Esély a sikernek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A The Legal 500 2016, a Chambers Europe 2016 és a Chambers Global 2016 nemzetközi jogi névjegyzékek besorolásai alapján előkelő pozíciót élvező 50 fős iroda 25 éve főként külföldi ügyfeleket szolgál ki, az ő magyarországi ügyeikkel kapcsolatos jogi feladatokban segédkezik dr. Lakatos Péter, aki 2006-tól a Clifford Chance nemzetközi ügyvédi iroda budapesti irodavezetői tisztét töltötte be, 1996-ban vált nemzetközi partnerévé, majd 2009-től az immár független Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda vezetője. Lakatos Péter az országban második emberként szerzett LL.M. fokozatot az USA-ban. Egy életre meghatározó amerikai tanulmányaiból „él” most is, ott tanult olyan dolgokat, amiket itthon sajnos nem tanítanak. A versenyszférában nőtt fel, szereti a tisztességes versenyt, ebben helyt is áll. Sikeres szakmai életpályájának a célja irodájával elnyerni a legjobb budapesti nemzetközi ügyvédi iroda címet – azt gondolom, ehhez minden adott, jó úton haladnak. Többek között ezekről beszélgettünk Lakatos Péterrel.


A cég szlogenjében minden benne van, ami az irodára vall: „International, Independent, Innovative” és „Creative, Committed, Clientfocused”. A sikerhez és a stabilitáshoz a legjobb szakembereket próbálják magukhoz hívni, hogy ők próbálják a legjobb munkákat megszerezni, illetve a legjobb munkákkal lehet a legjobb szakembereket itt tartani?

Ezt az egyensúlyt kell nekünk fenntartani, ez a fő dolgom mint partnernek, irodavezetőnek. Azt kell csinálnunk, amihez a legjobban értünk. Az ügyfélkörünk 99 százaléka külföldi, ők definiálják az irodát mindenféle értelemben. Sok esetben mi nemzetközibbek vagyunk, mint például egy nemzetközi ügyvédi irodának a budapesti irodája, amelyik állami munkákat is vállal. Mi nem vállalunk ilyet, megőriztük a függetlenségünket, nem tartozunk más nemzetközi ügyvédi irodahálózathoz közvetlenül, függetlenedtünk a közszférától, ami nagyon fontos pozíció, mert nem tudnak bennünket befolyásolni.

Ezt értékelik a külföldi ügyfelek?

Igen. Vannak például olyan érzékeny ügyek, ahol a szabályozási hátteret nyilvánvaló állami érdekek alakítják. Fontos, hogy az ilyen ügyekben függetlenek legyünk az állami oldaltól. Ez a szempont nem mindig érvényesül más, nemzetközi hálózathoz tartozó irodáknál. Az innovatív kifejezést arra használjuk, hogy mindig megpróbálunk valami újat csinálni. Például az országban három olyan ügyvéd van, aki magyar és japán diplomával rendelkezik, ebből az egyik nálunk dolgozik. Sikerült idevonzani egy olyan kolléganőt, akivel megpróbáltuk felépíteni a japán ügyfeleket kiszolgáló praxist. A creative, committed, clientfocused azt jelenti, hogy maximálisan az ügyfélre kell koncentrálni. Az ő érdeke és kiszolgálása az alapvető szempont, ezt minden jelöltnek, aki az irodánkba jön, másnap meg kell tanulnia. Igyekszünk az ügyfeleknek megmutatni a megoldáshoz vezető utat. Ez egy szolgáltató iparág, az ügyfélnek érezni kell, hogy az ő problémáját kreatívan végig megoldják.

Ezek az iroda legfontosabb tulajdonságai. Stratégiai szempontból mi a legfontosabb?

Az, hogy az iroda független maradjon, és jó viszonyt ápoljon a legnagyobb nemzetközi ügyvédi irodákkal. A reputációnk alapja a kiváló minőségű, gyors jogi szolgáltatás. Mindezt egy kiterjedt kapcsolati hálózaton keresztül próbáljuk fenntartani. Gyakran használom azt a hasonlatot, hogy „a halászhálót feszítjük”, és így a piacon az összes felmerülő ügyből a legnagyobbat igyekszünk megszerezni.

A szakma egyik legtapasztaltabb szakembereként és kemény tárgyalófélként ismert a telekommunikáció, média, informatika, energetika és technológia szektorban. Jó időben csatlakoztak és jó időben váltak ki a Clifford Chance-ből. Az akkor ért támadásokat könnyen elhárította?

Dr. Lakatos Péter LL.M.: Felelősséget érzek minden kollégám kenyeréért, a családomért, az irodai közösségért

Igen. Bebizonyítottam, hogy másképp is lehet. Talpon maradtunk, sőt fejlődtünk, bővültünk az elmúlt években és meg tudtuk tartani a magas szakmai pozíciónkat is. Nemcsak túlélők vagyunk, hanem stabilak és egyre csak növekszünk. Például nemrég vettünk fel 5 új kollégát, hárman közülük (Máttyus Ádám, Ritter Eszter, Oláh Tamás) a Kinstellartól jöttek át, valamint szeptembertől egy angol partner is erősíti az irodát.

A sikeres szakmai életnek vannak hátulütői?

Valóban sikeres karriert futottam be, az egyetemen évfolyamelső voltam, sokat tanultam, sokat dolgoztam, ami sok feláldozással jár, és a magánéletnek az ilyen nyilván nem tesz jót.3 gyermekem van, sajnos elváltam, de azóta rendeződött a magánéletem és boldog vagyok. Hiányolt, hiányol a családom a mai napig is. Felelősséget érzek minden kollégám kenyeréért, a családomért, az irodai közösségért. Nehéz vezetőnek lenni, a jogi munka egy gondolkoztató munka, oda kell figyelni, kézben kell tartani a dolgokat, irányítani kell, ellenőrizni a folyamatokat, rá kell látnom sok mindenre, be kell segítenem, hogy a megfelelő trendek, megfelelő irányba tartsanak. Nem attól lesz jó az irodának, ha egy szerződést magam írok meg, hanem, ha a folyamatokat rendben tartom. 21 éve itt vagyunk ebben az épületben, a tárgyalótermünk a magyar gazdaság történetének az egyik emlékhelye. Számos nagy ügylet született, íródott itt alá. Azt szeretném elérni, ha egy fontos gazdasági szereplőnek Magyarországon problémája van, akkor elsőként mi jussunk az eszébe. És ezt csak minőségi és nagyon sok munkával lehet elérni. Sajnos vannak olyan irodák, melyek az árazásban komoly árversenyt generáltak és levitték az általános árszínvonalat az elmúlt években, ami szerintünk nem helyes, mert nemcsak azért kell profitot termelni, hogy a partnerek több pénzt vigyenek haza, hiszen a profitból lehet beruházni, embereket felvenni és tovább képezni, irodát fejleszteni, felújítani, korszerű informatikai infrastruktúrával felruházni. Mi soha nem sajnáltuk a pénzt a belső képzéseinkre, számos hazai és nemzetközi konferencián veszünk részt mint előadók és résztvevők. A legmodernebb informatikai rendszert, a Time Mind-ot üzemeltetjük, amit piacra is vittünk, és más irodáknál is kiválóan működik. Továbbá gondolkodom azon, elemzem, hogy a közel 26 év alatt összegyűlt tapasztalatot hogyan lehetne a jogásztársadalom számára más formában is átadni. Hogyan tudunk a jogásztársadalom nagy problémáira a mi tapasztalataink alapján jobb megoldásokat javasolni? Hogyan lehet ezt megvalósítani, hogy közben a versenyszférában fennmaradjunk, például practice management, oktatás terén? Szóval, azt elemzem, hogy a napi irodai munkán túl mit és hogyan lehetne átadni a jövőgenerációinak.

Versenyképesség és szellemi alkotások az Európai Unióban

Szerző: dr. Tattay Levente

Ismertető és megrendelés >>

A munka mellett a zene fontos része az életének.

A zene pihentet, olykor formációkban is fellépek. 2006-ban hoztam létre a Magyar Zeneművészeti Alapítványt. A szervezet által működtetett MusiciansWho.hu weboldal – a komolyzenei világ híreinek tág látókörű és vezető online folyóirata – is azt a célt szolgálja, hogy a fiatal zenészeket támogassa és segítse hasznos információkkal.

Tapasztalat, dinamika, növekedés van a sok éves szakmai pályafutása mögött. Elégedett ember?

Összességében elégedett ember vagyok. Esélyt adva a sikernek, piacvezető irodaként szeretnénk a jövőben is megmaradni az országban komoly nemzetközi hálózattal. A szakma összes lehetőségével, szépségével, kockázatvállalásával és nehézségével együtt haladok előre. Az a meghirdetett célom, hogy még 5 évig vezetni szeretném az irodát, utána majd átadni egy fiatal kollégának, akit időközben kiképeztem utódomnak, persze aktívan jelen lenni a háttérből. Ezt tudják a fiatal kollégáim, a családom is, és én is ezzel kalkulálok.

dr. Lakatos Péter LL.M.
Jogi diplomáját az ELTE ÁJK-n szerezte, majd a George Washington Egyetemen (USA) szerzett LL.M. fokozatot. Aktív szerepe volt a magyarországi távközlési iparág nagyarányú fejlesztési, majd a szabályozási, liberalizációs és az azt követő piaci konszolidációs szakaszaiban. Európa legnagyobb távközlési szolgáltatóit képviselte Magyarországon. Jogi szakértőként részt vett Magyarország EU-s csatlakozási folyamatában, valamint egyes balkáni államok távközlési szabályozási problémáinak rendezésében. 2010-2013 között a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara Átláthatósági Bizottságának elnökeként vett részt az átláthatóbb magyarországi vállalatirányítás kultúrájának fejlesztésében. A magyar jogi szakma legtapasztaltabb szakemberei közé tartozik peres, tranzakciós és szabályozási ügyekben; elismert peres jogász és a szabályozott iparágakat érintő témák szakértője. Szabadidejét a vitorlázás, a zongorázás, az utazás tölti ki. A civil szervezetek pro bono támogatása, a gyermekegészségügy támogatása, halmozottan sérült gyermekek családjának anyagi megsegítése, illetve a kórházak műszer- és eszközparkjának fejlesztése, bővítése mindig is szívügye volt. A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda csapatának minden egyes tagja lelkesen vesz részt az e fajta munkában is.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.