Salátatörvény az új Be. hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról – I.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország kormánya tavaly november 7-én benyújtotta a T/18316-os számú törvényjavaslatát a 2017. évi XC. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról. A képviselők a törvényjavaslatot december 11-én elfogadták, a köztársasági elnök pedig december 16-án aláírta, de kihirdetésére még pár napot várnunk kell.


A salátatörvény neve csak annyit ígér, hogy az új büntetőeljárási törvény (Be.) hatálybalépésével összefüggő egyes törvényeket módosítja, de aki végiglapozza a több száz szakaszos jogszabályt, látni fogja, hogy itt nem csak egy új kódex megszületésének következményeiről van szó. A salátatörvények arra is lehetőséget nyújtanak, hogy akár észrevétlenül is, fontos törvényeken tartalmi változtatásokat is végrehajthassanak. Ennél a mostani salátatörvénynél pedig a címben szereplő és még hatályba sem lépett jogszabály maga is változik. Fél évvel a 2017. évi XC. törvény elfogadása után, fél évvel a hatályba lépése előtt kiderült, hogy az új Be. hemzseg a hibáktól. Ezek egy része nyelvtani elírás, egy része technikai zavar, de vannak benne szerkezeti hibák is. És ha már úgyis módosítani kell, akkor jó néhány szakasza tartalmi értelemben is változhat.

A salátatörvénnyel érintett jogszabályok

A salátatörvény 173 jogszabályt módosít, ezek nagy részét azért, mert az új Be.-ben megváltoznak a szerepek, továbbá új jogintézmények születnek, régiek kihalnak, így mindazokat a törvényeket át kell vizsgálni, ahol ezek a nevek, fogalmak szerepelnek (pl. ügyész/ügyészség). Így jelen jogszabály csaknem 600 szakasza korrekciós módosítást jelent, melyek zöme büntetőeljárási természetű, és terminológiai módosítást jelent. Ezen túlmenően a fentebb említett hibákat, elírásokat is e törvény rendezi. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, mely a tartalmi változtatásokra irányul. Ezek módosítása nem biztos, hogy szerencsés egy ilyen nagy terjedelmű salátatörvényben, hiszen a több tucat számra megjelenő korrekciók mellett elsikkad a jogértőnek is a figyelme a minőségi változtatások mellett, és ez a jogszabály nem tudásához vezet, ami jogalkalmazási nehézséget is jelent majd.

Érdekes megoldása a salátatörvénynek az olyan jogszabályok módosítása, amelyek elfogadása még meg sem történt. Persze érthető, hogy a szám nélküli törvények a salátatörvény javaslatába kerültek csak be így, de a parlament honlapján az elfogadás és a köztársasági elnöki aláírás ellenére még mindig az a változat szerepel.

Dolgozik az Országgyűlés. A salátatörvény 173 jogszabályt módosít, ezek nagy részét azért, mert az új Be.-ben megváltoznak a szerepek, továbbá új jogintézmények születnek, régiek kihalnak. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, mely a tartalmi változtatásokra irányul; ezek módosítása nem szerencsés egy ilyen nagy terjedelmű salátatörvényben, hiszen a több tucat számra megjelenő korrekciók mellett elsikkad a jogértőnek is a figyelme a minőségi változtatások mellett

A salátatörvénnyel érintett jogszabályok az alábbiak:

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény

Az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény

Az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló 1990. évi XXVI. törvény

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény

Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény

A szabadalmi ügyvivőkről szóló 1995. évi XXXII. törvény

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény

A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény

A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény

A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény

A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény

A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény

 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény; Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása

A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény

A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény

Az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló 1999. évi LIV. törvény

A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény

A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény

A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény

A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növény orvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló 2000. évi CXXX. törvény

A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény

A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény

A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény

A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény

A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény

A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény

A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény

A sportról szóló 2004. évi I. törvény

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény

Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény

A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény

A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről szóló 2005. évi CIX. törvény

A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény

A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény

A légi-, a vasúti és a vízi közlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény

A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény

A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény

A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény

Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény

A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXII. törvény

A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló 2007. évi CXVII. törvény

A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény

A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény

A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény

A minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény

A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény; A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló 2011. évi XVI. törvény

Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény

Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény

Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény

A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény

A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény

A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény

A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvény

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes 137 törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény

A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény

A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény

Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény

A Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény módosítása

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény

Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény

A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló 2013. évi LXXXVIII. törvény

A honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény

A fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény

A gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló 2013. évi CLXXV. törvény

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény

Az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény

A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló 2014. évi VII. törvény

A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény

A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény

A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvény

Az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről 2014. évi LXXXIII. törvény

A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény

A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről szóló 2015. évi CII. törvény

A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény

Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény

A nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló 2016. évi XV. törvény

Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény

A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról szóló 2017. évi XLIII. törvény

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény eltérő tartalommal hatályba lépő rendelkezései

A titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló 2017. évi XCIII. törvény eltérő tartalommal hatályba lépő rendelkezései

Az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi … törvény

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi … törvény

Az adóigazgatási rendtartástól szóló 2017. évi … törvény

Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi …. törvény.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

A salátatörvénnyel érintett korrekciós és tartalmi módosítások pontokba szedésével folytatjuk a salátatörvény rendelkezéseinek az ismertetését.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 15.

Jogszabályfigyelő 2024 – 15. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2024/42-44. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.