Közfoglalkoztatottak elhelyezkedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Kormány rendeletet alkotott a a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatásáról.


A 328/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet szerint elhelyezkedési juttatás illeti meg kérelmére azt,

  • akinek a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonya a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül azért szűnt meg, mert a Polgári Törvénykönyv szerinti gazdasági társasággal, vagy az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadónál, vízi társulatnál, valamint erdőgazdálkodónál a fővárosi és megyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: járási hivatal) közvetítésével vagy anélkül, határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesített, és
  • aki a kérelem benyújtását megelőző két éven belül – ideértve az a) pontban meghatározott közfoglalkoztatási jogviszony időtartamát is – legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban állt.

 

Az elhelyezkedési juttatás további feltétele, hogy a fent  meghatározott munkaviszonyban a munkaidő eléri a legalább napi hat, megváltozott munkaképességű személy esetében a legalább napi négy órát, és a munkaviszony – legalább olyan időtartamig – folyamatosan fennáll, ameddig a közfoglalkoztatási jogviszony munkaviszony létesítése hiányában fennállt volna.

 

Nem illeti meg az elhelyezkedési juttatás azt, akinek esetében a munkavégzés helye a foglalkoztató azon a telephelyén van, ahol közfoglalkoztatottként a munkáját végezte.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.