Jogszabályfigyelő 2017 – 52. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2017/224–233. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.


E heti összeállításunkban túlnyomó többségében ismét a január elsején hatályba lépő új eljárási kódexek végrehajtási rendeleteiről, valamint az ezekhez kapcsolódó számos új nyomtatványról olvashatnak.  

 

Tartalom:

Elővezetés, előállítás költségeinek a megtérítése

Új rendelet a társasházkezelők, ingatlanközvetítők, ingatlanértékelők nyilvántartásáról

Megjelentek az adóigazgatási eljárás részletszabályai

Külföldön felhasználandó okiratok felülhitelesítése

A közigazgatási hatósági eljárások költségei és a költségmentesség

Új rendelet az utazási szerződésekről

Az általános közigazgatási rendtartás hatálybalépésével kapcsolatos módosítások

Költségkedvezmények igazolása polgári és közigazgatási perben

A díjfeljegyzés feltételeinek igazolása és a fizetési meghagyással kapcsolatos költségek

A jogi segítségnyújtás részletszabályai

Költségelőlegezés a polgári, közigazgatási perben

A pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő díja

 

Elővezetés, előállítás költségeinek a megtérítése

Az alábbiakban hivatkozott belügyminiszteri rendelet a büntetőeljárási törvény, a szabálysértési eljárási törvény és a büntetésvégrehajtási törvény alapján elrendelt elővezetés, előállítás költségei megtérítésének részteles szabályait tartalmazza.

A rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés, a terhelt, illetve az elítélt vagy a kényszergyógykezelt elfogása és megtalálása esetén meghatározott bíróság, ügyész, illetve nyomozó hatóság vagy végrehajtásért felelős szerv elé állítása, továbbá az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott kérelmére történő előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól szóló 71/2014. (XII. 19.) BM rendelet.

Joganyag: 39/2017. (XII. 29.) BM rendelet a büntetőeljárásban, a szabálysértési eljárásban, valamint a büntetés-végrehajtás során elrendelt elővezetés és előállítás során felmerült költség megtérítésének részletes szabályairól

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/232. (XII. 29.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Új rendelet a társasházkezelők, ingatlanközvetítők, ingatlanértékelők nyilvántartásáról

2018. január elsejétől új kormányrendelet váltja fel a korábban hatályos szabályozást a társasházkezelők, ingatlanközvetítők, ingatlanértékelők nyilvántartásba vételét illetően. Az alábbiakban hivatkozott jogszabály előírásai értelmében a társasházkezelőket, ingatlankezelőket az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala veszi nyilvántartásba, míg az ingatlanközvetítői, valamint az üzletszerű ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítői tevékenység esetében az illetékes megyeszékhely szerinti városi önkormányzat jegyzője, Pest megyében a megyei önkormányzat főjegyzője, Budapesten a Fővárosi Önkormányzat Főjegyzője jár el.

Fontos tudni, hogy a szóban forgó rendelet szabályait a hatálybalépését megelőzően tett bejelentésekre és nyilvántartásba vételre is alkalmazni kell. Hatályát veszti ugyanakkor az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok kijelöléséről szóló 217/2009. (X. 2.) Korm. rendelet, valamint a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és –közvetítő szolgáltatói tevékenység üzletszerűen történő végzésének feltételeiről és a nyilvántartásba vétel részletes szabályairól szóló 23/2013. (VI. 28.) NGM rendelet.

Joganyag: 499/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő szolgáltatói tevékenység üzletszerűen történő végzésének feltételeiről és a nyilvántartásba vétel részletes szabályairól

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/231. (XII. 29.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Megjelentek az adóigazgatási eljárás részletszabályai

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény és az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény felhatalmazása alapján megjelent az adóigazgatási eljárás részletszabályait tartalmazó kormányrendelet, amely a fent hivatkozott törvényekkel együtt, 2018. január elsején lép hatályba.

Tartalmazza egyebek mellett az ügyintézési határidőre vonatkozó részletes előírásokat, a képviselet bejelentésének és vizsgálatának szabályait, a változásbejelentés, adószám-törlés, az adóbevallás kijavítása, kiegészítése, a köztartozásmentes adózói adatbázis, az adófizetés, a kifizetői és adóhatósági igazolások szabályait, valamint az újonnan bevezetett adófizetési biztosítékkal kapcsolatos részletszabályokat, továbbá az elektronikus ügyintézés speciális szabályait, az adóellenőrzésre vonatkozó közös és speciális rendelkezéseket, illetve a feltételes adómegállapítás, szokásos piaci ár megállapítása kapcsán alkalmazandó előírásokat.

A rendelet szabályait a hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Hatályát veszti ugyanakkor az adókötelezettségek teljesítése során alkalmazandó térítésköteles nyomtatványok előállítóinak és forgalmazóinak kiválasztásáról szóló 266/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet.

Joganyag: 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az adóigazgatási eljárás részletszabályairól

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/230. (XII. 28.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Külföldön felhasználandó okiratok felülhitelesítése

Új jogszabály rendezi a külföldi felhasználásra szánt okiratok felülhitelesítésének, a tanúsítvány iránti kérelemnek a szabályait. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

Joganyag: 468/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet a külföldi felhasználásra szánt közokiratok felülhitelesítésének szabályairól

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/230. (XII. 28.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A közigazgatási hatósági eljárások költségei és a költségmentesség

Az alábbiakban hivatkozott kormányrendelet az eljárási költségek, az iratbetekintési költségek, valamint azok megfizetése szabályait, továbbá a tárgyi és a személyes költségmentességre vonatkozó részletszabályokat tartalmazza. A rendelet 2018. január elsején lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról szóló 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet, és a közigazgatási hatósági eljárás irataiban lévő személyes és védett adatok megismerhetetlenné tételéért, valamint az ilyen módon kivonatolt iratokról való másolat készítéséért fizetendő költségtérítésről szóló 188/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet.

Joganyag: 469/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az eljárási költségekről, az iratbetekintéssel összefüggő költségtérítésről, a költségek megfizetéséről, valamint a költségmentességről

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/230. (XII. 28.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Új rendelet az utazási szerződésekről

Új jogszabály született az utazási szolgáltatásokra, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről. Előírásai 2018. július elsején lépnek hatályba. Hatályát veszti ugyanakkor az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet.

Joganyag: 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/230. (XII. 28.)

Hatályos: 2018. 07. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Az általános közigazgatási rendtartás hatálybalépésével kapcsolatos módosítások

Több mint 300 rendelet szabályait módosítja a 40 mellékletet is tartalmazó jogszabálycsomag az általános közigazgatási rendtartás 2018. január elsejei hatálybalépésével összefüggésben. A számtalan szövegcserés módosítás mellett rengeteg érdemi változás is szerepel a rendeletben, amelynek részletes ismertetése szinte teljesíthetetlen feladatnak tekinthető. Ehelyütt csupán a módosítás tényére szeretnénk az érdeklődők figyelmét felhívni. 

Joganyag: 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/229. (XII. 28.)

Hatályos: 2017. 12. 31., 2018. 01. 01., 2018. 07. 01., 2018. 09. 01.

Megjegyzés: 302 rendelet módosítását tartalmazó jogszabálycsomag

 

Költségkedvezmények igazolása polgári és közigazgatási perben

A polgári és közigazgatási bírósági eljárásban személyes költségmentesség vagy személyes költségfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem esetén a kérelmező a jövedelmi és vagyoni viszonyait, egyes személyi körülményeit az alábbi rendelet szabályai szerint köteles – bizonyos kivétellel – igazolni. Az igazolás előterjesztésére a rendelet melléklete szerinti adattartalmú nyomtatványt kell majd használni, amelyet az OBH elnöke rendszeresít. A nyomtatvány az OBH honlapján kitölthető és letölthető formában elérhető lesz, de beszerezhető papír alapon a bíróságokon is.

A rendelet 2018. január elsején lép hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti a költségmentesség engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 2/1968. (I. 24.) IM rendelet.

Joganyag: 26/2017. (XII. 27.) IM rendelet a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/225. (XII. 27.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A díjfeljegyzés feltételeinek igazolása és a fizetési meghagyással kapcsolatos költségek

A díjfeljegyzés feltételeit az alábbiakban hivatkozott rendeletnek megfelelően kell igazolni. Az ehhez szükséges letölthető, kitölthető nyomtatvány a MOKK rendszeresíti, amely a honlapján érhető majd el, de papír alapon beszerezhető a közjegyzőknél is. A díjfeljegyzési jog engedélyezése iránti kérelem visszautasítása vagy elutasítása esetén a fizetési meghagyás iránti eljárás költségeit ugyancsak a rendelet előírásai szerint kell rendezni.

A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő költségkedvezmény előfeltételeiről, engedélyezéséről, megvonásáról és a költségek előlegezéséről, továbbá az előlegezett, valamint a nem előlegezett költségek megfizetéséről és behajtásáról, a költségkedvezmény engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet.

Joganyag: 27/2017. (XII. 27.) IM rendelet a díjfeljegyzési jog engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról, valamint a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő költségek előlegezéséről, megfizetéséről és behajtásáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/225. (XII. 27.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A jogi segítségnyújtás részletszabályai

A jogi segítségnyújtás keretében nyújtott támogatások iránti kérelem benyújtására az igazságügyi miniszter rendszeresít nyomtatványt, amelyet díjmentesen, kitölthető és letölthető formában közzétesz a honlapján. A rendelet részletes előírásokat tartalmaz a nyomtatvány kitöltésére, valamint a segítség igénybevételére nézve.

Joganyag: 28/2017. (XII. 27.) IM rendelet a jogi segítségnyújtás keretében igénybe vehető támogatások iránti kérelem tartalmára és a támogatások igénybevételére vonatkozó részletes szabályokról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/225. (XII. 27.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Költségelőlegezés a polgári, közigazgatási perben

Két új – a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetéséről és a perköltség felszámítására szolgáló költségjegyzékről szóló – jogszabály foglalkozik a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során megelőlegezett költségek szabályaival. Mindkét rendelet 2018. január elsején lép hatályba az új polgári perrendtartással együtt.

Joganyag: 30/2017. (XII. 27.) IM rendelet a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetéséről; 31/2017. (XII. 27.) IM rendelet a perköltség felszámítására szolgáló költségjegyzékről

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/225. (XII. 27.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabályok

 

A pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő díja

Az alábbiakban hivatkozott IM rendelet értelmében az ügyvédi munkadíj kiszámításának alapja továbbra is az éves költségvetésről szóló törvényben meghatározott kirendelt ügyvédi óradíj összege, eltérően alakul ugyanakkor a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok, illetve a kirendelt védő esetében. A rendelet 2018. január elsejei hatálybalépésével hatályát veszti a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet.

Joganyag: 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/225. (XII. 27.)

Hatályos: 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.