Ki felel a hírnévsértésért?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogi személy képviseletében nyilatkozó, képviseleti jogkörét túl nem lépő, a szervezet álláspontját kinyilvánító természetes személlyel szemben a jogsértést megvalósító valótlan tényállítás miatt a jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.


Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes az N. című napiap 2013. január 9-ei lapszámában A gyógyszertár bezárásáról címmel megjelent közleményben valótlanul híresztelte, hogy a felperesek ellen folyó büntetőeljárás az ügyészségen vádemelés előtt áll, s ezzel a felperesek jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértette.

A bíróság kötelezte a II. r. alperest, hogy elégtételként 15 napon belül a 2013. január 9-én megjelent közleménnyel egyező helyen az alábbi szövegű közleményt tegye közzé: „A 2013. január 9-ei lapszámban A gyógyszertár bezárásáról címmel megjelent közleményben valótlanul állítottuk a K. utcában működő gyógyszertárban dolgozó gyógyszerész házaspárról, hogy az ellenük folyó büntetőeljárás az ügyészségen vádemelés előtt áll. Ezzel szemben a való tény az, hogy az ügyben az ügyészség további nyomozati cselekmények elvégzéséről rendelkezett.”

Ezt meghaladóan a törvényszék a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a V.-i „J”. Gyógyszertárat a J. Patika Kft. működtette, amelynek tagjai az I. r. felperes és a Dr. S. és T. Kft. voltak. Ez utóbbi gazdasági társaság ügyvezetője az I. r. alperes. A patika vezetője személyi jogos gyógyszerészként az I. r. felperes házastársa, a II. r. felperes volt, az I. r. felperes pedig gyógyszerészként állt ugyanitt alkalmazásban. A patika működtetésével kapcsolatban elszámolási vita alakult ki a II. r. felperes és az I. r. alperes között.

2012. május 2-án a Dr. S. és T. Kft. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mely alapján a V.-i Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az I. r. és II. r. felperesek ellen. A személyi jogos gyógyszerész II. r. felperes személyi jogáról lemondott, ezért a V. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a „J”. Patika bezárásáról határozott. Ezt követően 2012 augusztusától a felperesek V. megyében gyógyszerészként elhelyezkedni nem tudtak. 2013 februárjában az I. r. felperes a korábbi megyei tiszti főgyógyszerész közbenjárásával gyógyszertárvezetői állást kapott.

A kereseti kérelemben sérelmezett, a II. r. alperes kiadásában megjelenő N. című napilap 2013. január 9-ei lapszámában A gyógyszertár bezárásáról címmel megjelent közlemény az I. r. alperes mint a gyógyszertárat működtető kft. ügyvezetője nyilatkozataként többek között azt tartalmazta, hogy a gyógyszertárban korábban dolgozó házaspár ellen folyó büntetőeljárás az ügyészségen vádemelés előtt áll. A törvényszék rögzítette, hogy a közlemény megjelenésének időpontjában a felperesek ellen folyó büntetőeljárás nyomozati szakban volt, mivel a rendőrség vádemelési javaslatát követően a V. Járási Ügyészség 2012. november 23. napján további nyomozati cselekmények elvégzéséről rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek ismeretségi körébe tartozó személyek közül – a per tárgyát képező közlemény alapján – a felperesek többek számára egyértelműen beazonosíthatóvá váltak. Az újságcikket megismerő betegek, ismerősök többsége a közleményből szerzett tudomást a felperesek elleni büntetőeljárás tényéről, s ez többekben megdöbbenést, felháborodást váltott ki, mivel az a felperesek szakmai teljesítménye és emberi tulajdonságai alapján kialakult korábbi pozitív megítélésükkel összeegyeztethetetlen volt.

A törvényszék a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (1959-es Ptk.) 75. § (1) bekezdésében, valamint az 1959-es Ptk. 78. § (1) és (2) bekezdésében írtakra figyelemmel rögzítette, az megfelelt a valóságnak, hogy a közlemény megjelenésének időpontjában az újságcikk alapján beazonosítható felperesek ellen büntetőeljárás volt folyamatban. Hangsúlyozta, hogy a büntetőfeljelentés megtétele az EBH2002. 624. eseti döntésben írtakra figyelemmel személyiségvédelmi per megindítására nem ad alapot, s nem sért személyhez fűződő jogot az sem, ha a sajtó a nyilvánosságot egy büntetőeljárás megindításáról tájékoztatja (BH2000. 194.). Ugyanakkor a V. Járási Ügyészség B.2790/2012/11-I. számú irata alapján valótlannak bizonyult az a tényállítás, mely szerint a közlemény megjelenésének időpontjában a felperesek ellen folyamatban lévő büntetőeljárás az ügyészség előtt vádemelési szakban volt. A törvényszék rámutatott, hogy a szavak szakmai és általánosan elfogadott köznyelvi jelentése alapján is nyilvánvaló, hogy a II. r. alperes által közzétett közlemény a vádemelési szakot illetően valótlannak minősült, s ez a valótlan állítás objektíve alkalmas volt az érintett személyek hátrányos társadalmi megítélésének kiváltására.

A felpereseknek az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelmét arra tekintettel utasította el, hogy álláspontja szerint a jogi személy tevékenységi körében eljáró természetes személy magatartása a jogi személynek betudódik, márpedig a perbeli nyilatkozatot az I. r. alperes a „J”. Patika Kft. ügyvezetőjeként tette. Ebből következően a jogi személy képviseletében eljáró I. r. alperes mint természetes személy polgári jogi felelőssége nem állapítható meg az általa okozott kárért, személyiségi jogsértésért – a BDT2010. 2192. eseti döntés alapján – az általa képviselt jogi személy tartozik felelősséggel.

A II. r. alperes ellen előterjesztett kereseti kérelmet a törvényszék részben találta alaposnak. E körben hangsúlyozta, hogy a korábbiakban kifejtettek szerint megvalósult jogsértés szempontjából irreleváns, hogy a felpereseknek utóbb a szerkesztőséghez intézett kérelme mennyiben felelt meg a sajtó-helyreigazítási kérelem jogszabályi feltételeinek, mert a felperesek a jelen perben személyiségi jogsértésre alapított és nem a sajtójogi felelősség alapján fennálló szankciók alkalmazását kérték. Mindezekre figyelemmel megállapította, hogy a II. r. alperes megsértette az I. r. és II. r. felperesek jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

Az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontja szerinti elégtétel szövegét a felperesek által kérttől eltérően állapította meg akként, hogy abból kitűnjön, a II. r. alperes által híresztelt tények közül melyek voltak valótlanok, és ezzel szemben melyek a való tények. A megbánásra vonatkozó és a hírnévrontás törvényi tényállásához szorosan nem kapcsolódó vonatkozások tekintetében az elsőfokú bíróság mellőzte a II. r. alperes elégtételadásban történő marasztalását.

Az I. r. és II. r. felpereseknek a II. r. alperessel szemben előterjesztett személyenként 500 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmét a törvényszék alaptalannak találta. Kifejtette, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésének igazolása önmagában nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítés iránti igényt, e vonatkozásban a kereseti kérelem csak akkor lehet alapos, ha a felperesek olyan hátrány bekövetkeztét bizonyítják, amely csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez a nem vagyoni kárpótlás szükséges. Rámutatott, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás során a tanúvallomások alkalmatlanok voltak annak az állításnak a bizonyítására, mely szerint a személyhez fűződő jogok megsértésével okozati összefüggésben a felpereseket hátrányok érték volna. K. A. J. és B. L. tanúvallomásából nyilvánvaló volt, hogy a tanúk nem a per tárgyát képező, hanem egy másik újságcikkről számoltak be, s a per tárgyát képező eseményekről B. L. révén tudomást szerző É. Gy. tanúvallomása sem támasztotta alá a felperesi előadást. Utalt arra, hogy az egyes tanúvallomások bizonyító erejének mérlegelésekor nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt, amit a felperesi jogi képviselő is felkészítésként aposztrofált, nevezetesen, hogy a tanúk vallomásaik megtételekor papírral érkeztek a tárgyalásra, emlékezetüket felfrissítendő. Rámutatott, hogy a tanúk elfogulatlanságával szemben felmerülő ésszerű kételytől eltekintve sem bizonyították a felperesek a nem vagyoni kártérítés ténybeli alapja körében tett állításaikat, mert álláskeresési nehézségeik már az újságcikk megjelenése előtt is fennálltak, s a 2013. január 9-ei közlemény után 2013 februárjában az I. r. felperes gyógyszertárvezetői álláshoz jutott.

A fellebbezés

A sajtótermék, a valótlan tényállítás, a jogi és a természetes személy. A kérdés: ki miért mikor és hogyan felel egy nyilatkozatért?

Az elsőfokú ítélet ellen a II. r. felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását, a kereseti kérelemnek való teljes körű helyt adást kért. Álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperes képviselőként tett nyilatkozatát illetően helytállónak találta azt a védekezést, hogy a közleményben megjelentekért az I. r. alperes semmilyen felelősséggel nem tartozik. Hangsúlyozta, hogy a „J.”Patika Kft. 2013. január 9-én már nem működő, felszámolásra váró társaság volt. A patikabezárás sértettjének a Dr. S. és T. Kft., illetőleg az I. r. alperes tekinthető, ezzel kapcsolatban vagyoni hátrány e személyeket érte. Ebből következően az I. r. alperes nyilatkozatát saját személyében tette meg. Ezt meghaladóan utalt arra, hogy a jogi személy cselekvő magatartást nem tud tanúsítani, nyilatkozatot nem tud tenni, így az ügyvezetőként kifejtett tevékenységért az I. r. alperes tartozik felelősséggel. Hivatkozott a BH2004. 180. és az EBH2010. 2126. eseti döntésben foglaltakra. Támadta az elsőfokú ítéletet azzal is, hogy a felperesek az indokolásban írtakkal ellentétben a nem vagyoni kárpótlás iránti keresetük alapjául szolgáló tényállást bizonyították. Hangsúlyozták, hogy az ítélet szerint is a felperesek szakmai, társadalmi megítélése korábban pozitív volt, s ezen az ellenük folyó büntetőeljárás tényének köztudottá válása változtatott. A fellebbezés rögzítette, hogy a felperesek elhelyezkedési nehézségének teljes folyamata valóban nem hozható ok-okozati összefüggésbe a január 9-ei újságcikkel, de abban közrejátszott a sérelmezett közlemény.

A fellebbezési ellenkérelmek

Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, hogy nyilatkozatát nem magánszemélyként, hanem a „J”. Patika Kft. ügyvezetőjeként, a gazdasági társaság képviseletében eljárva tette meg, így azért saját személyében felelősséggel nem tartozik. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtettekkel egyezően hivatkozott arra, hogy magatartása a jogi személynek tudódik be. Ezt meghaladóan kifejtette, hogy a vádemelési szakra vonatkozó valótlan tényállítás nem volt sértő tartalmú, mert a laikus olvasóközönség a büntetőeljárás egyes szakaszai között nem tesz lényeges különbséget. Utalt arra, hogy a felperesek megítélésén nem a büntetőeljárás vádemelési szakba jutása, hanem önmagában a büntetőeljárás megindításának ténye változatott.

A II. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében ugyancsak az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a felperesek nem vagyoni kárpótlás iránti igénye nem foghat helyt, mert az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy az annak alapjául szolgáló hátrányok nem nyertek bizonyítást. Kiemelte, hogy a felperesek álláskeresése 2012 augusztusa és 2013 februárja közötti időszakra tevődik, a perbeli cikk megjelenésének dátuma pedig 2013. január 9-e volt, így az e vonatkozásban állított ok-okozati összefüggés fennállta sem állapítható meg.

A Győri Ítélőtábla megállapításai

Az ítélőtábla II. r. alperesi és I. r. felperesi fellebbezés hiányában az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül, s megállapította, hogy a fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos:

Az elsőfokú bíróság a szükséges és egyben elégséges körben a bizonyítási eljárást lefolytatta, a rendelkezésére álló bizonyítékokat egyenként és összességükben helyesen, okszerűen, a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően mérlegelve helyes tényállást állapított meg, s abból túlnyomórészt helytálló jogi következtetésre jutott.

 

Patikusok. Jogorvoslat mint gyógyszer

Osztja a Győri Ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját azt illetően, hogy a kereseti kérelemben sérelmezett közlemény a valóságtól eltérően számolt be a felperesek ellen folyamatban lévő büntetőeljárásról, nevezetesen arról, hogy az vádemelési szakban áll, s ez a közlemény önmagában is alkalmas volt a felperesek személyiségi jogának megsértésére.

Az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelmet illetően kétségtelen, hogy a fellebbezési eljárásban hivatkozott eseti döntések (BH2004. 180., EBH2010. 2126.) szerint a sérelmet szenvedett félnek választási lehetősége van azzal kapcsolatban, hogy a jogi személy képviseletének eljáró természetes személy jogsértő nyilatkozata esetén igényeit – az objektív szankciókat illetően – a jogi avagy a természetes személlyel szemben érvényesíti-e. A bírói gyakorlat azonban e kérdésben nem egységes. Az elsőfokú bíróság által elfoglalt állásponttal egyezően a BDT2011. 2507., a BDT2012. 2719., a BDT2010. 2288., a BDT2010. 2213., a BDT2010. 2192. döntések azt fejtik ki, hogy a jogi személy tevékenységi körében eljáró természetes személy magatartásának joghatásai a jogi személyre nézve állnak be.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a jelen ügyben releváns tényállás alapján az állapítható meg, hogy az I. r. alperes a nyilatkozatát kifejezetten a „J”. Patika Kft. Ügyvezetőjeként, a patika működtetésével, illetőleg bezárásával, vagyis a kft. tevékenységével összefüggésben tette. Ekként a gazdálkodó szervezet képviseletében nyilatkozó, képviseleti jogkörét túl nem lépő, ügyvezetői minőségét a nyilatkozat során egyértelműen ismertté tévő, a gazdálkodó szervezet álláspontját kinyilvánító, következésképp a kft. képviseletében megnyilvánuló I. r. alperessel szemben a jogsértést megvalósító valótlan tényállítás kapcsán sem az objektív, sem a szubjektív jogkövetkezmények nem alkalmazhatók (Győri Ítélőtábla Pf. V. 20 110/2011/4.). Erre tekintettel helyesen döntött a törvényszék, amikor az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelmet elutasította.

Az elsőfokú ítélet szerinti, az 1959-es Ptk. 78. § (1) bekezdésében meghatározott jogsértés a II. r. alperes részéről megvalósult, annak szankcióit az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdése tartalmazza.

A felperesek az elsőfokú eljárásban 17. sorszám alatt pontosított kereseti kérelmükben az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontjára alapítottan az alábbi közlemény közzétételére kérték kötelezni az I. r. és II. r. alpereseket: „Megbántam, hogy olyan tartalmú nyilatkozatot tettem közzé az N. 2013. január 9-ei számában, melyből az tűnt ki, hogy a K. utcai patikában dolgozó gyógyszerész házaspár ellen különféle vagyonelleni bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás folyik. Tévesen állítottam – s ilyen irányú tájékoztatást sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől nem kaptam – hogy az eljárás az ügyészségen vádemelés előtt áll. Valótlanul állítottam továbbá, hogy ezek a körülmények összefüggtek volna azzal a közigazgatási hivatali határozattal, amely helybenhagyta a „J”. Patika bezárására vonatkozó elsőfokú szakhatósági határozatot.”

A II. r. felperes fellebbezése arra irányult, hogy az elsőfokú bíróság által megállapítottól eltérően az elégtételadás szövegét az ítélőtábla a kereseti kérelemben foglaltaknak megfelelően határozza meg.

Az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor az elégtételadást úgy szövegezte meg, hogy abból egyértelműen kiderül, melyek a közleményben valótlanul állított tények, s ezzel szemben mi a valóság. Ugyanakkor tévesen mellőzte a II. r. alperes megbánására vonatkozó kitételt. A korábban az 1959-es Ptk. 79. § (1) bekezdésében, majd a 2010. évi LIV. törvény 12. paragrafusában szabályozott sajtóhelyreigazítás körén belül valóban elégséges annak közzététele, hogy a sérelmezett közleményben mely tények voltak valótlanok, megalapozatlanok, illetőleg a sajtószerv mely tényeket tüntetett fel hamis színben, s ehhez képest melyek a valós tények. Az 1959-es Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szankció (elégtételadás) a sajtóhelyreigazítástól annyiban különbözik, hogy az elégtételadás körén belül a sérelmet okozó fél sajnálkozását fejezi ki az általa elkövetett jogsértés miatt. Erre tekintettel az ítélőtábla e vonatkozásban az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, s az elégtételadás szövegét úgy határozta meg, hogy abból kiderüljön: a II. r. felperessel szemben a II. r. alperes sajnálkozását fejezi ki a történtek miatt.

A törvényszék helytállóan rögzítette, hogy a tanúvallomások alapján az volt megállapítható: a felperesekről kialakult vélekedést a II. r. felperes megítélését nem a perbeli újságcikk valótlan állítása (nevezetesen, hogy a büntetőeljárás vádemelési szakba jutott) váltotta ki, hanem az a tény, hogy a felperesek ellen büntetőeljárás folyik. Ez a közlés azonban a valóságnak megfelelt. Helytállóan utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek – így a II. r. felperes – álláskeresési nehézségével a 2013. január 9-ei újságcikk nem hozható ok-okozati összefüggésbe. Osztja az ítélőtábla a törvényszék álláspontját azt illetően, hogy erre tekintettel a nem vagyoni kárpótlás alapjául szolgáló körülményeket a felperesek nem bizonyították, különös tekintettel arra, hogy a tanúvallomások alapján a cikk nem volt azonosítható a tanúk tudomásszerzésének forrásaként sem. Ebből következően okszerűen került sor a II. r. felperes nem vagyoni kárpótlás iránti kereseti kérelmének elutasítására, ezért a fellebbezés e körben nem adott kellő alapot az elsőfokú ítélet megváltoztatására.

Mindezekre figyelemmel a Győri Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét annak megfellebbezett részében részben megváltoztatta [Pp. 253. § (2) bek.].

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

Az ismertetett döntés (Győri Ítélőtábla Pf. I. 20 019/2014/6.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/1. számában 2. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 24.

Szolgáltató közigazgatás – 3. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 23.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások versenyre gyakorolt káros hatásai és kivételes körülmények közötti alkalmazhatósága 

A Közbeszerzési Hatóság Elnöke a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kapcsán hangsúlyozza, hogy az ajánlatkérőknek a közbeszerzési eljárás előkészítése során, az eljárásfajta kiválasztásakor törekedniük kell a gazdasági versenyt támogató beszerzési megoldások és eljárásfajták alkalmazására. Az ajánlatkérők formális indokok alapján nem alkalmazhatnak hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást.