A belga igazságszolgáltatásról

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Belgiumban az államhatalmi ágak megosztásának és a jogállami kritériumoknak megfelelően az igazságszolgáltatás külön államhatalmi ágat képvisel, melynek a bíróság mellett része az ügyészség is. Annak ellenére a része, hogy az ügyészi szervezet nem független, és alkotmányjogi értelemben a végrehajtó hatalom alá rendelten végzi a tevékenységét. A napóleoni idők óta működő szervezet az elmúlt 200 évben viszont olyan változásokon ment át, melyek az igazságszolgáltatás szereplői közé emelték az ügyészeket. Ezt a kettőséget, melynek értelmében az ügyész független is, meg nem is, igen jól kifejezésre juttatja az a belga mondás, miszerint „a toll szolga, ám a szó szabad”.

Az ügyészeket Belgiumban a király nevezi ki és menti fel, de ez meghatározott szabályok mentén halad, vagyis önkényesen senkit sem lehet az ügyészi státuszából felmenteni. Az ügyészi szervezet élén a belga igazságügyi miniszter áll, aki az alá-fölérendeltségi viszonyoknak megfelelően utasíthatja az ügyészt a büntetőeljárás megindítására és különböző eljárási cselekmények elvégzésére, de negatív utasítást nem adhat, vagyis az ügyek „lenyelése” nem fordulhat elő. Az eljáró ügyész jogállami függetlenségét juttatja kifejezésre az is, miszerint a bírót illető belső meggyőződés az ügyész esetében is fennáll. Ez azt jelenti, ha az eljáró ügyész arra a meggyőződésre jut, hogy a beszerzett törvényes bizonyítékok alapján az ártatlanság vélelmét megdönteni nem lehet, akkor az utasítás ellenére a tárgyalóteremben a vádlott felmentését indítványozhatja. Ezt a belső meggyőződésen alapuló függetlenségét juttatja kifejezésre az is, miszerint a tárgyaló ügyész neve a bírósági eljárásban a de staande magistratuur, vagyis álló bíró, szemben a de staande magistratuur intézménnyel, ami az ülő bírót, vagyis az ítélkezőt jelenti. Így az úgynevezett igazságszolgáltatási kar (ordre judiciare) a bírót és az ügyészt is magában foglalja. A belga Alkotmányban egy fejezetben szerepel a kétféle magisztrátus. A belga polgár az ügyészt pártatlannak tartja, és benne nem a hatalom szolgáját, hanem a törvény lelkiismeretét látja.

Bár egyedi ügyben a kormány részéről az ügyésznek negatív utasítás nem adható, az opportunitás elvének megfelelően, a célszerűségre hivatkozva, már a büntetőeljárás első szakaszában is meg lehet szüntetni az eljárást, akár az egyedi ügy körülményeire hivatkozva, akár nagyobb ügycsoportok esetében a végrehajtó hatalom által meghatározott általános jogpolitikai elvek következményeként.

Ahhoz, hogy a belga ügyészségnek ezt az úgynevezett hibrid szerepét megértsük, ki kell térnünk az európai modellekre, a végrehajtó hatalom alá tartozó hierarchikus ügyészségekre, illetve a parlamentek felügyelete alatt működő független szervezetekre, és meg kell értenünk a két fő alapelv, a legalitás és az opportunitás szerepét is.

A proszekutor és a prokurator típusú ügyészség

A történelem folyamán Európa különböző jogrendszereiben az ügyészségnek alapvetően két fő változata jött létre: a szervezet jogkörének megfelelően az ügyészség „prosszekutor”, illetve „prokuratura” típusa. Az előbbi az állami szervek rendszerében elfoglalt helyét tekintve a végrehajtó hatalomnak alárendelt szervezetként működik, az utóbbi pedig ettől függetlenül, a népszuverenitást megtestesítő intézmények, a parlament felügyelete alatt. Előbbire példa a belga ügyészség. Ugyanakkor a nem független ügyészségek esetében is a társadalom ma már egyre inkább elvárja, hogy az igazságszolgáltatásban közreműködő szervek, így az ügyészségek is, pártatlanok legyenek. Bár a belga ügyészség továbbra is a végrehajtó hatalomnak alárendelten végzi tevékenységét, mégis annak vagyunk tanúi, hogy mind az ügyészek ellen folytatható fegyelmi eljárást, mind a javadalmazásukat tekintve, az ügyészek jogállása a bírákéhoz hasonló.

A belga ügyészség mellett Európa legtöbb országában is törekednek a független ügyészi szervezet megvalósítására. Vagy úgy, hogy teljes mértékben szentesítik az ügyészség függetlenségét, mint Olaszországban és nálunk, vagy megtartják a függőséget, de fokozatosan korlátozták azt. Ezek a korlátozások legtöbbször úgynevezett ellenjogosítványok képében jelennek meg, mint például Spanyolországban az actio popularis. Portugáliában az úgynevezett assistant intézménye áll közel az actio popularishoz. Franciaországban szintén egy sor intézményesített ellenjogosítvány jelent meg, például a magánfélként való fellépés, amely közvád emelését eredményezi, még akkor is, ha az ügyészség nem él közvádlói jogosítványával. Más államokban azt lehet megfigyelni, miszerint a kormány hierarchikus hatalmát törvényhozási úton próbálják keretek közé szorítani.

Legalitás kontra opportunitás, avagy jogosult-e a bíróságon kívül más hatóság az ügy érdemi elintézésére?

Kitérve a másik felvetett kérdésre, a legalitásra és az opportunitásra, elmondható, hogy ma még nem eldöntött, melyik élvez prioritást. A kérdés lényegében a következő: jogosult-e a bíróságon kívül más hatóság az ügy érdemi elintézésére? Megengedhető-e, hogy a vádemelés előtt szankció érvényesítésére kerüljön sor? A különböző jogrendszerek más-más választ adnak erre.

A legalitás mint a klasszikus büntetőjogi iskola eljárásjogi megfelelője, a büntetőjogi igény érvényesítésének kötelezettségét írja elő a hatóságok számára. Lényegében tehát parancs, mely a büntetőjogi törvények feltétlen alkalmazására irányul. Az elv kimondásával a jogalkotó a jogalkalmazót elzárja a mérlegelés lehetőségétől, és minden bűncselekmény esetén az eljárást le kell folytatnia.

A legalitás betartása viszont lehetetlen. Gondoljunk a szelekcióra! A bűncselekmények egy része azért marad ismeretlen a hatóságok számára, mert figyelmüket a jelenségek egy részére tudatosan nem irányítják rá, és szemet hunynak bizonyos törvénysértések fölött. A legsúlyosabb, ezek közül is főleg a közfelháborodást kiváltó bűncselekmények elkövetőinek felkutatása prioritást élvez, ezért ezekre összpontosítanak. Így a legalitás elvének töretlen érvényesítése az eredeti felfogás értelmében ma már lehetetlen, és egyre többen javasolják az opportunitás szélesebb körben történő megengedését.

Mivel az igazságszolgáltatás működőképességének határán van, így a célszerűségi szempontok érvényre juttatása valóban elkerülhetetlen. Opportunitási szempontok érvényesülnek például akkor, amikor a jogalkotó az együttműködő terhelt esetében lehetővé teszi a nyomozás megtagadását, illetve megszüntetését. Az ügyész diszkrecionális jogköre érhető tetten a vádemelés elhalasztásánál is. Látható tehát, hogy a belga ügyészség sem működik másképpen, mint a magyar, pedig előbbi az opportunitás, utóbbi pedig a legalitás elvét vallja fő szabályként.

„Belgiumban a Királyt kivéve, senki sem pereskedik képviselő útján”

Érdekes kérdés Belgiumban a perbeli képviselet alakulása. A polgári eljárásokban mind a felperes, mind az alperes köteles az ügyben az érdekét bizonyítani, ez pedig személyes jelenlétre kötelez. Természetesen ez alól a szabály alól bőven találunk azért kivételeket.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • Horvátország

    Az igazságszolgáltatást Horvátországban is a független bíróságok gyakorolják, míg az ügyészség a kormány alá rendelten végzi tevékenységét, de mellette létezik egy szakosított, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni vádhatóság is. A mediáció tekintetében nagy szerep jut az ügyésznek, aki a megállapodás megkötése után is eldöntheti, hogy vádat emel vagy megszünteti az eljárást.

  • Spanyolország

    Miközben a spanyol igazságszolgáltatás is törekszik bizonyos eljárásgyorsító megoldásokra, aközben folyamatosan számos kritika érte az elmúlt években. Az Emberi Jogok Európai Bírósága több ítéletében is elmarasztalta Spanyolországot az emberi jogok megsértése miatt, de a büntetőeljárás 2015-ös reformja ellenére az új Be.-t is számos kritika érte és éri, mivel a korábbi hibákat nem orvosolta, s az aggályok továbbra is megmaradtak.

  • Olaszország

    Az olasz büntetőeljárás az általános eljárás (procedimento ordinario) keretében előzetes eljárásból (l’udienza preliminare) és bírósági szakaszból áll. Utóbbihoz tartozik a főtárgyalás (dibattimento). Az eljárás akkor kezdődik, amikor a rendőrség vagy az ügyész olyan tényről értesül, amely adott esetben szabálysértésnek vagy bűncselekménynek tekinthető.

  • bíró

    Egyes elemeiben érdekes sajátosságok jellemzik a dán büntetőeljárást: például az ügyész nem nyomoz, és nem is ő a nyomozás ura, mint mondjuk Magyarországon. A dán ügyész „csupán” a vád képviselője, az ügyészi szakasz pedig hídszerepet tölt be a büntetőeljárásban, amely a nyomozás és a bírósági eljárás, ezen belül is a tárgyalás áthidalására hivatott. Egy másik érdekesség alapján napjainkban a dán büntetőeljárási törvényre szoktak hivatkozni azok a tagállamok, amelyek korlátozni akarják a védő jogait a büntetőeljárás első szakaszában. A dán Be. ugyanis tiltja, hogy a terhelt első kihallgatásakor kommunikáljon a védencével. Jelen lehet, de nem adhat tanácsot a gyanúsítottnak.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!