Vezető tisztségviselők felelőssége III. rész

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Előző cikkünkben a joggyakorlat-elemző csoport által feltárt jogértelmezési problémákat és a Kúria azokra vonatkozó állásfoglalását ismertettük. Mostani írásunkban a vezető tisztségviselők marasztalásával, a vagyoni biztosítékkal és a joggyakorlat-elemző csoport hatályos szabályozással kapcsolatos megállapításaival foglalkozunk.

A vezető tisztségviselők marasztalására irányuló perekkel összefüggő vitás kérdések

A perekkel kapcsolatos statisztikai adatok, következtetések

A megállapítási perekhez képest 58, a vezető tisztségviselőt marasztaló jogerős ítélet került a joggyakorlat-elemző csoport látókörébe. Ezen pertípusban viszonylag kevés jogkérdés merül fel. Az ítéletek szinte minden esetben első fokon jogerőre emelkedtek. A joggyakorlat-elemző csoport meglátása szerint több oka is lehet. Egyrészt az, hogy az adós elleni felszámolási eljárás még nem fejeződött be, ezért a marasztalási kereset előterjesztésének egyik feltétele még nem következett be. Másrészt, hogy a megállapítási per felperesének hitelezői igénye az adós elleni felszámolási eljárásban kielégítést nyert, vagy úgy ítélte meg, hogy az esetleg magas eljárási költségek előlegezését nem vállalja, mert hitelezői követeléséhez a vezető tisztségviselő felelősségét megállapító jogerős ítélet ellenére sem tud hozzájutni. A megállapítási perben felperesi...

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez az alábbi csomagjainkat ajánjuk Önnek (kérjük megrendelés előtt regisztráljon):

Az munkajog.hu összes prémium tartalmát (prémium cikkek, HR & Munkajog online szaklap, kérdés-válasz szolgáltatás) elérheti egész éven át a Munkajogi Klub Plusz csomag keretében
Bővebb információ

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!