Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meghaladta a Kúria a 2012-es jogegységi határozatában foglaltakat, és kimondta, hogy a végrendeleti tanú aláírása megfelel az aláírással szemben támasztott követelményeknek, ha a tanú a rá jellemző, általa kialakított egyedi írásformát és írásképet tükröző módon írja alá az okiratot. Ha a tanú személye az okiratból nem állapítható meg, a bíróság erre vonatkozóan bizonyítást folytathat le.
A Kúria 3/2012. Polgári jogegységi határozatában amellett foglalt állást, hogy a végrendelet tanújának az okiratot a rá jellemző, szokásos módon kell aláírnia. A tanú aláírását sem neve kezdőbetűjének feltüntetése, sem olvashatatlan írásjel vagy a tanú ügyvédi bélyegzőjének használata nem pótolja. A tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie.
A döntés előzménye, hogy a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság előtt indított felülvizsgálati eljárásban az eljárás lefolytatására kijelölt öttagú tanács elnöke el kívánt térni a korábban közzétett elvi határozattól. Az eljáró szaktanács ellentmondást állapított meg a jogegységi határozat rendelkező része és indokolása között. Álláspontja szerint az 1959-es Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában a végrendeleti tanú aláírásával szemben az a követelmény, hogy a tanú a rá jellemző, szokásos módon írja alá a nevét. Személyének magából az okiratból, amennyiben ez nem lehetséges, a tanú személyének megállapítására irányuló bizonyítási eljárásból megállapíthatónak kell lennie. Ennek hiányában az öröklési szerződés (végrendelet) alaki okból érvénytelen.
A jogegységi határozat rendelkező részében Kúria azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tanú személyének nem feltétlenül az aláírásból, de magából az okiratból – külön bizonyítás nélkül – azonosíthatónak kell lennie. A határozat indokolása szerint a tanú aláírása alaki kellék, amelyet magának az okiratnak kell tartalmaznia, és erre nézve bizonyítás nem folytatható le. Az olvashatatlan aláírást akkor tartotta a határozat fogadhatónak, ha az okiraton a tanú a nevét olvasható módon is feltünteti. Az eljáró tanács álláspontja szerint ehhez képest a jogegységi határozat rendelkező része csak azt a megszorítást tartalmazza, hogy a tanú személyének „magából az okiratból” kell megállapíthatónak lennie. Ez tágabb értelmezést biztosít annál a követelménynél, hogy a tanú személye a kiolvasható aláírásából vagy nevének az „általa” olvasható módon történt „feltüntetéséből” legyen kideríthető. Az indokolásbeli követelményt az ügyvédi bélyegző használata például kielégíti, de a nem ügyvédként eljáró tanúknál az így megfogalmazott feltételnek még az az eset sem felel meg, ha maga az örökhagyó tünteti fel a tanú nevét az okiraton, vagy az örökhagyó nem névvel, hanem egyéb módon azonosítja a végrendelet szövegében az olvashatatlanul, ám rá jellemző módon aláíró tanú személyét.
A Kúria szaktanácsa elé került több ügyben az első- és a másodfokú bíróság eltérő döntést hozott, vagy eltérő volt a jogi érvelése attól függően, hogy a jogegységi határozat rendelkező részében, vagy az indokolásában adott értelmezést tekintette irányadónak.
A tanács problematikusnak tartotta, hogy a jogegységi határozat rendelkező részének harmadik mondata (A tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie) és az ahhoz kapcsolt indokolás a meghozatal idején hatályos 1959-es Ptk. szövegéből nem vezethető le, valamint az is, hogy az első mondat megszövegezése (A végrendelet tanújának az okiratot a rá jellemző, szokásos módon kell aláírnia) a hozzá fűzött indokolással összevetve a jogalkalmazóban bizonytalanságot keltett.
A tanács álláspontja szerint az anyagi jogi szabályokból a végrendelet tanújának aláírására nem vezethető le más követelmény, mint az, hogy a bíróság érvényesnek fogadja el a végrendeletet, ha az a tanú nevét olvasható formában nem tartalmazza, de a személye abból vagy – ha az okiratból nem tűnik ki – a bíróság által lefolytatható bizonyítás eredményeként megállapítható.
A Kúria döntése
A Kúria a végintézkedés intézményével kapcsolatban kiemelte, hogy a polgári jog az egyes végintézkedések érvényességéhez alaki követelményeket állít, amelyek hiányában a megtett végintézkedés érvénytelen. Írásbeli végrendelet esetén ezeknek az alaki kellékeknek magából az okiratból ki kell tűnniük. A más által írt (allográf) végrendelet érvényességi feltétele, hogy két tanú együttes jelenlétében a végrendelkező azt aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismerje el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják.
Kiemelte, hogy bár az aláírásnak történetileg kialakult szokásos módja az volt, hogy az aláíró az okiraton többnyire olvasható módon családi és utónevét tüntette fel. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a polgári jogi jogviszonyokban a különböző jognyilatkozatokat tartalmazó okiratokon aláírásként csak ez volt elfogadható. Mivel a modern társadalomban az életviszonyok összetettebbé váltak, a különböző élethelyzetekben a polgárok igen nagy számban írnak alá különböző okiratokat. Általában az aláíráshoz nem fűződik külön elvárás, annak elfogadott módjára nincs általános szabály, ezért aláírásként a legkülönbözőbb írásképek kerülnek alkalmazásra. Ha egy meghatározott jogviszonyban vagy eljárásban a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy csak olvasható aláírás fogadható el, vagy az aláírás módjának valamilyen további követelménynek kell megfelelnie, akkor ezekre kifejezett jogszabályi előírásokat rögzíthet.
A Ptk. nem tartalmaz semmilyen előírást arra nézve, hogy mi minősül aláírásnak és nincs olyan szabály sem, hogy a tanú aláírásának olvashatónak kell lennie. A Kúria szerint önmagában abból, hogy a tanúnak a végrendeletet e minősége feltüntetésével alá kell írnia, nem következik, hogy az érvényesség további feltétele, hogy a tanú aláírása megfeleljen az aláírás általánosan szokásos módjának, olvasható, és így abból a személye kétséget kizáróan megállapítható legyen. A Kúria meglátása szerint tanú esetében elfogadható aláírásként a tanú által alkalmazott, olvashatatlan aláírás is, annak nem kell megfelelnie az aláírás általában szokásos módjának. Mindenki rendelkezik valamilyen rá jellemző szokásos aláírással, amely az általa kialakított egyedi írásformát és írásképet jelenti. A végrendeleti tanú aláírásával szemben ezért az a követelmény, hogy a tanú olvashatóan vagy a rá jellemző, általa kialakított egyedi írásformát és írásképet tükröző módon írja alá az okiratot.
Az olvashatatlan aláírás a végrendelet érvényességét nem érinti. Amennyiben az is érvényességi kellék lenne, hogy a tanú személye magából az okiratból megállapítható legyen, azt jelentené, hogy akkor sem lenne lehetőség a tanú nevének és személyének a felderítése végett bizonyítási eljárás lefolytatására, ha az okirat tartalmazza a tanú valamelyik személyazonosító adatát, amely alapján a tanú személye utóbb kétséget kizáró módon azonosítható. Vita esetén a tanú nevének (személyének) a megállapítására irányuló bizonyítási indítvány megtételétől a felet nem lehet elzárni. A Kúria döntése értelmében ez az értelmezés kötelező mind az 1959-es Ptk., mind a Ptk. alapján elbírálandó jogvitákban.
Az ismertetett döntés a Magyar Közlöny október 11-ei,153. számában 2/2016. PJE jogegységi határozatként jelent meg.
A kép forrása: http://i.stack.imgur.com/EqIcy.jpg
