Jogszabályfigyelő 2017 - 3. hét

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Alábbi cikkünkben a 2017/5-6. számú Magyar Közlöny és a 2017/3. számú Hivatalos Értesítő legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.

Tartalom:

A közigazgatási perrendtartás alaptörvény-ellenessége

Tavaszi törvényalkotási program

Új űrlap vállalkozások összefonódása engedélyezésének bejelentéséhez

 

A közigazgatási perrendtartás alaptörvény-ellenessége

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a 2016. december 6-án elfogadott közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 7. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (2) bekezdése a) és c) pontjai alaptörvény-ellenesek.

Az eljárás a köztársasági elnök kérelme alapján indult, melyben arra hivatkozott, hogy a közigazgatási perrendtartási törvény létrehozott egy új bíróságot, az ún. közigazgatási felsőbíróságot, amelynek feladatait a Fővárosi Törvényszék látja el. Erre azonban a köztársasági elnök álláspontja szerint az Alaptörvény értelmében kizárólag sarkalatos törvény elfogadásával lett volna lehetőség. Az a tény tehát, hogy egyszerű többséggel megalkotott törvényben szabályozták e kérdéskört, „közjogi érvénytelenséget” eredményez.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak tekintette, így az érintett rendelkezések alaptörvény-ellenességét állapította meg. A fentiekre tekintettel a törvényt az Országgyűlésnek újra tárgyalnia kell.

Bővebben itt olvashat erről:

Joganyag: 1/2017. (I. 17.) AB határozat az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján elfogadott, a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 7. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (2) bekezdése a) és c) pontjai alaptörvény-ellenességének megállapításáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/6. (I. 17.)

Hatályos: 2017. 01. 13.

Megjegyzés: előzetes norma-kontroll

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

Tavaszi törvényalkotási program

A Kormány még 2016. december közepén előterjesztette a 2017 tavaszára vonatkozó törvényalkotási programját, amely a Parlament honlapján érhető el. A programból néhány érdekességre hívjuk fel a figyelmet az alábbiakban:

– 2017 márciusában várható az új büntetőeljárási kódex elfogadása a büntetőjogi reform utolsó elemeként;

– áprilisban kerülhet sor az új nemzetközi magánjogi kódex elfogadására, amelynek a koncepciójáról korábban már részletesen írtunk ehelyütt;

– májusban szavazhatnak a pénzmosási törvény és nemzetközi adóügyi együttműködés szabályainak az uniós jogharmonizációs célú módosításáról;

– ugyancsak májusra tervezték a régóta beharangozott új adóeljárási kódex (új Art.) elfogadása;

– júniusban szavazhatnak a képviselők az új ügyvédi törvényről (amelynek téziseit korábban ugyancsak ismertettük);

– új törvény várható az általános meghatalmazásokról szóló nyilvántartásról;

– közepes terjedelmű módosítás érintheti a cégeljárási törvényt és a civil szervezetekről szóló törvényt is;

– júniusban kerülhet sor az immáron megszokott nyári adómódosító csomag elfogadására valamint az Ákr. hatálybalépésével összefüggő módosítások elfogadására.

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: www.parlament.hu

Hatályos:

Megjegyzés: jogalkotási terv

 

Új űrlap vállalkozások összefonódása engedélyezésének bejelentéséhez

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke által kiadott utasítás új űrlapot és ehhez kapcsolódóan új kitöltési útmutatót vezetett be a vállalkozások összefonódása engedélyezése iránti eljárásban. Az űrlapot a 2017. január 15-étől benyújtott bejelentésekhez kell alkalmazni.

Hatályát veszti ugyanakkor a vállalkozások összefonódásának a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 24. §-a szerinti engedélyezése iránti kérelem benyújtásához alkalmazandó űrlapról és az ahhoz kapcsolódó kitöltési útmutatóról szóló 12/2014. (VI. 19.) GVH [11/2014. (VI. 30.) GVH] utasítás

Joganyag: 1/2017. (I. 18.) GVH utasítás a vállalkozások összefonódásának a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 24. §-a szerinti bejelentéséhez alkalmazandó űrlapról és az ahhoz kapcsolódó kitöltési útmutatóról

Módosítja:

Megjelent: Hivatalos Értesítő 2017/3. (I. 18.)

Hatályos: 2017. 01. 15.

Megjegyzés: új utasítás

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!