Mit találunk a találás során?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázat keretében született és 11. helyezést ért el.


A cikk a jegyző hatáskörébe utalt találással foglalkozik polgári jogi szemszögből, s igyekszik rámutatni a jogalkalmazás során felmerült kétes megítélésű kérdésekre, mint például a közterület feltételének a vizsgálata a hatóság által.

Mit találunk a találás során?

Mikor beadtam kutatás engedélyezése iránti kérvényemet a polgármesteri hivatalhoz, arra számítottam, hogy „kincset találok” majd, s ez azt hiszem valóban meg is történt, bár inkább jogi vonatkozásban, mintsem a talált tárgyak közt.

A megszerzett információk birtokában több esetben is tettem fel magamnak kérdéseket, amelyek megválaszolása és az azokban általam levont következtetések vezettek el a cikk megírásához. Lényegében a korábbi tankönyvi, irodalmi száraz anyag után kíváncsi voltam hogyan működik a találás jogintézménye a gyakorlatban. S itt legelső kérdésem az volt természetesen, hogy mennyire tölti be célját a jogintézmény. A vizsgált időszakban (2013. 08. 15 és 2015. 09. 24. között) összesen 611 eset került az önkormányzat elé. Ebből 110 esetben vette át a jogosult személyesen a dolgot, illetve részére megküldték azt, ezen kívül 118 olyan eset volt, ahol valamely hivatalnak küldték meg a dolgot, amely az elvesztő címével rendelkezett s így a visszajuttatásról gondoskodni tudott (pl. TESCO-kártya, SuperShop kártya, ami csak nevet tartalmaz). Ez összesen 228 eset, s így az mondható el, hogy az esetek kicsit több mint egyharmadában a jogintézmény az elsődleges célját eléri, s az elvesztőhöz a dolog visszakerül.

199 eset volt, amikor a hivatal selejtezte a talált tárgyakat. Ez lényegében azt jelenti, hogy azok értéküknél és tulajdonságaiknál fogva értékesítésre alkalmatlanok voltak (szemét); ez az esetek egyharmadát teszi ki. Ez azért érdekes, mert a jogirodalom csak az értékkel bíró ingó dolgot tekinti a találás hatálya alá tartozónak, a gyakorlatban azonban nem utasították el az eljárást erre hivatkozva. Minden hatodik eset, összesen 101, költségvetési számlára utalással végződik, s így pénz találásához köthető. A vizsgált időszakban összesen közel 800.000 forint összeg (bizonyítottan) lett elvesztve. A boltok közül egyedül a Tesco és az Auchan élt az 5:59. § (3) bekezdés adta lehetőséggel s adta át a dolgokat a jegyzőnek megőrzésre, s az összes esetek több mint felét ez teszi ki.

I. Felelős őrzés

Az első érdekesség, ami szemet szúrt, a felelős őrzésre való hivatkozás volt, amely ugyan nem gyakran, de előfordult. Először helytelenítettem ezt, és arra gondoltam, hogy a jogintézmény már nem létezik. Aztán átgondoltam a dolgokat. Először azt gyűjtöttem össze, milyen kontextusban használják a különböző jogterületen a fogalmat, s az alábbiakat találtam: a felelős őrzést szabályozó 1959. évi IV. törvény 196. paragrafusa szerint az állagmegőrzéshez szükséges mértékben használható a dolog.

Három hónap eltelte után a dolog használatba adható, azzal hogy az nem idegeníthető el, nem terhelhető meg, s harmadik személynek nem adható át.

Azon időszak vonatkozásában, amíg a találó a találás tényétől számítva a dolgot a hatóságnak át nem adja (ún. megőrzési kötelezettség), ezt elsősorban a jogtalan elsajátítás vonatkozásában olvastam.

Én a régi Ptk. 196. paragrafusa szerinti felelős őrzést vettem kiindulópontnak, hiszen a törvény azt nevezte meg ekként s jogirodalom is ahhoz köti ezt. Itt az lehet kérdés, hogy illethetünk-e más tartalommal is egy jogintézményt. A dogmatika célja elsősorban az, hogy a fogalmakat osztályozza, rendszerezze és egymástól elkülönítse, ami úgy valósulhat meg, hogy egy fogalom alatt egy meghatározott dolgot értünk, de mást nem, itt viszont a jogosultságok eltérnek, ezért a fogalom nem lehet alkalmazható a második és harmadik pontra.

Részben a korábbi gyakorlat is ellentmondásos volt. Én arra jutottam, hogy a találás során követendő eljárásról szóló 18/1960. (IV. 13.) számú kormányrendelet használatba adási jogai szélesebbek voltak, s a BH1988.1 alapján a találásra kisegítő jelleggel alkalmazandó felelős őrzés intézménye lényegesen szűkebb körre szorítja a találó dolog feletti jogait. A kollízió egyszerűen feloldható egyébként akként, hogy a kormányrendelet jogszabály, így az alkalmazandó. S így helyesen állapította meg a hatóság ezen kötelezettségek körét a használatba adások alkalmával.

Az új Ptk.-ban akként van ez feltűntetve, hogy a dolog állagsérelem nélküli használata megengedett, megterhelése, elidegenítése, átengedése azonban tilalmazott (lényegében a kormányrendelet szerinti jogosultságok). S ha a hatóság ily módon „felelős őrzésbe” adja a dolgot, akkor milyen jogintézmény szabályai alkalmazandóak?

Én azon az állásponton vagyok, hogy a felelős őrzés a már hatályban nem lévő jogintézmény továbbra is, s célszerű az ettől eltérő jellegű kötelezettségeket másként nevezni, bár az egyértelműen következetes gyakorlat felelős őrzéssé tette szokásjogilag ezt a jogosultság-csokrot is, melyet egyébként nem ellenzek. Így a kérdésre a válasz az, hogy a felelős őrzésre hivatkozás a jogosultságok körét nem módosítja. A kavarodás valószínűleg a jogintézmény hétköznapi nevéből származik, s a hatóság részéről ez inkább a jogok megnevezésének rövidítéseként jelentkezik.

A használatba adás elrendeléséről kiállított végzések sem 2014. március 15-e előtt, sem utána nem nevezik meg törvényhely szerint, min alapulnak a találó dolog felett gyakorolható jogosultságai.

II. A találás feltételei

A személyi tulajdon szokásos tárgyai kategóriája a rendszerváltozással a Ptk.-ból ugyan kikerült, a rendelet a találás feltételeként azonban még tartalmazta, s az adott ügyben a felülvizsgálati bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelet annak ellenére alkalmazandó, hogy ilyen tulajdonjogi forma már nem létezik

A hivatal a találás során követendő eljárásában két olyan feltételt is megjelöl a találó tulajdonszerzése vonatkozásában, amelyeket kiemelnék.

II. 1. A személyi tulajdon szokásos tárgyai
92. § (1) Az állampolgároknak személyes szükségleteik kielégítését közvetlenül szolgáló vagy előmozdító javai – családi házak, berendezési és használati tárgyak stb. – személyi tulajdonban vannak.(1959. évi IV. törvény eredeti szövege)

Külön meglepetésként ért a „személyi tulajdon szokásos tárgyai” kifejezéssel újra találkoznom. Meglepődésemet egy korábban olvasott BH okozta (BH2003.23). A személyi tulajdon szokásos tárgyai kategóriája a rendszerváltozással a Ptk.-ból ugyan kikerült, a rendelet a találás feltételeként azonban még tartalmazta, s az adott ügyben a felülvizsgálati bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelet annak ellenére alkalmazandó, hogy ilyen tulajdonjogi forma már nem létezik, s a rendelet alkalmazását nem mellőzte amiatt, hogy a kérdést a Ptk. máshogy (vagy inkább nem) szabályozta…

Ezt – véleményem szerint – helytelenül állapította meg a Legfelsőbb Bíróság. A kérdés inkább jogelméleti természetű, mintsem polgári, mert az általános jogértelmezéshez köthető. A bíróságnak a rendelet „személyi tulajdon szokásos tárgyai” kifejezését figyelmen kívül kellett volna hagynia arra tekintettel, hogy a magasabb jogforrási (törvényi) szinten megszűnt jogintézmény alacsonyabb jogforrás esetén tárgytalan, s nem – pozitivista módon – ragaszkodni a rendelet szövegéhez, s azt megállapítani, hogy a fogalom más jelentéssel él tovább. A gyakorlat a fogalmat azonban teljesen hasonló jelentéssel használja.

A rendelet ma már nincs hatályban, s a Ptk. sem tartalmaz ilyen feltételt a tulajdonszerzéshez, a hivatal viszont vizsgál (egyébként pont a BH-ra tekintettel). Az általam vizsgált időszakban nem volt olyan jelentősebb összegű dolog, melynek tulajdonba adása során felmerült volna ez a kitétel. A vizsgálat indokának azt tartják, hogy egy jelentősebb összegű s „nem szokásos” tárgyat valaki a hatósághoz bevisz s annak tulajdonjogát egy év alatt „tisztára moshatja”, s eme tárgyak ennek elkerülése okán nem adhatóak a találó tulajdonába. Vajon fenntartható ez az álláspont?

Véleményem szerint több okból nem tartható ez fent, annak ellenére, hogy természetesen egyetértek a védett céllal: ha esetleg ezen a címen elutasítják a tulajdonszerzésre vonatkozó igényt, akkor egy év elteltével az államot illeti az értékesítés során befolyt összeg. Ezzel azonban nem érik el egyértelműen a védendő célt, s ez az összeg a találót ugyan úgy megillethetné, mert ha a dolgot értékesítik, teljesen mindegy, kit illet a befolyt összeg.

Azért is elvetendő ennek a feltételnek a vizsgálata, hiszen a találás során a hivatal a rendőrséget avégett megkeresi, hogy a talált tárgyak esetleg bűncselekményhez köthetőek-e s így lefoglalandóak lennének. A védelmi érdek egyedüli módjának ezt kell tekinteni véleményem szerint. (A vizsgált időszakban 11 lefoglalás volt, lényegében telefonok és biciklik, ez tehát egyébként egy effektív mód.)

Harmadrészt a plusz feltételek, a személyi tulajdon szokásos tárgyai, amely a jogszabályban nem szerepel, sérti a dologi jogi tartalmi kötöttség elvét s lényegében ezáltal a kódexet is, mert nincs olyan tulajdonszerzési tényállás, amely megvalósulhatna, s ezzel a jogalkalmazás attól a törvénytől rugaszkodik el, amihez egyébként kötve van.

Összességében tehát erről az mondható el, hogy a személyi tulajdon szokásos tárgyai feltétel vizsgálata megfelelő kivédést biztosítani nem tud, noha van más eszköz erre, amit alkalmaznak is, s ennek csak az lesz az eredménye, hogy a hatóság szerzi meg a dolgot, nem a feltételeket egyébként teljesítő találó.

II. 2. Közterület
A vizsgált időszakban több alkalommal is előfordult az, hogy olyan dolgot hoztak be, amit nem közterületen találtak, s ekkor erre a dologra a találó nem tarthat igényt, s ennek okaként a hivatal azt adja meg, hogy azt nem közterületen találták. Holott ennek oka az, hogy az 5:59. § feltételei teljesültek: azaz nem a közönség számára nyitva álló helyiségben vagy a szállítóeszközön találták a dolgot. A közterület azonban csak részben ezek ellentéte, s egyébként a törvény a találás általános fogalma alatt, a Ptk. 5:54. paragrafusában a közterület mint olyan nem jelenik meg, azonban szinte kizárólag csak a közterületen elveszett dolgok tartoznak ide, bár ez egy leszűkítő értelmezéshez vezet. Ez pedig azt eredményezheti, hogy nem adnak tulajdonba olyan dolgot, amit egyébként tulajdonba kéne. De milyen dolgok lehetnek ezek, amelyeket közterületen, buszon és bolton kívül találnak?! Ezek a magánlakásban talált dolgok, s ha ezt nehéz elképzelni, álljon előttünk a következő német példa:

Egy düsseldorfi társasház lakásában a tulajdonos a felújítási munkálatok során egy cserépkályhában 303.700 márka készpénzt talált (LG Düsseldorf, 27.07. 2012 – 15 O 103/11). Ugyanígy az Amelie csodálatos élete című filmben, amikor a főhősnő, Amelie a meglazult csempe mögött elrejtett tárgyakat fedez fel.

Amikor ilyen dolgokat visznek a hatóság elé, a hatóság itt könnyen abba a tévedésbe eshet, hogy nem állapítja meg z 5:54. § szerinti tulajdonba adást, mondván azt nem közterületen találták, holott az 5:59. § (nyitva álló hely, szállítóeszköz) biztosan nem valósult meg, s csak erre a szakaszra hivatkozással lehet megtagadható a tulajdonba adás. A találás általános esete (Ptk. 5:54. §) azonban tényállásszerű akkor is, ha nem közterületen, hanem magánlakásban találták a dolgot, mert erre a Ptk. speciális rendelkezést nem tartalmaz s ez a szakasz absztraktságánál fogva a tulajdonszerzést megengedi. Svájcban ez az eset külön szabályozott, s nem tarthat a találó igényt az ilyen dologra, mivel lényegében ez is az 5:59. § szerinti esetekhez hasonló fiktív őrizeti tényállás a törvényben, aminél a találó felelőssége a birtokhelyzete folytán fokozottabb. Az 1928-as javaslat szövegéből csak a találótársakra vonatkozó szabályozás (Mjt. 579. §) lett átvéve, a magánlakásban talált dolgokra vonatkozó 582. § nem, s ha ezt átvették volna, valószínűleg akkor nem lenne vitás, hogy nem a közterület alá tartozik, hanem egyértelműen a közönség számára nyitva levő helyiségekhez hasonlóan kezelné a gyakorlat, s nem lenne kétség az ilyen dolgok mibenléte felől.

III. Párhuzamos dogmatika a polgári jogban és a büntető jogban

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

Érdekes egyébként, hogy a bírói gyakorlat szerint nem tekinthető elveszett dolognak az utcán parkoló közlekedési eszköz, így annak eltulajdonítása lopás és nem jogtalan eltulajdonítás. (BH1982. 410.)

Ezt a vélelmet azonban nem alkalmazhatjuk minden esetben, ugyanis lehetnek olyan dolgok, amelyek tényleg elveszettek ez esetben is, s ezek birtokbavételére nem feltétlenül jogtalan elsajátítás céljából kerül sor, s így véleményem szerint helyesen jár el akkor a hivatal és a rendőrség is, ha ezen dolgokat mégis találtként kezeli, s így a rendőrség részéről nem kerül sor azok vizsgálat nélküli lefoglalására.

A hatóság által kitöltetett formanyomtatványból egyébként mindig az tűnik ki, hogy a birtokból kiesés vélelmezhető, s így a lopás megállapítása az elvétel lehetőségének a hiánya miatt kizárt (de miért is nyilatkozna valaki másként?!). A gyakorlat egyébként ezt mindig vizsgálja, s vizsgálnia is kell, s itt a lopás megállapítása nem következhet abból, hogy az ilyen dolgok nem elveszettek s így nem „találhatóak meg”, az minden esetben az eset körülményei alapján vizsgálandó. A vizsgált időszakban egyébként a tulajdonba adások jelentős része ilyen utcán parkoló közlekedési eszköz volt.

Elmondható egyébként, hogy a büntetőjog dogmatikája a német, valamint a régi magyar magánjogi terminológiával, fogalmakkal, fordulatokkal dolgozik s így a fogalmak sokkal egzaktabban jelennek meg.

IV. Összegzés

Mint látható a bíróság véleményem szerint nem mindig helyesen minősítette a kérdéseket, s a hatóság oldalán is vannak olyan elemek, amelyek kérdésesek, és noha ezek a problémák konkrét gondot nem okoztak, érdemes mégis a szabályozást megfelelően vizsgálni, hogy ne is legyen gond a későbbiekben sem.

Az általam értékelt körülmények (összegyűjtve) tehát a következők:

A személyi tulajdon szokásos tárgyai feltétel nem vizsgálható a hatósági eljárásában, annak nincs jogszabályi alapja, a plusz feltétel pedig sérti a tartalmi kötöttség elvét.

A közterület mint feltétel helyett vizsgálni azt kell, hogy nem áll fent a fiktív őrizet valamely esete (azaz a Ptk. 5:59. § nem valósul meg).

A felelős őrzés kifejezés használata nem mellőzendő annak ellenére, mert más jelentéstartalommal bír, mert itt a szövegkörnyezetből egyértelmű, mire utalnak, s nem az elnevezés, hanem a jogok tartalma a döntő.

Találótársakkal kapcsolatos ügy nem merült fel egy esetben sem, ahogyan magánlakásos ügy sem merül fel, s ez a második nem is lett kódexünkben (újra)kodifikálva, jóllehet ez nagyobb segítség lett volna a gyakorlat számára.

A tanulmány szerzője: Márton Schultz


Kapcsolódó cikkek

2024. március 18.

Jogszabályfigyelő 2024 – 11. hét

Alábbi cikkünkben tekintettel arra, hogy a 2024/29-33. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az Országgyűlés honlapján közzétett, elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.

2024. március 14.

A Jövő jogásza podcast: 10 éve hatályos az új Ptk.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból beszélget a kodifikáció folyamatáról, a kódex újításairól és a jogalkalmazásra gyakorolt hatásáról dr. Vékás Lajos professzor, aki az új Ptk-t előkészítő szakétői bizottság vezetője volt, és dr. Gárdos Pétert ügyvéd, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének docense.