Jogszabályfigyelő 2017 – 5. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2017/10-16. számú Magyar Közlönyök és a Hivatalos Értesítő 2017/6 számának a legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.


A közlönyök és a Hivatalos Értesítő anyagain túlmenően összeállításunkban egy előkészítés alatt álló jogszabálytervezetről is ejtünk néhány szót.

 

Tartalom:

Készül az adótanácsadók, adószakértők nyilvántartásba vételéről szóló rendelet

Támogatás önkormányzatoknak munkásszállás építéséhez

Újabb kormányhivatali kijelölések

Pénzügyi számlákkal kapcsolatos automatikus információcsere

Készül az adótanácsadók, adószakértők nyilvántartásba vételéről szóló rendelet
A Kormány honlapján elérhetővé vált a közigazgatási egyeztetés alatt álló, a nemzetgazdasági minisztérium által jegyzett rendelettervezet az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásba vételéről és továbbképzéséről. A jogszabály megalkotásának oka abban rejlik, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosítása folytán a fenti tevékenységek végzésének engedélyhez kötöttsége megszűnt – derül ki az indokolásból. Újdonság, hogy az érintett a bejelentést követően azonnal megkezdheti a tevékenységét. A rendelettervezet a nyilvántartásba vétel és a továbbképzés új szabályait tartalmazza. A jogszabály hatálybalépésének tervezett dátuma 2017. július 1-je.
Joganyag: NGM rendelet tervezete az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásba vételéről és továbbképzéséről
Módosítja: –
Megjelent: www.kormany.hu
Hatályos: –
Megjegyzés: jogszabály-tervezet

Támogatás önkormányzatoknak munkásszállás építéséhez
A Kormány visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatás nyújt a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások részére munkásszállás építéséhez vagy munkásszállás céljából igénybe vehető ingatlan felújításához.

Joganyag: 23/2017. (II. 3.) Korm. rendelet a munkaerőpiaci mobilitást elősegítő munkásszállás építéséhez nyújtható támogatásról
Módosítja: –
Megjelent: MK 2017/16. (II. 3.)
Hatályos: 2017. 03. 01.
Megjegyzés: új jogszabály

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Újabb kormányhivatali kijelölések
A módosító jogszabály a területi közigazgatással összefüggésben kormányhivatali kijelölésekről rendelkezik egyebek között a táppénz- hozzájárulással kapcsolatos feladatok Csongrád megyében történő ellátása kapcsán, illetve tartalmazza az egészségbiztosító, egészségbiztosítási szervként, valamint a rehabilitációs hatóságként, rehabilitációs szakértői szervként és orvosszakértői szervként történő kijelöléseket is. Módosultak a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételei és ugyancsak változtak a közlekedési igazgatási feladatokkal, valamint a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokkal kapcsolatos hatósági kijelölések.
Joganyag: 20/2017. (II. 2.) Korm. rendelet a területi közigazgatás megerősítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
Módosítja: –
Megjelent: MK 2017/15. (II. 2.)
Hatályos: 2017. 02. 03., 2017. 02. 15., 2017. 07. 01.
Megjegyzés: 19 rendelet módosítását tartalmazó jogszabálycsomag

Pénzügyi számlákkal kapcsolatos automatikus információcsere
A Magyar Közlöny 2015/194. számában jelent meg a 2015. évi CXC. törvény a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) kihirdetéséről. A Megállapodás 7. Cikke 2.1. bekezdése rendelkezik a hatálybalépésről, amely két eseményhez kapcsolódik. Erre tekintettel a külgazdasági és külügyminiszter az alábbiakban hivatkozott utasításában tette közzé a hatálybalépés pontos naptári napját.

Joganyag: 4/2017. (I. 31.) KKM közlemény a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény 2–5. §-ának hatálybalépéséről
Módosítja: –
Megjelent: Hivatalos Értesítő 2017/6. (I. 31.)
Hatályos: 2017. 01. 31.
Megjegyzés: hatálybalépés napjának megállapítása

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Jogszabályfigyelő 2024 – 15. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2024/42-44. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.

2024. április 12.

A kóros elmeállapot

A Btk. nem általánosságban, hanem kifejezetten a konkrét bűncselekmény viszonyában rendelkezik a kóros elmeállapot beszámítási képességet érintő hatásáról. Erre tekintettel a tüneteknek a konkrét cselekménnyel összefüggő – a vádbeli vagy ítéleti tényállással összevetett – vizsgálata alapján tisztázható a felismerési képesség kérdése – a Kúria eseti döntése.