt követően szereztek nyugdíjjogosultságot, illetve adhatták be a nyugdíj megállapítása iránti kérelmüket.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban a támadott jogszabályhely nem tartalmaz ilyen megkülönböztetést, hiszen az abban foglalt jogvesztő határidő mindenkire egységesen, bármiféle megkülönböztetés nélkül vonatkozik. Az alaptörvény-ellenes hátrányos megkülönböztetés legelemibb feltétele, hogy egyáltalán megvalósuljon a megkülönböztetés. Ha azonban megkülönböztetés nincs, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének a sérelme fogalmilag meg sem valósulhat.
Így jelen esetben a jogvesztő határidő nem zárt ki senkit a kérelem beadásának jogából sem azért, mert meghatározott életkort még nem töltött be, sem pedig azért, mert nyugdíjra még nem volt jogosult: a nyugdíj-kiegészítés alapjául szolgáló élethelyzet igazolására, illetve az ennek megállapítására irányuló kérelem beadására mindenkinek joga volt a jogvesztő határidő bekövetkeztéig, akár szerzett már ezen időpontig nyugdíjjogosultságot, akár nem.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította, ami mellett a testület rámutatott arra is, hogy a jogvesztő határidő előírása abból a jogpolitikai célból történt, mint amelyet az Alaptörvény U) cikk (9) bekezdése is véd, vagyis, hogy a kárpótlási folyamat lezáródásával mindenki, így az egész társadalom számára tiszta és végleges viszonyok alakuljanak ki.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Pokol Béla volt.
