Jogszabályfigyelő 2024 – 15. hét
Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2024/42-44. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.
Áruba bocsátható bizonyítványok, avagy 16 tonna feketeszén…
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Unió energiajogi szabályozásáról, a megújuló és a kapcsolt energiatermelésről, a fehér és zöld bizonyítványrendszerről beszélgettünk dr. Ferenczi Kristóf ügyvéddel, aki a szeptember 13-ai I. Magyar Energetikai Jogi Konferencián Származási garancia és kapcsolt bizonyítvány országok közötti kereskedelme címmel tart előadást.
Dr. Ferenczi Kristóf ügyvéd, az Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda partnere és regionális, kilenc országot átfogó energiajogi praxisának vezetője. Miután 2000-ben az ELTE Jogi Karán jogi diplomát szerzett, 2001-ben posztgraduális tanulmányokat folytatott a kereskedelmi jog területén az Université Robert Schuman Egyetem Jogi Karán Strasbourgban. Jogi tanácsadóként számos energiaipari ügyletben vett részt, ideértve a villamos energia, távhő- és földgázszektorban lebonyolított tranzakciókat, valamint megújuló energiaforrásokat hasznosító projektek megvalósítását. Társszerzője – többek között – „A magyar villamosenergia-szektor működése és szabályozása I.”, valamint „A magyar földgázszektor működése és szabályozása I.” című szakkönyveknek, az Energetikai Állandó Választottbíróság választottbírája. Ferenczi Kristóffal a 2016. szeptember 13-án megrendezendő I. Magyar Energetikai Jogi Konferencián tartandó „Származási garancia és kapcsolt bizonyítvány (fehér bizonyítvány) országok közötti kereskedelme” című előadása kapcsán beszélgetünk.
Milyen mozgatórugói voltak a bizonyítvány-rendszerre vonatkozó európai uniós szabályozási rezsim bevezetésének?
Általánosságban a megújuló forrásból és kapcsoltan – azaz azonos technológiával villamos energiát és hőenergiát termelve – előállított energia támogatási rendszere nem új elem az Európai Unió energiapiaci szabályozásában. A megújuló energiaforrásból származó energia termelésének támogatásához kapcsolódóan jelent meg az arra való igény, hogy a megtermelt és kereskedelmi forgalomba kerülő – elsősorban a megújuló energiaforrásokból származó – villamos energia eredetét beazonosítsák. A származási garancia rendszere ezt lenne alapvetően hivatott biztosítani.
Miért fontos az, hogy a felhasználó ismerje az általa felhasznált villamos energia eredetét?
A villamos energia eredetének megismerése legalább két szempontból lehet fontos. Egyrészt a felhasznált villamos energia eredetének beazonosítása az egyik eszköze annak, hogy a megújuló energiaforrások kihasználtsága növekedjen. Szabályozás hiányában ugyanis a megújuló energiaforrásból történő termelés korábban nem volt megbízhatóan beazonosítható – és így ösztönözhető sem, hiszen az elektronok „nem tudják”, hogy ők honnan származnak és a különböző hálózatokon belül nem tudnak „sorban állni”egymástól elkülönítve, mint „zöld” és „nem zöld” elektronok. Ennek megfelelően – főszabály szerint – a vevő önmagában nem tudja, hogy az a villamos energia, amit ő megvesz, vagy felhasznál, honnan származik. Hozzá kell tenni azonban, hogy a piac jelenlegi működése alapján az, hogy a felhasználó „címkézett” energiamennyiséget vásárol, nem garantálja, hogy ténylegesen „zöld” elektronok érkezzenek a vezetéken keresztül vagy a konnektorból. Másrészről, a szabályozás fontossága abban is rejlik, hogy képes növelni a felhasználók „tudatosságát”, azaz lehetővé teszi, hogy azok, akiknek a megújuló forrásból termelt energia értéket képvisel, és ezért a fenntartható fejlődés alapelveinek mentén ilyen típusú energiát kívánnak használni, biztosan tudják, hogy ők ilyen megújuló forrásból származó energiát vesznek. Végül, a származási garancia rendszere kiegészíti a megújuló energiaforrásból történő energiatermelés támogatási rendszereit, azokat jellegénél fogva tovább erősíti.
Több ilyen rendszerről beszélhetünk?
Igen. Az Európai Unió energiapiaci szabályozása – különösen a jelenlegi Európai Bizottságot megelőző időszakban és az úgynevezett Energiaunió programjának meghirdetését megelőző szabályozási koncepció keretében – döntően úgynevezett uniós irányelveken alapult, amelyek többek között választási lehetőséget biztosítottak a tagállamok részére a tekintetben, hogy milyen támogatási rendszert, modellt implementáljanak. Az egyik ilyen szóba jöhető lehetőség a klasszikus „feed-in tariff” modell, ami Magyarországon kötelező átvételi rendszerként ismert, illetve a zöld bizonyítványrendszer, amely bizonyos országokban tényleges piacot is teremtett.
A kötelező átvételt nyilván érti az olvasó – azaz a „zöld” villanyra létrejön egyfajta mesterséges fix felvevő bázis –, de hogy működik a zöld, illetve fehér bizonyítványrendszer?
Mindkét bizonyítványrendszer lényege az, hogy jogokat rendelünk ahhoz a tényhez, hogy miből, illetve hogyan termeltek meg vagy takarítanak meg adott mennyiségű villamos energiát. A zöld bizonyítványok esetében megújuló energiaforrásból származó villamos energiáról beszélünk, a fehér bizonyítványok esetében viszont az energia-megtakarításhoz kapcsolódó jogosultságokról. A megújuló energiaforrásból villamos energiát termelő erőművek a megterelt energiamennyiség mértékékének megfelelően zöld bizonyítványokat kapnak az államtól vagy a rendszerirányítótól, amely zöld bizonyítványokat a kereskedők az általuk értékesített villamos energia mennyiségének arányában kötelesek megvásárolni. Az úgynevezett fehér bizonyítványok esetében pedig arról van szó, hogy rajtuk keresztül biztosított legyen a szükséges mértékű energiahatékonysági lépések megvalósulása. A fehér bizonyítványok általában úgynevezett energiahatékonysági kötelezettségek tagállam általi egyidejű bevezetésével együtt lettek kibocsátva. Az energiahatékonysági kötelezettségek keretében az energiaszolgáltatók vagy elosztók valamilyen mértékű energiahatékonyság-növelési intézkedések megvalósítására kötelezettek, amihez szükséges, hogy az energia-megtakarítási célkitűzéssel arányos mennyiségben fehér bizonyítványokat kapjanak a kötelezett piaci szereplők. A fehér bizonyítványt az érintett piaci szereplő felhasználhatja a saját energia-megtakarítási kötelezettségei teljesítésének igazolására vagy azt forgalomba bocsáthatja, azaz eladhatja más kötelezett társaság részére is.
Jól értem, hogy a bizonyítványok ezek szerint forgalomképes vagyoni értékű jogot testesítenek meg?
Így van. És ebből következően, ezeknek a forgalomképes vagyoni értékű jogoknak kialakul egyfajta piaca is. Az ilyen piacok tekintetében is több különböző modell jöhet létre, így a piacon bizonyos árazási korlátok, plafonárak vagy minimumárak alkalmazásának előírása is lehetséges, amelyek keretein belül az ilyen forgalomképes jogokkal kereskedni lehet.
Ez tőzsdei – azaz szebben fogalmazva: szervezett piaci – kereskedés esetén is így van?
Ez egy érdekes kérdés. Van olyan rendszer, ahol az előbb említett vagyoni értékű jogokkal, zöld bizonyítványokkal tőzsdei keretek között lehet kereskedni, de emellett a zöld bizonyítványok árát keretek közé szorító, hatósági árszabályozásnak is meg kell felelni. Ennek közismert példája a Romániában létrehozott „vegyes” rendszer, melynek keretében a zöld bizonyítványoknak önálló piacuk is van, továbbá bilaterális alapon is lehet velük kereskedni, ugyanakkor a hatósági árszabályozáson keresztül kötelező minimum- és maximumára is van a zöld bizonyítványoknak. Általánosságban elmondható, hogy a zöld bizonyítványrendszer nagyon érzékeny a kibocsátott zöld bizonyítványok mennyiségére, mivel ha túl sok zöld bizonyítvány kerül ki a piacra, azáltal az értékük lezuhan, és ez megölheti a piac likviditását, ami kiüresedetté teheti a megújuló forrásból termelt villamosenergia-támogatási rendszert. Részben ez történt Romániában is, ahol túl sok zöld bizonyítvány került piaci forgalomba és alacsonyra estek az árak, így a megújuló energiát termelők egyre inkább azzal szembesültek, hogy a kialakult árszint mellett a rentábilis termelés már nem fenntartható.
dr. Ferenczi Kristóf
Az én értelmezésemben a kapcsolt termelés beintegrálása a megújulóenergia-támogatási rendszerbe sok koncepcionális kérdést vet fel, már ha csak azt nézzük, hogy a kapcsolt termelők többsége alapvetően fosszilis tüzelőanyagot használ…
Igen, az integrálás vethet fel kérdéseket, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a kapcsolt termelés esetén követelmény a magasabb hatásfok garantálása és még a hagyományos – leginkább szennyezőnek tartott –széntüzelésű erőművek is tudnak vegyes tüzelés keretén belül szén mellett biomasszával termelni, azaz „zöldülni”. Ez a „zöldülési” lehetőség nagyban hozzájárul a fosszilis alapú villamosenergia-termelés fenntarthatóbbá tételéhez. A megújulóenergia-támogatási rendszerek fenntarthatóságának növelése érdekében tűzte ki célul az Európai Bizottság azt, hogy fokozatosan, de egyre nagyobb mértékben piaci alapúvá váljanak a tagállami támogatási rendszerek.
Az olvasó azt gondolhatja, hogy ez az a pont – azaz a támogatási rendszer „piaci alapúvá tétele” –, amitől az egész rendszer nem fog állami támogatásnak minősülni, azaz amiatt, hogy végső soron az előállítási költségeket plusz a profitot a felhasználó fizeti meg?
Nem, ez az állítás ebben a formában nem helytálló, ugyanis például a piaci alapokon működő zöld bizonyítványrendszerek is tartalmazhatnak az Európai Unió jogának értelmében állami támogatási elemeket. Itt jogi tekintetből egy összetettebb szempontrendszert kell vizsgálni, amely alapján, ha a támogatás meghatározása és kiosztása állami szerepvállalással történik – például az állami tulajdonú rendszerirányító társaság által –, és az adott intézkedések tekintetében az úgynevezett államnak betudhatóság körülménye megállapítható, akkor a rendszer állami támogatásnak minősülhet, függetlenül annak piaci alapúvá tételétől.
És abban az esetben is, ha a támogatás az ilyen társaságon csak „átfolyik”, azaz „továbbadja” a piaci szereplőknek.
Így van. Önmagában az a tény, hogy egy tagállam egy olyan támogatási rendszert vezet be, amely esetében a végső „fizető” az energia végső felhasználója, nem zárja ki az állami támogatási jogi intézkedésként való minősítést.
A származási garanciák is minősülhetnek állami támogatásnak?
A származási garancia – mint olyan elektronikus okirat, amely objektív, átlátható és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján igazolja a felhasználó felé, hogy az adott megújuló erőmű által előállított villamos energia meghatározott mennyisége megújuló energiaforrásból vagy nagy hatékonyságú kapcsolt energiatermelésből származik – koncepciója nem feltétlenül kapcsolódik magához a támogatás biztosításának rendszeréhez. Származási garanciát főszabály szerint azért vezetnek be a tagállamok, hogy az ténylegesen csak azt igazolja: a megtermelt energia milyen forrásból származik, anélkül, hogy maga a származási garancia kereskedelmi forgalom tárgyát képezné.
I. Magyar Energetikai Jogi Konferencia |
|---|
|
Ízelítő a konferencia témáiból: Hazai energiaszabályozás a nemzetközi és európai elvárások tükrében Bővebb információ >> |
Ahogyan az előbbiekben mondtad, az egyes tagállamokban különböző rendszerek alakultak ki a megújuló forrásból illetve kapcsoltan termelt energia támogatására. Ezek szerint ezek a rendszerek egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen „átjárhatóak”?
Az Európai Unióban kialakult megújulóenergia-támogatási rendszerek tekintetében valóban szinte azt lehet mondani, hogy ahány tagállam, annyi támogatási rendszer, így az átjárhatóság nincs megfelelően biztosítva. A különböző megújuló energiaforrásból – vagy akár kapcsoltan – termelt, de nemcsak fosszilis alapú villamosenergia-termeléshez kapcsolódó jogosultságok határokon átnyúló kereskedelme, illetve az egyik tagállamban megvalósított megújulóenergia-beruházásnak egy másik tagállamban való elismerése és ottani támogatási rendszerbe történő befogadása egyelőre nem tudott megfelelően megvalósulni.
Azaz, ha az egyik tagállamban kötelező átvétel van, a másikban pedig valamiféle bizonyítvány, akkor nem tudsz bizonyítvánnyal kereskedni a kötelező átvételt alkalmazó tagállamban.
Így van. De azt azért hozzá kell tenni, hogy az Európai Bizottságnak hosszú ideje fennálló törekvése az, hogy a támogatási rendszerek közötti átjárhatóságot biztosítsa. Jól mutatja ezt a törekvést az Európai Unió által bevezetett azon mechanizmus is, amely lehetővé teszi a tagállamok számára azt, hogy ha egy tagállam be akar számíttatni a maga kötelező megújuló részarány vállalásába egy energia projektet, akkor ezt nem kell feltétlenül a saját területén megvalósítania, tekintettel többek között arra, hogy egyes tagállamok természeti adottságai is különböznek. Érdemes azonban megjegyezni, annak ellenére, hogy e tekintetben kialakították a kedvező szabályrendszert, a tagállamok nem jeleskedtek ilyen „cross border” típusú, azaz határokon átnyúló projektek megvalósításában. Ez azt is jelenti, hogy az a fajta átjárhatóság sem valósult meg, miszerint ha egy adott tagállamnak nincs megfelelő olyan adottsága, ami alapján akár szél-, akár naperőmű-projekteket sikeresen meg tudna valósítani, de a szomszédos tagállam ezekkel az adottságokkal rendelkezik, akkor a másik tagállamban megépített erőmű által megtermelt megújuló energia beszámítható az első tagállam kötelező részarány-vállalásába. Egy gyakorlati példán keresztül bemutatva ez azt jelenti, hogy egy magyarországi befektető által Romániában megépítendő szélerőmű által megtermelt villamos energia a magyar megújuló részarányba beszámítható lehetett volna vagy lehetne, ha ez a projekt a magyar támogatási rendszer keretében részesülne támogatásban. Ilyen projektek létrehozására voltak kísérletek, de valójában ezek közül csak kevés valósulhatott meg. Ez állami támogatási szempontból is komoly problémává alakult, mert a megújulóenergia-támogatási rendszerek megnyitása más tagállamban honos vállalkozások számára nehézségekbe ütközött. „A Bizottság közleménye Iránymutatás a 2014–2020 közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról” 2014-ben világosan megfogalmazta az átjárhatóság iránti igényt az Európai Bizottság részéről. Az Iránymutatással egyébként az Európai Bizottság gyakorlatilag újraírta a megújuló energiaforrásból vagy nagy hatásfokkal kapcsoltan történő villamosenergia-termelésre vonatkozó állami támogatási intézkedések szabályrendszerét. Ezáltal egy olyan új irány jelent meg az uniós szabályozásban, amely nagyobb konvergenciát biztosíthat, és amely ténylegesen megteremtheti a tagállamok közötti átjárhatóságot is. Ezt az új megközelítést tükrözik az Európai Bizottságnak az új Iránymutatás alapján az elmúlt időszakban meghozott, tagállami megújulóenergia-támogatási rendszerekre vonatkozó állami támogatási jogi határozatai is. Előzetesen ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy az új irány nem csak a zöld bizonyítványrendszereket, illetve a kötelező átvételi rendszereket érinti, hanem adott esetben a fehér bizonyítványrendszerek tekintetében is változásokat hozhat.
„16 tonna feketeszén
16 tonnát raksz és mennyi a bér
Meghalni kéne, de nem lehet
A vállalat nem engedi a lelkemet.
Kedvesem, jöjj velem
Ez a harc lesz a végső
Kedvesem, jöjj velem
Senki más nem jöhet
Kedvesem jöjj velem
Az égbe visz ez a lépcső
Innen más út, ki már nem vezet.” (Abella – Bódi – Boros – Nagy – Patai – Tóth; Republic)