Elvált élettársak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az élettársi kapcsolat fennállásának törvényi feltételei megállapíthatóak, ha a felek a házasságuk felbontását követően egy lakásban, közös háztartásban, gazdasági és érzelmi közösségben élnek. Cikkünkben a Debreceni Ítélőtábla eseti döntését ismertetjük.
Ami a tényállást illeti, a felperes és az I. rendű alperes (a továbbiakban: peres felek) házastársak voltak, házasságukat a 2005. június 9-én jogerőre emelkedett bírósági ítélet felbontotta; az annak indokolásában foglaltak szerint a peres felek között az életközösség 2004 augusztusában szűnt meg, Az 1/2-1/2 arányban közös tulajdonukat képező társasházi lakásingatlant osztott módon használták, illetve az egyezségükben kijelentették, hogy az ingóságaikat megosztották.
[multibox]
2004. június 7. napján az I. rendű alperes mint igénylő, a felperes mint igénylőtárs építési telekigénylési lapot töltött ki, majd az I. rendű alperes a 2004. július 30. napján létrejött adásvételi szerződéssel megvásárolt egy beépítetlen ingatlant, mely vonatkozásában a tulajdonjoga 2005. augusztus 18. napján került bejegyzésre 1/1 arányban az ingatlan-nyilvántartásba. A peres felek kérelmére az építési hatóság a 2005. szeptember 9. napján keltezett határozatával erre az ingatlanra zárt sorú beépítésű, családi lakóház rendeltetésű épület építési munkáinak végzését engedélyezte.
A peres felek 2005. november 25. napján ügyvéd által ellenjegyzett házastársi vagyonközösséget megosztó szerződést kötöttek, melyben rögzítették, hogy a házasságuk ideje alatt szerzett közös vagyon a társasházi lakásingatlan, valamint a beépítetlen terület. A szerződés 5. pontjában a peres felek a vagyonukat akként osztották meg, hogy a felperes tulajdonába került a lakásingatlan 1/1 arányban, míg az I. r. alperes tulajdonába a teljes lakásberendezés és a beépítetlen terület.
[htmlbox BDT]
A házasságuk felbontását követően a felek továbbra is együtt éltek gyermekeikkel a lakásban. A felperes 2004 augusztusától munkaviszonnyal nem rendelkezett, időnként alkalmi munkákat végzett és a beépítetlen területen történő építkezésben tevékenyen részt vett. Az építkezést az I. rendű alperes finanszírozta akként, hogy hitelt vett igénybe a II. rendű alperesi hitelintézettől, illetve szociálpolitikai támogatást igényelt, lakásépítésre felhasználható cafetériát kapott a munkáltatójától, valamint felhasználta az édesanyja által ebből a célból nyújtott készpénz ajándékot.
A peres felek a 2008. március 12. napján keltezett határozattal kapták meg a lakóház használatbavételi engedélyét. Az I. rendű alperessel és közös gyermekeikkel együtt a felperes is beköltözött a felépített családi házba. A peres felek együtt jártak bevásárolni, illetve a felperes családjához látogatóba. Házasságuk felbontását követően kettesben is és gyermekeikkel együtt is voltak nyaralni. A házasságuk felbontását követően az I. r. alperes fokozatosan emelkedő jövedelemmel rendelkezett; a felperes jövedelemmel nem rendelkezett, a családi házba való költözést követően a társasházi lakást bérbeadás útján hasznosította.
A 2010. évben megelőző távoltartást elrendelő bírósági határozat indokolása azt tartalmazta, hogy az I. rendű alperes elmondása alapján a felek 5 évvel ezelőtt elváltak, azóta élettársi kapcsolatban éltek a családi házban. A rendőrségi jelentés szerint az I. r. alperes elmondása alapján a lakóház papíron az ő tulajdonában áll, de azt közösen építették a férjével, így 50-50%-ban tulajdonosok, körülbelül 5 éve váltak el papíron, de azt követően is együtt éltek élettársi viszonyban.
A kereseti kérelem tartalma
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a családi ház ingatlan élettársi vagyonközösség jogcímén 1/2 részben a tulajdonát képezi és kérte kötelezni az alpereseket a tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének tűrésére. Arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperessel a házasságuk felbontását követően élettársi kapcsolatban éltek és a 2005 és 2008 közötti időszakban az I. rendű alperes építési telkére közösen építettek családi házat, és úgy állapodtak meg szóban, hogy a felperes az ingatlanon 1/2 részben szerez tulajdont. Ennek indoka az volt, hogy az építkezéshez a felperes a saját, illetve ismerősei által elvégzett szakipari munkával, valamint anyagilag is hozzájárult. Állította, hogy az élettársi kapcsolat valamennyi eleme megvalósult az együttélésük alatt.
Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a válás során megosztották a házastársi közös vagyonukat, ő a perbeli ingatlan telkét, valamint készpénzt és meghatározott bútorokat kapott. Állította, hogy a házasságuk felbontását követően önállóan, saját beruházásában építette fel a perbeli lakóházat.
A felperes 2001 szeptemberétől nem dolgozott, jövedelemmel nem rendelkezett, azonban a válásuk ellenére közte és a felperes között egy olyan emberi kapcsolat állt fenn, amelynek köszönhetően a ház építése alatt a felperesnek jutó lakásban élt ő is a két közös gyermekükkel, mivel máshol lakhatásuk nem volt megoldott. Ennek fejében a rezsit ő fizette. A felek között fennálló jó kapcsolatnak köszönhető az is, hogy a felperes a házépítésben és annak szervezésében részt vett. Az építkezéshez a felperes semmilyen anyagi eszközzel nem járult hozzá. Az a körülmény, hogy a ház felépítését követően a felperes is beköltözött, azért történt, hogy amíg talpra tud állni és lesz miből megélnie, addig az üres lakását bérbeadás útján hasznosítani tudja. A felperes azonban nem helyezkedett el, továbbra sem járult hozzá a gyerekek tartásához, ezért az I. rendű alperes felszólította őt a lakás elhagyására.
A II. és a III. rendű alperesek a kereset teljesítését nem ellenezték.
Az elsőfokú bíróság eljárása
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak találta. Megállapította: a peres felek között nem volt vitás, hogy a házasságuk felbontását követően továbbra is együtt éltek, azonban az I. rendű alperes tagadta az élettársi kapcsolat fennállását. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás során kihallgatott tanúk nyilatkozatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a peres felek válásáról a tanúk egy része – ideértve a felperes közeli családtagjait is – nem tudott, együttélésüket külső szemlélőként megítélve egyértelműen közös családi életnek tartották. Ezért megállapította, hogy a peres felek harmadik személyekkel szembeni összetartozásukat felvállalták, baráti társaságban együtt jelentek meg, közösen nyaraltak. A peres felek által vitatott gazdasági kapcsolat körében arra a következtetésre jutott, hogy a közös lakhatási és rezsiköltségek viseléséhez szinte kizárólag az I. rendű alperes járult hozzá, csak mert havi rendszeres jövedelemmel kizárólag ő rendelkezett, a családi ház építésének költségeit is teljes egészében az I. rendű alperes viselte. A gazdasági közösségnek ugyan nem elengedhetetlen ismérve a havi keresmények összetételével, vegyítésével való gazdálkodás, tehát a pénzkelezés módja a gazdasági kapcsolat szempontjából nem releváns, azonban az egymással akarategységben való eljárás és a rendelkezésre álló anyagi eszközöknek a közös cél elérésének a szolgálatába állítása, annak nélkülözhetetlen feltétele. Nem találta bizonyítottnak, hogy a felek élettársi közössége a közös gazdálkodás szintjén is megvalósult, ugyanis a mindennapok szintjén a közös teherviselés nem működött megfelelően, a felperes és az I. rendű alperes a távlati céljaik elérésében nem fogtak össze, nem állapítható meg, hogy közös döntés alapján jövedelmeik egy részét közös gazdasági célokra fordították volna. Mindezek alapján nem volt megállapítható a peres felek között az élettársi kapcsolat fennállása.
A fellebbezés tartalma
Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a sérelmezett határozat megváltoztatását és az alperesek keresete szerinti marasztalását, másodlagosan pedig annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperes tagadásával szemben valódi érzelmi és gazdasági közösségben éltek a válásukat követően, ugyanis, amennyiben csak egyszerű lakótársa lett volna az I. rendű alperesnek, ezt a környezetüknek észlelnie kellett volna. Állította, hogy a közös nyaralások nem valósultak volna meg, amennyiben nem lett volna közöttük érzelmi, gazdasági közösség. Állította, hogy több tanú is előadta: az I. rendű alperessel anyagi megfontolásból váltak el és közöttük a kapcsolat a 2009. évben csak azért romlott meg, mert abba belépett egy harmadik személy. A hitelt azért csak az I. rendű alperes vette fel, mert neki nem volt rendszeres jövedelme, így nem kerülhetett szóba adóstársként. A szociálpolitikai kedvezményt pedig szintén kizárólag az I. rendű alperes vette igénybe, de azért, mert a felperes nevén lakóingatlan volt. Az ingatlan építkezése alatti együttélésre vonatkozó I. rendű alperesi nyilatkozattal összefüggésben pedig arra hivatkozott: nem volt indoka annak, hogy az I. rendű alperes a házasság alatt közösen használt lakásban lakjon, hiszen megoldható lett volna a lakhatásuk a jövedelméből albérletben is. Hangsúlyozta, hogy a házastársak közös lakásba kényszerülése még akkor is kivételes, ha békésen, közös megegyezéssel történik a válás, azonban az adott esetben az építkezés 3 éve alatt végig együtt laktak. Állította, hogy nem azért költözött az I. rendű alperes az építkezés alatt hozzá, mert nem tudta volna a lakhatását megoldani, és ő sem azért költözött vele a gyerekekkel az új lakásba, mert a megélhetése nem volt másként biztosított, hanem azért, mert érzelmi és gazdasági közösség állt fenn közöttük, élettársként éltek a válást követően.
Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, lényegében megismételve az elsőfokú eljárásban tett előadásait.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]
A Debreceni Ítélőtábla megállapításai
Az ítélőtábla a felperes fellebbezését részben találta megalapozottnak, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes 2005. június 10. napjától 2009. december 31. napjáig élettársak voltak. A jogerős közbenső ítélet hangsúlyozta: a felperes a fellebbezésében az élettársi kapcsolat fennállása kérdésében alappal sérelmezte az elsőfokú bíróság döntését.
A hivatkozott élettársi kapcsolat időszakában a 2014. március 14-éig hatályban volt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 685/A. §-a értelmében az élettársak – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi- és gazdasági közösségben együtt elő két személy. A megjelölt törvényhely szerinti élettársi kapcsolat fogalom az egységes ítélkezési gyakorlat szerint feltételezi a felek közös háztartásának fenntartását, a felek közötti érzelmi és gazdasági közösség fennállását, valamint azt is, hogy harmadik személyekkel szemben az összetartozásukat minden vonatkozásban vállalják. A bíróságnak a törvényi feltételek meglétét az eset összes körülményeire tekintettel kell figyelembe vennie, a rendelkezésére álló bizonyítékokat összességükben értékelve. A felsorolt tényállási elemek együttes megvalósulása esetén pedig az életközösség fennállását meg kell állapítani.
A bírósági gyakorlat következetes abban, hogy az élettársi kapcsolat fennállása szempontjából a törvényi tényállási elemek közül döntő jelentőséget tulajdonít a felek közös cél érdekében történő együttműködésének, a közös életvitelnek és a jövedelmek közös célra történő felhasználásának. A gazdálkodás jellegét azonban nem a pénzkezelés formális módja, hanem a jövedelmeknek a közös életvitelhez való felhasználása határozza meg.
Az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítást folytatott le az élettársi kapcsolat, különösen a gazdasági közösség megléte vonatkozásában, azonban a rendelkezésére állt bizonyítékokat tévesen mérlegelte.
A nem vitatott tényállás szerint a peres felek a házasságuk felbontását követően is egy lakásban éltek, jóllehet az élettársi kapcsolat fennállását az I. rendű alperes a per során mindvégig tagadta. A peres felek harmadik személyekkel szemben az összetartozásukat felvállalták, a házasságuk felbontásának tényét ugyanis nem tudatosították környezetükben, továbbra is tartották a kapcsolatot a felperes szüleivel, rokonaival is. A peres felek jártak együtt bevásárolni, illetve a felperes családjához látogatóba. Házasságuk felbontását követően a felperes és az I. rendű alperes kettesben, de gyermekeikkel is voltak együtt nyaralni. A felperes nemcsak „lakótársa” volt az I. rendű alperesnek, hanem közöttük valós családi kapcsolat maradt fent.
Az ítélőtábla a bizonyítékok körében kiemelten értékelte a távoltartási eljárásban a rendőrkapitányság jelentését, valamint a bíróság határozatát és az eljárás során felvett bírósági jegyzőkönyvet, amelyek az I. rendű alperes, a bántalmazott előadásaként rögzítették, hogy a felek élettársak voltak a házasságuk felbontását követően. A feljelentés és a határozat tartalmazza azt is, hogy a felek közös erejükből építették fel az ingatlant, csak különböző okból került az az I. rendű alperes nevére, „papíron el is váltak”. A közokirat pedig az ellenkező bizonyításáig a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése alapján teljesen bizonyítja a benne foglalt adatok és tények valódiságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Az I. rendű alperes az okiratok meglétét nem vitatta, azonban nem tudta bizonyítani az abban foglalt, általa tett nyilatkozat meg nem tételét, annak cáfolatára ugyanis saját előadása nem volt alkalmas. A másodfokú eljárásban beszerzett, az I. rendű alperes személyes meghallgatásáról felvett jegyzőkönyv ugyanis az élettársi kapcsolat tényére történt nyilatkozatát kifejezetten tartalmazta, az ideiglenes távoltartásról szóló határozat pedig a feljelentés alapján készült, ezért önmagában az a tény, hogy a feljelentés szerinti – a határozatot hozó által nem relevánsnak tekintett – tényállást nem teljeskörűen tartalmazza, nem elegendő a jelentésben foglaltak cáfolatára. Hangsúlyozta az ítélőtábla, hogy a távoltartási meghallgatáskor a bántalmazott a hangfelvétellel készült jegyzőkönyv kijavítását nem kérte, amely szintén cáfolja az e körben tett – a nyilatkozat valótlanságára vonatkozó – előadását. Az pedig, hogy az élettársi kapcsolat mibenlétével nem volt tisztában, nem bír jelentőséggel, mert a szó hétköznapi értelmében vett jelentése sem keverhető össze a szívességi lakótárssal.
A közokiratokba foglalt nyilatkozatok ismeretében pedig helytállónak mutatkozik a felperes azon előadása, hogy a felek csupán a szociálpolitikai kedvezmény igénybe vétele céljából váltak el. A házasságuk felbontásakor hatályban volt,a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 2. §-ának (2) bekezdése ugyanis nem tette lehetővé a szociálpolitikai kedvezmény igénybe vételét, ha és amennyiben az igénylőnek vagy házastársának … lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga, vagy önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati jogviszonyhoz, vagy munkakörhöz kötött lakásra bérleti jogviszonya volt. A felek ugyanakkor a szociálpolitikai kedvezménnyel az építkezés tervezésekor számoltak, amelyet igazolt az elsőfokú eljárásban csatolt feljegyzés is, amely az I. rendű alperes szerint a válás előtt került összeállításra az építkezés hozzávetőleges finanszírozása érdekében, holott arra házasságuk felbontása hiányában nem lettek volna jogosultak. A szociálpolitikai kedvezmény számbavételének egyéb indokát pedig az I. rendű alperes nem tudta megjelölni. A felek házasságának „papíron történt” felbontását támasztja alá az is, hogy a bontóperben a lakás szűkössége ellenére osztott használatban állapodtak meg, és bár a bontóperi egyezségben nyilatkoztak ingó vagyonuk megosztásáról is, azzal ellentétes tartalommal az ingatlanon fennálló közös tulajdonuk megszüntetésekor is elszámolás tárgyává tették az I. rendű alperes oldalán már elszámolt ingó vagyonuk egy részét.
A közös gazdálkodás tényét támasztja alá az is, hogy az építkezéssel megvalósult családi ház ingatlan egyes fogyasztói szerződéseit a felperes kötötte, így a számlák is a nevére kerültek kiállításra. A peres feleknek a közös cél érdekében való együttműködési szándékát támasztja alá, hogy közösen építették fel az ingatlant, a „normális emberi kapcsolat” körét ugyanis nyilvánvalóan meghaladja a felperes által végzett szervezési, tényleges kétkezi munka mennyisége, amelyet a felperes az építkezés során kifejtett és végzett. A peres felek a házasságuk felbontását megelőzően igényelték a telket, azt közösen vették meg az I. rendű alperes részére, közös névre igényelték az építési engedélyt, közös névre kapták a használatbavételi engedélyt és a felperes nevére szóltak az árajánlatok, szállítólevelek, megrendelések is. A felperes volt az, aki a munkásokkal a kapcsolatot tartotta, de fizikai munkájával is részt vett az épület megépítésében, majd pedig az elkészült ingatlanba a családdal együtt beköltözött. Az ingatlan közös szerzését támasztja alá az is, hogy a peres felek közösen kerestek fel ügyvédet a felperes tulajdoni hányadának rendezése érdekében.
A rendelkezésre állt bizonyítékok így nem voltak alkalmasak az I. rendű alperes közokiratba foglalt, személyes nyilatkozatának megdöntésére, ezért az ítélőtábla megállapította, hogy a peres felek a házasságuk felbontásának napjától élettársak voltak, az életközösségük megszűnésének időpontját pedig a felperes előadásának megfelelően, összhangban a közokiratban foglaltakkal, 2009 decemberében határozta meg. Azt követően ugyanis maga a felperes sem tekintette fennállónak a kapcsolatot.
Mivel a felperesi keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege, mennyisége tekintetében a vita elkülöníthető volt, a bíróság a jog fennállását a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése alapján közbenső ítélettel állapította meg.
Az ismertetett döntés (Debreceni Ítélőtábla Pf. IV. 20 079/2015/6.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2016/11. számában 159. szám alatt jelent meg.
