A jogászoknak is fejlesztik a blockchaint


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A blockchain fejlesztői olyan kutatásokat folytatnak, amellyel lehető válna, hogy a technológia a jogászok számára is alkalmazhatóvá váljon. A kutatás elsődleges célja, hogy jogilag kikényszeríthető elektronikus szerződések megkötésére szolgáló rendszert hozzanak létre.


A blockchain, amelyről már korábbi cikkünkben is írtunk egy elosztott adatbázis, amelyet folyamatosan növekvő adatok tárolására használnak. Minden blokk tartalmazza a tranzakciók listáját és benne tárolt programok által végzett műveletek eredményeit, valamint időbélyeget és linket, amely az előző blokkhoz kapcsolja az adott blokkot. Ezekből a blokkokból épül fel a blokklánc.

[multibox]

A blockchain elsősorban a pénzügyi szektort hódította meg, a jogi cégekhez még csak most kezd betörni. Az ügyvédek eddig csak kívülről szemlélték a technológiában rejlő lehetőségeket, mert a titoktartás követelménye csak speciális informatikai biztonsági megoldásokkal garantálható, amely eddig nem volt biztosított. A jogászok számára külön informatikai rendszerekre lenne szükség, amelyeket a szakma igényei szerint fejlesztettek és megfelelnek a szigorú bizalmi követelményeknek.

A Blockchaint egy külön csoport, a Global Legal Blockchain Consortium kívánja a jogászok igényeinek megfelelően továbbfejleszteni. Ennek érdekében megteremtik a blockchain és a jelenlegi jogi szoftverek közötti átjárhatóságot és fejlesztik az informatikai biztonságot is. A cél egy olyan blockchain alapú rendszer létrehozása, amelyben felhasználók és ügyek alapján tárolnák az adatokat.

A csoport vezetője a Baker & Hostetler, amely az ügyvédi irodák, az ügyfelek és a techcégek együttműködésével kívánja meghonosítani és elterjeszteni a blockchaint a jogászok között és ösztönözni a hasonló együttműködő csoportok létrehozását. Az együttműködés elengedhetetlen annak érdekében, hogy a technológia jelenlegi hiányosságait ki lehessen küszöbölni, és alkalmassá váljon a jog területén való alkalmazásra.

Elsődleges céljuk a blockchain fejlesztése, ezért nem kötelezték el magukat egy szoftvercég vagy megoldás mellett sem, inkább minden techcég számára lehetőséget biztosítanak a fejlesztésbe való bekapcsolódásra. Nem új cégeket akarnak létrehozni, vagy új szoftvereket fejleszteni, hanem a meglévő programok felhasználásával akarják kielégíteni a jogi szektor igényeit. A blockchainnel egy gerinchálózatot akarnak létrehozni, amely minden, a jog területén működő cég számára elérhető lesz.

A csoport vezetője szerint a jogi szektor technológiai színvonala elmaradott volt, azonban az elmúlt öt évben alapvetően megváltozott a helyzet a startup-ok megjelenésével. Ennek köszönhetően az új technológia a kisebb jogi irodák számára már használható, de a nagyobbaknak még várniuk kell a fejlesztésre.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy a rendszert egy olyan informatikai szolgáltatáscsomagba illesszék bele, amelynek igénybevételével egyrészt a jogi irodák fejlődését segíti elő, másrészt abban is segít az irodáknak, hogy az ügyfelek igényeit jobban ki tudják szolgálni.

A kezdeményezés nem új, már léteznek az e-szerződéskötés területén fejlesztő cégek, de ezek többségében csak a pénzügyi és a technológiai ipar igényeit veszik figyelembe.

Az elmúlt pár hónapban azonban a jogászok számára is elkezdődött a blockchain és az e-szerződéskötési technológia fejlesztése , amelyekben vezető jogi irodák és egyetemek is részt vesznek. Az együttműködések célja olyan szabványok megalkotása, amellyel jogilag kikényszeríthető szerződések köthetőek online.

(legaltechnews.com)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.