Mi minősül betétszerződésnek?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem minősül betétszerződésnek az az alárendelt kölcsöntőke-szerződésnek nevezett megállapodás, amelyben a pénzintézet kifejezetten tájékoztatta a hitelezőt a jogügyletnek a betétszerződéstől alapvetően különböző feltételeiről, és arról, hogy a hitelező követelése a törlesztés sorrendjében a tagok előtti utolsó helyen áll. Az ebből eredő követelés az 1991. évi XLIX. tv. 57. § (1) bekezdés h) pontja szerinti követelések közé sorolandó – a Fővárosi Ítélőtábla eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, a 2011. január 10-én indult eljárásban az adós Szövetkezeti Takarékpénztár felszámolásáról szóló hirdetmény 2011. február 14-én jelent meg a Cégközlönyben, amely időpont egyben a felszámolás kezdő időpontja is. Mivel az adós a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 5. §-a szerinti szövetkezeti formában működő hitelintézet, felszámolására a Csődtv. rendelkezései a Hpt.-ben foglalt eltérésekkel alkalmazandók.

A hitelező 2006. december 8. és 2010. december 21. között összesen 107 650 000 forint összeg vonatkozásában kötött alárendelt kölcsöntőke-szerződéseket az adóssal. A felszámoló az alárendelt kölcsöntőke címen benyújtott 107 650 000 forint összegű igényt a határidőn belül benyújtott követelések között az 1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Csődtv.) 57. § (1) bekezdés h) pontjába soroltan vette nyilvántartásba a nem számszerűsített kamattal együtt.

A kereset tartalma és a felszámoló ellenérvei

K. Jenő Imre hitelező az alárendelt kölcsöntőke követelése nyilvántartásba vételével szemben kifogást nyújtott be. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a megjelölt összeg nem tartozik a felszámolási vagyonhoz, ezért kérte annak kiadását, másodlagosan pedig az igényének a Csődtv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába sorolását kérte.

Kifogásában elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a szerződések semmisek, mert jogszabály megkerülésével kerültek megkötésre, illetve jogszabályba ütköznek. Előadta, hogy hosszú évek óta állt kapcsolatban az adóssal, egyedi betétszerződések alapján nagy összegű betéteket helyezett el nála és nagy összegű részjegyeket jegyzett, azonban soha nem volt olyan szándéka, hogy a takarékpénztár részére betétnek nem minősülő olyan kölcsönt nyújtson, amely a takarékpénztár tőkéjének részét képezheti. Hangsúlyozta, hogy betétet akart elhelyezni az adósnál, és egyedi feltételek mellett kívánt kamatot kapni a pénzére. Állította: az adós vette rá az alárendelt kölcsöntőke-szerződések megkötésére azzal, hogy így a betéteire a betéti kamatokat meghaladó kamatot kap, valamint az öt éves lekötés következtében mentesül a kamatadó alól. Állította, hogy az adós nem csak vele kötött ilyen szerződéseket, azonban az alárendelt kölcsöntőke nyilvános gyűjtése a Hpt. 88. §-a alapján tilos, így ezek a szerződések jogszabályba ütköznek, illetve azokat a takarékpénztár a jogszabály megkerülésével kötötte, ezért azok az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 200. § (1) bekezdése szerint semmisek. Hivatkozott arra is, hogy megtévesztés miatt a szerződések jó erkölcsbe is ütköznek. Előadta végül: a felszámolás elrendelését követően szerzett tudomást arról, hogy a 2010. december 9-én, illetőleg december 21-én kötött szerződéseket feltehetőleg a PSZÁF által kirendelt felügyeleti biztosnak is engedélyezni kellett volna, így azok ebből az okból is semmisnek minősülnek.

A hitelező másodlagosan az adós részéről történt megtévesztésre hivatkozott. Állítása szerint megtévesztették a tekintetben, hogy a szerződés elnevezésének nincs jelentősége, azt kizárólag a magasabb betéti kamat miatt kell ebben a formában megkötni, továbbá megtévesztették a tekintetben is, hogy a szerződés 3. pontjában írt egyetértés pontosan mit jelent és mire vonatkozik. A hitelező állítása szerint a felszámoló besorolása alapján derült ki a számára, hogy az adós megtévesztette. A 2010. december 9-én, illetőleg december 21-én kötött szerződésekkel kapcsolatban külön kiemelte: az adós eltitkolta, hogy vele szemben a PSZÁF már 2010 tavaszán felügyeleti intézkedéseket hozott, illetőleg 2010. december folyamán olyan végzést hozott, amelyben megtiltotta új kockázatvállalással járó ügyletek kötését, illetve a részjegyek összegének visszafizetését, valamint a felügyeleti biztosok írásos engedélye nélkül történő kötelezettségvállalást. A hitelező hivatkozott arra, amennyiben ezekről tudomással rendelkezett volna, akkor ezeket a betéteket nem helyezi el.

Kommentár a polgári perrendtartáshoz Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa
Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is. Előrendelés 20% kedvezménnyel! Megrendelés >>

A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Az 1959-es Ptk. 207. § (1) bekezdésére hivatkozva kifejtette, hogy a felek szerződéskötési szándéka elsősorban a magasabb kamat elérésére és hosszú távú befektetésre irányult, ezért ajánlották a hitelezőnek az alárendelt kölcsöntőke-szerződéses konstrukciót. A szerződések minden esetben tartalmazzák, hogy a felek között 5 éves futamidővel kölcsönügylet jött létre, továbbá a Hpt.-re való hivatkozás alapján az alárendelt kölcsöntőke bevonható a befogadó adósságának rendezésébe, és a követelés a törlesztés sorrendjében a tagok előtti utolsó helyen áll, valamint azt is, hogy a szerződést a hitelező csak a PSZÁF engedélyével mondhatja fel. A hitelező ezek alapján tehát egyértelmű tájékoztatást kapott arról, hogy milyen típusú jogügyletet köt. Az adós a szerződéskötéskor nem tévesztette meg, egyértelmű volt, hogy nem betételhelyezés történik. A hitelező ezt a konstrukciót hosszú éveken át elfogadta, így nem életszerű az a hivatkozása, hogy nem volt módja értelmezni a betételhelyezés és az alárendelt kölcsöntőke közötti különbséget.

A felszámoló hivatkozott arra is, hogy a hitelező által nyújtott kölcsön a felszámolási vagyon részévé vált, a hitelezőnek ezen a címen követelése keletkezett a kölcsönfogadóval szemben, amit az alárendelt kölcsöntőke kielégítési sorrendjét meghatározó rendelkezésnek megfelelően jogszerűen sorolt be a felszámoló h) kategóriába.

A hitelező előadta, bár a szerződést átolvasta, a Hpt. ide vonatkozó rendelkezéseit a valóságban nem ismertették vele, aminek ellenére a kölcsönszerződéseket valóban aláírta. Előadta még, hogy már 2000-től kötöttek ilyen szerződéseket.

A felszámoló kifejtette, hogy a 2010. december 9-én, illetve december 21-én megkötött szerződésekre nézve harmadik személy jóváhagyására nem volt szükség, mivel a felügyeleti biztosok kirendelése ezt követően történt, és egyébként a felügyeleti biztosok engedélyezési körébe az ilyen kölcsönszerződések nem tartoztak, mert ezek nem tekinthetők kockázatvállalásnak a Hpt. szerint. Előadása igazolására csatolta a PSZÁF 2010. december 23-án kelt határozatát. Végül utalt arra is, hogy a PSZÁF honlapján a takarékpénztárt érintő valamennyi határozat közzé lett téve, így a hitelező nem volt elzárva attól, hogy az adós helyzetéről tájékozódjon, és ő maga is csatolt 2010. december 23-a előtti határozatokat. A felszámoló álláspontja szerint a szerződés megtámadására nyitva álló törvényes határidő nem a felszámoló értesítésével nyílott meg, hanem a szerződés megkötésekor, így a megtámadás egyéves határidejére tekintettel a hitelező a megtámadással elkésett.

Az elsőfokú bíróság eljárása

Az elsőfokú bíróság a kifogást alaptalannak találta, és elutasította.

A semmisségre való hivatkozás körében kifejtette, hogy a hitelező azt elsősorban a szerződések jogszabályba ütközésére, illetve a jogszabály megkerülésére alapította, mivel – szerinte – azokat az adós nyilvános forrásgyűjtés céljából kötötte. A hitelező arra helytállóan hivatkozott, hogy a Hpt. 88. §-ára tekintettel alárendelt kölcsöntőke-szerződések kötése forrásgyűjtés céljából nem lehetséges, azonban az, hogy ilyen szerződéseket rajta kívül másokkal is kötött az adós, nem igazolja, hogy a szerződések kötésére nyilvános forrásgyűjtés céljából került sor.

A szerződéseknek a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, megtévesztés miatti jó erkölcsbe ütközése mint semmisségi ok körében rámutatott a BDT2009. 2168. eseti döntésben foglaltakra, miszerint önmagában az, hogy a felek valamelyike a szerződés megkötése során a másik felet megtévesztette, nem jelenti azt, hogy a szerződés egyúttal jó erkölcsbe ütközik. A szerződés jó erkölcsbe ütköző voltának megállapításához a megtévesztésen túl további többlet tényállás megállapítására van szükség, mivel a jó erkölcsbe ütközés olyan szerződésekre állapítható meg, melyek tartalmuknál, joghatásuknál vagy a felek által elérni kívánt közös cél miatt általánosan elfogadott társadalmi értékrendbe ütköznek. Az alárendelt kölcsöntőke-szerződések esetén ilyen többlettényállás egyértelműen nem valósul meg, így ha még megállapítható lenne is az adós részéről a megtévesztés, ez nem eredményezné a szerződés semmisségét jó erkölcsbe ütközés címén. A hitelezőnek a felügyeleti biztosok általi engedélyezés hiányára mint semmisségi okra való hivatkozását is tévesnek találta, mert a felügyeleti biztosok kirendelése a szerződések megkötését követően történt, emellett a PSZÁF határozat e szerződéstípus vonatkozásában a felügyeleti biztosok részére kötelezettséget nem tartalmaz.

A hitelező megtévesztésre hivatkozással is támadta az alárendelt kölcsöntőke-szerződéseket. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a hitelező által hivatkozott 1959-es Ptk. 210. § (2) bekezdése a jogi kérdésben való tévedés címén történő megtámadási lehetőséget szabályozza. Erre az okra azonban a hitelező nem hivatkozott, hanem tartalmilag a (4) bekezdésben foglalt megtévesztést jelölte meg. Az 1959-es Ptk. 236. § (1) bekezdése alapján a megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A (2) bekezdés a) pontja értelmében a megtámadási határidő a tévedés, megtévesztés felismerésekor kezdődik.

A bíróság kifejtette, hogy a megtévesztés aktív vagy passzív szándékos magatartást feltételez, amely a másik fél lényeges kérdésre vonatkozó tévedését eredményezi. A hitelező előadásából megállapíthatóan az elhelyezett magas összegekre és a rendszeres elhelyezésre tekintettel a hitelező egyedi feltételek mellett kívánt kamatot kapni a pénzére. Az adós ajánlotta ezt a befektetési formát, amely biztosította a magasabb kamatot és a kamatadó-mentességet is, ennek ellentételezését jelentette az alárendelt kölcsöntőkére vonatkozó Hpt. rendelkezések alkalmazása. A hitelező az ajánlott befektetési formát elfogadta, a szerződést átolvasás után aláírta. A szerződések 3. pontja egyértelmű tájékoztatást tartalmaz arra, hogy az adós által nyújtott kölcsön bevonható az alárendelt kölcsöntőkét befogadó adósságának rendezésébe. Megtévesztés akkor lenne megállapítható, ha az adós ezt a tájékoztatást nem adja meg a hitelező részére, vagy tartalmilag ezzel ellentétes szerződési tájékoztatást ad. A szerződés mind elnevezésében, mind tartalmában eltérő a betétekre vonatkozó szerződésektől, amiről a hitelezőnek ismerettel kellett bírnia, hiszen korábban már számos betétszerződést is kötött az adóssal. A szerződések 2.b) és 4. pontja is mutatja a betétkonstrukciótól eltérő jelleget. E speciális szerződési rendelkezések mellett a hitelező nem vélhette, hogy betételhelyezésre kerül sor, annál is inkább, mivel a szerződések egyértelműen tartalmazzák, hogy kölcsönt bocsát az adós rendelkezésére. Nem állapítható meg tehát, hogy az adós a hitelezőre megtévesztéssel olyan befektetési formát erőltetett rá, aminek a feltételeivel a hitelező nem volt tisztában. A hitelező úgy nyilatkozott: számára a felszámoló igénybesorolásából derült ki, hogy a szerződés tartalmát illetően az adós megtévesztette, és ettől az időponttól számította a megtámadási határidőt. E határidőnek csak akkor lenne jelentősége, ha az adós részéről a megtévesztés fennállna, mert ebben az esetben az ebből eredő jogkövetkezmény érvényesítése határidőhöz kötött.

Az elsőfokú bíróság a 2010 decemberében kötött szerződések vonatkozásában sem találta megállapíthatónak a megtévesztést, hiszen a PSZÁF a 2010. december 23-án hozott határozatában a tőkeszerkezetének a 90 napon belüli rendezésére hívta fel az adóst, és ennek érdekében hozott az adós számára tiltó rendelkezéseket, illetőleg rendelt ki felügyeleti biztosokat. A PSZÁF ellenőrzés ténye önmagában megtévesztés megállapítására nem ad kellő alapot, a hitelezőnek a PSZÁF honlapján közzétett határozatok alapján módjában állt az adós helyzetéről való tájékozódás, és nem bizonyított, hogy a hitelezőt a szerződések megkötésekor az adós állapotáról félretájékoztatták volna. A feljelentés alapján pedig nem állapítható meg a 2010 decemberi szerződések érvénytelensége. A feljelentésben foglaltak csupán a feljelentő állításait, megállapításait tartalmazzák, ami még nem bír a bizonyosság erejével, és a jelen eljárásban nincs arra bizonyíték, hogy az adós részéről annak tudatában került sor a kölcsönök fogadására, hogy azokat bizonyosan nem tudja visszafizetni. A szerződések 4. pontjában a kockázati tényező változatlanul szerepel. Emellett a szerződések megkötését megelőzően a hitelező a tőle is elvárható kellő körültekintés mellett a PSZÁF által már korábban is közzétett határozatokból tájékozódhatott, a szerződéseket azonban ennek ellenére megkötötte.

Az elsőfokú bíróság tehát sem a semmisség, sem pedig a megtévesztésre alapított megtámadás címén nem látta megállapíthatónak a szerződések érvénytelenségét, így az eredeti állapot helyreállításáról sem rendelkezett. Megjegyezte: az eredeti állapot helyreállítása körében a szerződések érvénytelenségének megállapítása sem jelentette volna a hitelező által nyújtott kölcsön kifizetését, hanem az elszámolás után fennmaradó követelést ugyanúgy az adós vagyonából, annak erejéig a kielégítési rangsor szerint kielégíthető pénzkövetelésként kellene kezelni, mint az érvényes szerződés alapján bejelentett követelést.

A Hpt. 183. § (2) bekezdése értelmében hitelintézet felszámolása esetén az 5. számú mellékletben meghatározott alapvető kölcsöntőkéből, járulékos kölcsöntőkéből, alárendelt kölcsöntőkéből, valamint kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből eredő tartozást a Csődtv. 57. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott tartozás kielégítését követően kell kielégíteni. Az alárendelt kölcsöntőkéből eredő követelés tehát nem vitásan hitelezői követelés, amit a Csődtv. 57. § (1) bekezdés g) pontját követő h) pontba kell a hivatkozott Hpt. rendelkezésre tekintettel besorolni. A felszámoló ennek megfelelően járt el, így az intézkedése nem volt jogszabálysértő, ezért az elsőfokú bíróság a kifogást a Csődtv. 51. § (3) bekezdése alapján elutasította.

A fellebbezés tartalma    

E végzés ellen a hitelező terjesztett elő fellebbezést, melyben a besorolással szemben benyújtott kifogását fenntartotta. A felszámoló intézkedésének megsemmisítését és elsődlegesen a 107 560 000 forint részére történő kiadását kérte, mert álláspontja szerint ez az összeg nem tartozik a felszámolási vagyonhoz. Másodlagosan a fenti összegnek a Csődtv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába sorolását kérte.

A kifogásban leírtak szerint hivatkozott az alárendelt kölcsöntőke-(szerződések) semmiségére és a szerződések megkötésénél történt megtévesztésre. Állította, hogy a felszámolás elrendelése után jött rá arra, hogy megtévesztették: a magas kamattal odacsábították, azt nem közölték, hogy azért adnak több kamatot, mert ez kockázatos befektetés. Véleménye szerint a takarékpénztár nemcsak 2010-ben, hanem a korábbi időszakban is súlyosan megsértette a jogszabályi előírásokat, a PSZÁF határozatait folyamatosan megszegte. Állította, hogy a 2009. évet záró mérleg nem a valós helyzetet tükrözte, a takarékpénztár a szavatoló tőkéjét már 2009-ben teljes egészében elvesztette. Ennek közzététele felhívta volna a befektetők figyelmét, a takarékpénztárnak a kockázatok miatti túlzott mértékű kitettségére, azonban ennek közlésével adós maradt. Kijelentette, hogy a szerződés megkötésénél a takarékpénztár megtévesztette abban, hogy az akkor elhelyezett betétek (pénzösszegek) visszafizetésére reális esély van. Ha és amennyiben a fenti körülményekről 2010. február 23. napja előtt tudomással rendelkezett volna, és e tekintetben a takarékpénztár nem téveszti meg, akkor eme betéteket bizonyosan nem helyezte volna el. Erre figyelemmel az alárendelt kölcsöntőke-szerződések semmiségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítása körében a takarékpénztárnak átadott pénzeszközök visszafizetésének elrendelését, ennek hiányában a visszakövetelésének a Csődtv. 57. § (1) bekezdés d) pontja szerinti besorolását kérte.

Fellebbezése pontosításában hangsúlyozta: úgy gondolta, hogy az 5 éves tartós lekötés fejében kapja a magasabb kamathozamot és a kamatadó átvállalását. Kifogásában is kifejezetten hivatkozott arra, hogy betétet kívánt elhelyezni, és a takarékpénztár sem tekintette a hivatkozott szerződéseket másnak, mint egyedi betétkonstrukciónak, a felek egyedi, eltérő kamatozású betétügyletet kívántak egymással létesíteni. Utalt a Pp. 3. § (2) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a bíróság a fél által előadottakat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe. Álláspontja szerint az első fokú eljárásban egyértelműen hivatkozott arra, hogy az alárendelt kölcsöntőke-szerződések érvénytelenek, mivel betétszerződéseket színleltek. Álláspontja szerint az alárendelt kölcsönszerződések betétszerződést színlelnek, ezért azokat az 1959-es Ptk. 207. § (6) bekezdése szerint a betétszerződés alapján kell megítélni. Ebben az esetben viszont a Hpt. 183. § (1) bekezdése értelmében a betéthelyezésből eredő követeléseket a Csődtv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni. Kiemelte, hogy az első fokú végzés nem tért ki a kifogásának arra a részére, hogy az alárendelt kölcsöntőke-szerződések tulajdonképpen betéthelyezést színleltek, és ezért azokat betétszerződés alapján kell megítélni.

Jogorvoslati kérelmében elsődlegesen az elsőfokú végzés megváltoztatását, a felszámoló intézkedésének megsemmisítését és a részére új intézkedés megtételeként előírni kérte, hogy a hitelezői követelést a Csődtv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába soroltan vegye nyilvántartásba. Másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte.

Az adós észrevételében a végzés helybenhagyását kérte.

Úgy vélte: a hitelező nem volt elzárva attól, hogy az adós helyzetéről tájékozódjon, ő maga is csatolt 2010. december 23-a előtti határozatokat. Megjegyezte, hogy a szerződéses nyilatkozatot a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint kell értenie a szerződő feleknek. A hitelező 2006 decemberétől rendszeresen megkötötte a hivatkozott alárendelt kölcsöntőke-szerződéseket. A szerződések érvényesen létrejöttek, a szerződések tartalma egyértelműen megállapítható volt, és nem ütközött jogszabályi rendelkezésbe. Álláspontja szerint a hitelező nem bizonyította, hogy őt a takarékpénztár általános állapotáról nem tájékoztatták vagy félretájékoztatták, vagy, hogy a takarékpénztár tisztességtelenül járt el. Állította, hogy a takarékpénztár akarata nem betétszerződés megkötésére irányult. A szerződések pedig tartalmazzák azt az információt, hogy a kölcsönadó tudomásul veszi, a vállalkozás bevonhatja a kölcsön összegét a tartozása rendezésébe. Mindezek alapján a szerződés megtámadására nyitva álló törvényes határidő nem a felszámoló értesítésével nyílott meg a hitelező számára, hanem a szerződés megkötésekor. A megtévesztés jogcímén indított megtámadás elkésett. Úgy vélte, nem életszerű az, hogy minden egyes alkalommal a szerződés valamely lényeges körülménye tekintetében tévedésben volt. A hitelezőnek több éven át lehetősége volt arra, hogy az alárendelt kölcsöntőke-szerződésben rögzítettek feltételeiről behatóan tájékozódjon. A hitelező előtt is ismert volt, hogy számos más befektetési forma is létezik a takarékpénztáron belül, illetve más hitelintézeteknél is. Ezért – álláspontja szerint – a hitelező nem hivatkozhat arra, hogy a szerződés más tárgyra jött létre, mint amire azt ő meg kívánta kötni. Határozott álláspontja szerint a szerződések nem semmisek, jogszabályba nem ütköznek, nem is jogszabályi rendelkezések megkerülésével jöttek létre. Az alárendelt kölcsöntőke-szerződés engedélyezett jogintézmény, a Hpt. 5. számú melléklete részletesen szabályozta annak feltételeit, amit a felek között létrejött szerződések is tartalmaznak. A szerződés nem ütközött jó erkölcsbe, a hitelező a szerződés megkötésekor annak minden lényeges kérdésében tájékoztatva volt, a szerződéseket elolvasva, saját akaratából döntött e kölcsönforma mellett több alkalommal is.

A felszámoló a követelést annak jogcíme alapján a Hpt. 183. § (2) bekezdése szerint vette nyilvántartásba és igazolta vissza, melynek során nem követett el jogsértést. A kifogás elutasítását kérte, mert a hitelező követelése nem betételhelyezésből, hanem alárendelt kölcsöntőke-szerződésből származó olyan követelés, amelyet a törvény a kielégítési sorrend szerint a hitelezői igények nyilvántartásba vételekor a Csődtv. 57. § (1) bekezdés h) kategóriába sorolja.

Kommentár a hitelintézeti törvényhez
Ez a kommentár minden olyan kérdésre választ ad, mely eddig azért vetődhetett fel, mert sem hivatalos magyarázatban, sem egyéb helyen nem volt található semmiféle iránymutatás, támpont e törvénybeli szabályokkal kapcsolatban, legalábbis nem így egy helyen és egy érthető rendszerbe foglaltan, mint ahogyan most és itt. További információ és megrendelés >>

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

A fellebbezés alaptalan. Az első fokon eljárt törvényszék a jogvita elbírálására irányadó tényállást helyesen állapította meg, és helytálló a hitelező követelésének besorolását érintő, kifogást elutasító döntése is. A hitelező fellebbezésében az első fokú eljárásban előadottakhoz képest nem hozott fel olyan új tényt vagy bizonyítékot, amely az elsőfokú bíróság döntésének megváltoztatását eredményezhette volna. Ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Csődtv. 6. § (3) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján, figyelemmel a Pp. 254. § (3) bekezdésére – annak helytálló indokai folytán – helybenhagyta.

A Fővárosi Ítélőtábla mindenben osztja az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi álláspontot, a fellebbezésben írtakkal kapcsolatban csupán megjegyzi, hogy alaptalanul hivatkozott a hitelező arra, hogy az adós a szerződések megkötésekor minden esetben megtévesztette. Egyrészt az adós megtévesztő magatartását a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a hitelező tartozik bizonyítani, másrészt a kifogás tárgyát képező követelés alapjául szolgáló szerződések mind elnevezésükben, mind tartalmukban egyértelműen nem takarékbetét-szerződések. Ezt a hitelezőnek is tudnia kellett, mivel saját előadása szerint is több éve állt már üzleti kapcsolatban az adóssal, nála takarékbetéteket is elhelyezett és részjegyeket is vásárolt, valamint a nevezett alárendelt kölcsöntőke-szerződéseket kötött már korábban is. Mégpedig a saját nyilatkozata szerint is kifejezetten a betéti kamatoknál magasabb hozam érdekében. Mivel a szerződések elnevezésük mellett kifejezetten tartalmazzák a kölcsön feltételeit, és azt is, hogy az bevonható az adós tartozásainak rendezésébe, továbbá egyértelműen benne van az is, hogy „a törlesztés sorrendjében a tagok előtti utolsó helyen áll”, nem foghat helyt a hitelező arra való hivatkozása, hogy nem volt tisztában a szerződés tartalmával és azzal, hogy nem betétszerződést köt. Azt pedig nem bizonyította, hogy az adós az akarata ellenére vette volna rá a szerződés megkötésére. A hitelező évek óta helyezett el különböző pénzösszeget az adósnál, célja a minél magasabb hozam elérése volt, ezt különböző szerződéses konstrukciókkal érte el. A hitelezőnek a több éves – különböző szerződések által megvalósult – pénzügyi kapcsolat körében szerzett pénzügyi és jogi jártasságára figyelemmel sem foghat helyt az a hivatkozása, hogy a takarékpénztár megtévesztette.

Alaptalanul hivatkozott a hitelező arra is, hogy a szerződéseket a takarékszövetkezet is egyedi betétkonstrukciónak tekintette. A szerződés tartalmából megállapítható, hogy abban a felek nem betételhelyezésre szerződtek, hanem más – a Hpt.-ben is szabályozott – jogügyletet kötöttek. Az adós kifejezetten azért adott magasabb kamatot a betéti kamatoknál, mivel az alárendelt kölcsöntőke nyújtásával a kölcsönadó a nagyobb kamat érdekében nagyobb kockázatot is vállalt. A hitelező nem bizonyította, hogy a szerződések elnevezésével és tartalmával szemben az adós akarata betétszerződések megkötésére irányult volna. Arra pedig, hogy a nevében és tartalmában is egyértelműen alárendelt kölcsöntőke-szerződések aláírásakor a hitelező betételhelyezést kívánt leplezni, az 1959-es Ptk. 4. § (4) bekezdésében írtak miatt nem hivatkozhat. Megjegyzendő, hogy maga is többször úgy nyilatkozott, hogy a betéti kamatoknál magasabb hozamot kívánt elérni, ami önmagában ellentmond a betétszerződés kötésére vonatkozó szándékának. Arra sem hivatkozhat alappal, miszerint a felszámoló válaszából értesült arról, hogy nem betéti szerződést kötött, mivel mind a szerződés elnevezésével, mind a tartalmával a szerződés megkötésekor a fentiek szerint tisztában kellett lennie. A hitelezői igénybejelentésében is kifejezetten alárendelt kölcsöntőkeként jelölte meg a kifogással érintett követeléseit anélkül, hogy bármiféle utalást tett volna arra, hogy ezek az összegek valójában betétek lettek volna.

Az pedig, hogy a pénzintézet esetleg megsértette a PSZÁF korábbi határozatait, önmagában szintén nem okozza a szerződések érvénytelenségét, továbbá a 2009. évi mérleg hiányosságai sem. Egyrészt – ahogyan azt az elsőfokú bíróság is megállapította – a feljelentés önmagában nem jelenti az abban írtak megvalósulását is, másrészt nem bizonyította a hitelező, hogy a takarékszövetkezet pénzügyi helyzete a szerződéskötéskor már eleve – akkor is felismerhetően – lehetetlenné tette a kölcsönök visszafizetését.

Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helyes indokai alapján helybenhagyta.

Bírósági Döntések Tára
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. További információ és megrendelés >>

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkhf. 44 618/2015/3.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2016/3. számában 46. szám alatt jelent meg.

---