Nehéz nemzetközi jogi esetek megoldása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei tanévben ötödik alkalommal került megrendezésre az Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Verseny, amelyben a Budapesti Corvinus Egyetem T-Kar (Nemzetközi Tanulmányok Intézet), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Debreceni Egyetem állam- és jogtudományi karainak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jog- és államtudományi karának illetve bölcsészettudományi karának (utóbbiban is a nemzetközi tanulmányok szakos) hallgatói vettek részt.

 


Az országos megmérettetés egy intézményi belső versenyből nőtte ki magát: az első alkalommal egy évtizeddel ezelőtt, akkor még a Corvinus Egyetem saját hallgatóknak szánt rendezvénye volt, a mostanival megegyező formátumban. Ennek lebonyolításában meghívottként külső oktatók is részt vettek, és hat évvel ezelőtt vetődött fel az elgondolás, amely eredményeképpen ez mára országos szervezésű eseménnyé vált.

A részt vevő hallgatók a jogtudományi tárgyú versenyekhez képest többféle kihívásokkal is szembesülnek, a legkomolyabb különbség pedig az, hogy a jogesetmegoldó verseny szigorú lexikális tudás helyett az ismeretek birtokában való komplex problémamegoldó képességet teszteli. A megadott összetett jogesetek megoldását „open book” rendszerben készítik el a résztvevők, először otthoni, majd intézményi környezetben. Utóbbi annyiban bonyolultabb helyzet, hogy ekkor már korlátozott idő és forrásmennyiség áll rendelkezésükre, a szóbeli döntő forduló során pedig már a zsűri kérdéseivel kell szembenézzenek. Ekkor már számítanak a versenyzők kommunikatív képességei is, vitakészségük, fellépésük és magabiztosságuk.

A verseny Szervezőbizottságát ebben az évben Dr. Szalai Anikó (SZTE-ÁJK), Dr. Lattmann Tamás (NKE / ELTE-ÁJK), valamint Dr. Molnár Tamás (BCE NTI) alkották. A 2013 novemberében kezdődött idei versengés ezzel az alkalommal is egy intézményen belüli írásbeli, egy intézményközi írásbeli fordulóból, végül a szóbeli döntőből állt. Az I. fordulóban egy előre megadott, fiktív jogesetet kellett írásban megoldaniuk a versenyzőknek (a szakdolgozat formai követelményeivel egyező, 5-15 oldalas beadandó formájában), míg a II. fordulóban helyben kellett egy előre nem ismert, komplex jogesettel megbirkózniuk az internet illetve a szervezők biztosította források használatával. A szóbeli döntőben a résztvevők a II. fordulós komplex jogesettel kapcsolatban feltett kérdések alapján adtak számot tudásukról, érvelési képességeikről, s a nemzetközi jogban való általános jártasságukról.

Az V. Országos Nemzetközi Jogesetmegoldó Verseny döntőjének a Külügyminisztérium Panorámaterme adott otthont 2014. április 29-én. A szóbeli döntőbe a BCE, a DE, az ELTE, a PPKE és az SZTE hallgatói jutottak be, összesen kilencen.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

A Külügyminisztérium Nemzetközi és Kisebbségi Jogi Főosztályának vezetője, Dr. Pákozdi Csaba elnökölte nyolctagú zsűri tagjai Dr. Csapó Zsuzsanna egyetemi adjunktus (NKE), Dr. Lattmann Tamás egyetemi docens (NKE / ELTE), Dr. Kajtár Gábor egyetemi tanársegéd (ELTE), Dr. Molnár Tamás egyetemi adjunktus (BCE), Dr. Kiss Amarilla egyetemi tanársegéd (PPKE), Dr. Szemesi Sándor egyetemi docens (DE), valamint Dr. Szalai Anikó egyetemi adjunktus (SZTE) voltak.

Az első helyet Szűcs Andrea Dóra, a BCE T-Kar III. éves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója szerezte meg. A további helyezések: a II. helyezett Harkai István (SZTE Állam- és Jogtudományi Kar), a III. helyezett Sziebig Orsolya (SZTE Állam- és Jogtudományi Kar); míg a különdíjasok Vincze Farkas Tamás (PPKE Jog- és Államtudományi Kar) és Bagossy Mária (DE Állam- és Jogtudományi Kar).

A díjazottak az elismerő oklevelek mellett értékes könyvjutalom-csomagokkal is gazdagodtak, amelyekben a Complex Kiadó felajánlásának köszönhetően az alig egy héttel korábban megjelent új, Nemzetközi jog című tankönyv is szerepelt. Emellett minden döntőbe jutott további versenyző is emléklapot és tanulmánykötetet kapott.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.