Az ítélet nem oldja meg a konfliktust


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pereskedés helyett a mediáció lenne a legjobb megoldás céges ügyekben, hagyatéki vitákban, bontóper során felmerülő járulékos kérdésekben, vagy épp szomszédok közötti konfliktusokban, illetve minden olyan ügyben, ahol az emberi oldal és a jövőbeni együttműködés meghatározó.


A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény megfogalmazásában a közvetítés olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján – a vitában nem érintett harmadik személy bevonása mellett – a vitarendezés megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.

A közvetítő (vagy más néven mediátor) tehát egy teljesen semleges fél, aki abban nyújt segítséget a feleknek, hogy megoldják a vitájukat és közös megegyezésre jussanak. Egyfajta békéltető szerepet is elláthat egy mediátor, azonban alapvetően feladata a megállapodás aláírásáig terjed. Ugyanakkor a közvetítés mégis több egyfajta egyezségközvetítésnél. Nem csak azért, mert felkészíti a feleket a jövőbeni együttműködésre és megtanítja őket a párbeszédre, hanem azért is, mert a konfliktus okait, forrásait igyekszik feltárni. És valljuk be őszintén, ez az, ami igazán segítséget nyújthat ahhoz, hogy megértsük a másik fél indokait, és kitaláljunk egy új utat a jövőbeni együttműködésre is. Ezért tud a mediáció valóban véget vetni a konfliktusnak, mert feloldja a felekben azokat az általában mélyen gyökerező és kimondatlan sérelmeket, amelyekből a pereskedés csak még többet teremt azzal, hogy kvázi bűnöst keres a múltban való kutakodással.

Párbeszéd vagy perbeszéd?

Aki peres eljárást kezdeményez, az tisztában van azzal, hogy egy hosszadalmas útra lép: onnantól, hogy átlépi a bíróság kapuját, kiadja kezéből az irányítást és valamelyest az egyezség lehetőségét is. Ugyanis egy peres eljárás nem a konfliktus megoldására törekszik, hanem szerepéből adódóan megoldani akarja az esetleges jogvitát. Ha épp van. Mert nagyon sok esetben az is csak a konfliktusok hadából keletkezik azért, hogy a felek egyike alapot szerezzen arra, hogy megtámadhassa a másikat, azaz jogi útra terelhesse a lelkében dúló konfrontációkat. Csakhogy egy konfliktusból eredő vitában a bírónak kötelessége ugyanúgy eljárni, azaz felállítani a vesztes-nyertes párost, bár jó esetben ilyenkor megpróbálja a feleket a mediáció irányába eltolni azzal, hogy megérteti velük, az ő ügyük nem a bíróságra, hanem rájuk tartozik és tájékoztatja őket a közvetítői névjegyzékben található mediátorok létezéséről és arról, hogy számukra a segítség inkább odaát van.

A mediáció során nincs nyertes és vesztes fél, kizárólag nyertesek vannak, nem is beszélve arról, hogy egy saját magunk által kitaposott megegyezésre sokkal jobban vigyázni fogunk a jövőben is

Merthogy miért is jobb bizonyos esetekben a mediáció? Ennek számos oka van az előzőeken kívül is. Egyrészt legfeljebb 4 hónap alatt lezárul az eljárás, ami a sok évig elhúzódó perekkel ellentétben igen nagy előny. Másrészt jóval olcsóbb is, hiszen nincs per- és ügyvédi költség és egyéb „finomságok”. Továbbá, ha a közvetítőnél kötött megegyezést a felek szeretnék végrehajthatóvá tenni, akkor is maximum 15 ezer forintért megtehetik. Ehhez nem kell mást tenniük, mint a bíróságon úgynevezett egyezségi kísérletre idézéssel a bíró jóváhagyását kérniük. Ezt megtehetik majdnem az összes polgári ügyben. Vannak persze kivételek is (például gondnoksággal kapcsolatos perek), amikor a mediáció nem alkalmazható és kizárólag peres úton lehet kezdeményezni az eljárást.

A pénzügyi ösztönzésen kívül vannak azért egyéb pozitívumai is a közvetítésnek. Például nincsenek határok. Amíg egy pernél minden behatárolt és kizárólag a jogszabályok adta kereteken belül folyhat a tárgyalás, addig a mediációban minden szabad. Itt ugyanis csak arra törekednek a felek és a közvetítő is, hogy olyan megoldás szülessen, ami mindkét félnek megnyugtató. Épp ezért az irányítást is a felek kezében tartja, ami nagyon lényeges különbség ahhoz képest, amikor a bíró vezeti a tárgyalást, és nem engedheti azt a felek által befolyásolni. Már csak azért sem, mert a tárgyalóteremben nincs arra idő, hogy a felek konfliktusával mélységeiben foglalkozzon, hiszen akkor szétfolyna a per, ami még hosszadalmasabbá tenné az eljárást. Itt jön azonban még egy fontos különbség, mert amíg a bíró az ügy uraként ítélkezik, addig a mediátor teljesen semleges félként vesz részt a közvetítésben és legfőbb céljaként hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy megfelelő mederben vigyék végig a megbeszéléseket, valamint ők jussanak el a mindkettőjük számára megfelelő végeredményhez, azaz a megegyezéshez. Ehhez persze a felek részéről némi engedékenységre van szükség, valamint a perben való ellenérdekkel és harcos modorral szemben itt inkább a közös hang megtalálására kell törekedni. Végeredményben rá kell jönni arra, hogy a jövőbeni kommunikációhoz elengedhetetlen az, hogy együtt találják meg a megoldást, és ezért nem elegendő a fejük felett kimondott ítélet, ami talán egyikőjüket sem győzi meg arról, hogy valóban megoldás született. Ezért is lehet azt kijelenteni, hogy a mediáció során nincs nyertes és vesztes fél, kizárólag nyertesek vannak, nem is beszélve arról, hogy egy saját magunk által kitaposott megegyezésre sokkal jobban vigyázni fogunk a jövőben is, betartjuk, így minden bizonnyal annak végrehajtásában sem kell külső segítséget igénybe vennünk.

Van, amikor kötelező a közvetítés

A mediációt bár mindenki választhatja vitája békés megoldására, vannak olyan ügyek, amelyben az új polgári törvénykönyv (Ptk.) már kötelező közvetítést ír elő. Ez azt jelenti, hogy a bíró kötelezően elküldi a feleket a per kezdetét követően a bírósági közvetőhöz, ha úgy látja, van némi esély arra, hogy közös megegyezésre jussanak a felek. Ilyen kötelező mediációra terelés a szülői felügyelet rendezése iránti perekben fordulhat elő, amelybe beletartozik a külön élő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás szabályozása is.

Ilyenkor tehát a bíró – indokolt esetben – kötelezheti a szülőket, hogy a szükséges együttműködésük biztosítása érdekében közvetítőt vegyenek igénybe. Erre az időre a per tárgyalását felfüggesztik.

Kommentár a polgári perrendtartáshoz

Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa

Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is.

Előrendelés 20% kedvezménnyel!

Megrendelés >>

A kötelező közvetítés – jellegéből adódóan – azért nem egyenlő a mediációval, hiszen ez utóbbi önként választott eljárás, míg a kötelező bírósági közvetítés a nevéből fakadóan sem az. Persze attól még ugyanaz a törvényi szabályozás vonatkozik a közvetítésre akkor is, ha a bíró kötelezi a feleket, azonban ilyenkor a felek kötelezése mindössze arra terjed ki, hogy közösen indítsák meg a közvetítői eljárást és vegyenek részt az első megbeszélésen. Ezt követően azonban a kötelezés a közvetítésben való részvételre már nem terjed ki, hiszen onnantól már teljesen ellentétes lenne a mediációból fakadó szabad akaratból való egyezség létrehozásával. Tehát, ha a felek bármelyike az első mediációs „ülés” után úgy dönt, hogy nem akarja a közvetítést lefolytatni, akkor ennek hátrányos következménye nem lesz.

Mely területeken kell mindenképp mediáció ítélet helyett?

Fontos, hogy szétválasszuk a mediációt mint konfliktusmegoldást, és a pereskedést mint jogvitaeldöntést. A polgári perrendtartás koncepciója szerint „a békés jövőre koncentrálás lényegileg tér el egy múltban keletkezett esemény miatti, vagyoni vagy személyi joggal kapcsolatban felmerült jogvita eldöntésétől.” Pontosan ez az, ami miatt számos esetben ítélet helyett a mediáció vezetne valódi eredményre. Hiszen hiába van ítélettel lezárva egy jogvita, ha az annak hátterében zajló konfliktus megoldatlan marad. Ezeket az eseteket általában az ítélet csak statisztikailag oldja meg, de valójában nem. Azoknál az ügyeknél, ahol a tárgyalóteremből kilépve a feleknek nem csupán azt kell megválasztaniuk, hogy ki balra és ki pedig jobbra folytatja az útját, mert a jövőben elengedhetetlen, hogy közös ügyeik legyenek, ott bizony az ítélet kevés. Ugyanis nem a valódi problémát oldja meg, csupán az épp felszínen lévő jogvitát. A jövőbeni együttműködésre vonatkozóan azonban fennmarad a konfliktus a felek között. Azok a mélyebben gyökerező problémák, amik miatt egyáltalán a jogvita kialakulhatott, továbbra sem fognak elillanni, és a pervesztes-pernyertesérzés, valamint a fel nem oldott sérelmek újabb és újabb vitákat fognak generálni. A bíró pedig csak imádkozhat azért, hogy a következő konfliktusukból eredő pereskedési szándékuk ne épp az ő tárgyalótermét találja meg. Ezért nem a jogvitát kell eldönteni, hanem a konfliktust megoldani. Ez a valódi megoldás, ami a jövőben is tartósnak fog bizonyulni.

A fenti okokból adódóan pereskedés helyett a mediáció lenne a legjobb megoldás céges ügyekben, hagyatéki vitákban, bontóper során felmerülő járulékos kérdések esetében (főként, ha gyermek is van a családban), vagy épp szomszédok közötti konfliktusokban, illetve minden olyan ügyben, ahol az emberi oldal és a jövőbeni együttműködés meghatározó.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.