Jogszabályfigyelő 2018 – 7. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2018/17–21. számú Magyar Közlönyök legfrissebb újdonságai, illetve az Adó-és Vámértesítőben megjelent kúriai döntések, továbbá más hatóságok közleményei közül válogattunk.


E heti összeállításunkban a közjegyzői vizsgáról, a kapcsolt vállalkozássá történő minősítésről, valamint az ingyenes tulajdonilap-másolatokról olvashatnak. 

 

Tartalom:

Júliusban lép hatályba a közjegyzői vizsgáról szóló jogszabály

A közös ügyvezető személye kapcsolt vállalkozási viszonyt eredményezhet

Amit az ingyenes tulajdonilap-másolatok igényléséről tudni kell

 

Júliusban lép hatályba a közjegyzői vizsgáról szóló jogszabály

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény előírásai szerint a közjegyzői kinevezés egyik előfeltétele a közjegyzői vizsga eredményes letétele. A közelmúltban jelent meg a vizsgáról szóló, 2018. július elsejétől hatályos igazságügyi miniszteri rendelet, amely részletes előírásokat tartalmaz egyebek mellett a vizsga témaköreit, a vizsgára történő jelentkezést, valamint a negyedévenként szervezendő vizsgák lebonyolítását illetően.

A közjegyzői vizsgára kizárólag elektronikus úton lehet majd jelentkezni, amelynek díja 25 000 forint. A sikeres vizsgáról a MOKK tanúsítványt állít ki.

Fontos tudni, hogy a sikeres vizsgaeredmény a három éven belüli közjegyzői álláspályázatok (és az azok alapján történő kinevezés), továbbá áthelyezések esetében vehető figyelembe. Átmeneti szabály rögzíti, hogy a 2016. december elseje után letett vizsgák a rendelet hatálybalépésétől számított három éven belül a rendelet szerinti közjegyzői vizsgával egyenértékűnek tekintendők.

Joganyag: 5/2018. (II. 13.) IM rendelet a közjegyzői vizsga részletes szabályairól

Módosítja:

Megjelent: MK 2018/18. (II. 13.)

Hatályos: 2018. 07. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A közös ügyvezető személye kapcsolt vállalkozási viszonyt eredményezhet

A konkrét ügyben az volt az alapvető jogértelmezési kérdés az eljáró bíróságok számára, hogy miként értékelhető a kapcsolt vállalkozássá történő minősítés szempontjából az a tény, ha egy társaság, illetve a tagja esetében (amely ugyancsak gazdasági társaság) ugyanaz a személy látja el az ügyvezetői feladatokat.

A Kúria álláspontja szerint az önálló képviseleti jog „eleve feltételezi a döntő befolyásgyakorlás fennállását”, és ennek folytán a kapcsolt vállalkozási jogviszony fennállását is. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy más a helyzet akkor, ha az adott ügyvezető az egyik társaságban önálló, míg a másikban együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezik. Ilyenkor ugyanis az együttes képviselet nem jelent az utóbbi társaság esetében az üzleti és pénzügyi politikára döntő befolyásgyakorlást, ebből következően tehát a két társaság között, annak ellenére, hogy közös ügyvezetővel (is) rendelkeznek, nem állapítható meg a kapcsolt vállalkozási viszony.

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: AVÉ 2018/1.

Hatályos:

Megjegyzés: adózási joggyakorlat

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Amit az ingyenes tulajdonilap-másolatok igényléséről tudni kell

Február közepén jelent meg a Földhivatali Portálon a tulajdonilap-másolatok ingyenes igényléséről szóló tájékoztató az esetlegesen félreértések, helytelen jogértelmezések elkerülése érdekében. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a természetes személyek évente két alkalommal igényelhetnek ingyenesen, elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül, elektronikus dokumentumként kiállított, nem hiteles tulajdonilap-másolatot. Ezt meghaladóan a további, szintén nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatokért esetenként 1000 forintot kell fizetni.

A tájékoztató külön felhívja a figyelmet arra, hogy jogellenes a tulajdonilap-másolatok továbbadása, továbbszolgáltatása, amikor is egyes vállalkozások magasabb díjért annak beszerzését vállalják.

Egyébiránt e-hiteles tulajdonilap-másolat is igényelhető az Ügyfélkapun keresztül 3600 forintos igazgatási szolgáltatási díj ellenében, illetve papír alapon szintén beszerezhető bármely földhivatalnál vagy kormányablaknál, ennek díja azonban borsosabb összeg (6250 forint).

A tájékoztató itt olvasható el.

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: www.foldhivatal.hu

Hatályos:

Megjegyzés: jogérvényesítést elősegítő hivatalos tájékoztató


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.