A kétszeres eljárás tilalma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a terheltet a büntetőeljárásban a bűncselekmény vádja alól jogerősen felmentették, avagy büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapították, akkor ugyanazon tényállás és bizonyítékok alapján nem folytathatnak ellene büntetőeljárást, büntetőjogi felelősségét nem állapíthatják meg, vele szemben büntetést nem szabhatnak ki.


Ezek a tiltó rendelkezések nem képezik akadályát annak, hogy az adott állam büntetőtörvényeinek és büntetőeljárási törvényeinek megfelelően az eljárást újból megindítsák, ha az új tények, vagy az eljárás alapvető hibái kihatással vannak a jogerős ítéletre. (Lásd az Európai Emberi Jogi Egyezmény – továbbiakban Egyezmény – hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. Cikkét!)

Az Egyezmény alapján Strasbourgban tehát nem állapítják meg a kétszeres eljárás tilalmának megsértését akkor, ha az állam belső joga megengedi a rendkívüli jogorvoslatokat, mint pl. a perújítást. A strasbourgi ítéletekben többször is kimondta az Európai Emberi Jogi Bíróság (a továbbiakban Bíróság), hogy nem valósul meg az Egyezmény sérelme, ha valakit jogerősen felmentenek, de később a rendkívüli perorvoslattal ezt megváltoztatják, feltéve, hogy a nemzeti jog lehetővé teszi, hogy súlyos jogsértések, illetve új bizonyítékok esetén az ügyben perújításra kerüljön sor. (Az erre vonatkozó elemzéseket lásd részletesen: Büntetőeljárási alapelvek. OKRI kutatás. szerk.: Bárd P., Bp. 2014.)

A kétszeres eljárás tilalma (a továbbiakban ne bis in idem) nemcsak az államok belső jogalkalmazásában, hanem nemzetközi szinten is kötelezettséget jelent annak ellenére, hogy az Egyezmény kizárólag a tagállamon belüli második elítélés tilalmával szemben nyújt jogvédelmet. A ne bis in idem elvének országhatáron átnyúló érvényesülését a nemzetközi bűnügyi jogsegély egyezmények biztosítják.

Ügyvédvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

A ne bis in idem európai joggyakorlat szerinti tartalma

Pápai-Tarr Ágnes szerint „többnyire a kölcsönös elismerés elvét alkalmazva, nem vet fel különösebb problémát, ha egy másik tagállam felmentő vagy bűnösséget megállapító bírói ítéletét kell elfogadni ítélt dologként. Az államok azonban úgy igyekeznek büntetőeljárásaikat egyszerűsíteni, hogy az ügyésznek adnak széles diszkrecionális jogkört, ami azt jelenti, hogy egyszerűbb megítélésű ügyekben az ügyész dönthet, hogy vádat emel, vagy bizonyos feltételekhez kötve, vagy anélkül, megszünteti az eljárást. Felveti ez a megoldás az ügyészbíráskodás problémáját, és így azt a kérdést is, hogy tekinthető-e egy bírói közreműködés nélkül, pusztán az ügyész által lezárt ügy res iudicatának. Az első ne bis in idem elvével foglalkozó európai bírósági határozat választ adott erre a kérdésre. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az európai térségen belül az elv értelmezésével kapcsolatos kérdések köre kimeríthetetlen. A ne bis in idem elve ugyanis nemcsak a jogerő problematikáját vetette fel. Több, Bíróság elé került előzetes döntéshozatali eljárás központi kérdése az is, hogy az európai gyakorlat szerint mit tekinthetünk azonos cselekménynek.” (Pápai Tarr Ágnes: A ne bis in idem elv alkalmazása az Európai Bíróság gyakorlatában.)

A res iudicata beállta

Érdekes az a megközelítés, amely szerint már a fellebbezés lehetősége is törést okoz a res iudicata intézményén, ugyanis elvi szinten a másodfokú ítélet büntetőjogi felelősséget megállapító döntése – mint új elítélés – nem tűnik az első fokú, még nem jogerős ítélet folyományának. (Lád Damaška, Mirjan R. (1975): Structures of Authority and Comparative Criminal Procedure. Yale Law Journal, vol. 84, 1975, 514.)

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

Tettazonosság

A strasbourgi bíróság szerint akkor is meg lehet állapítani a cselekmények azonosságát, ha a két tagállam belső joga szerint a bűncselekmények minősítése nem egyezik meg. (A luxemburgi bíróság is hasonlóan gondolkodik ebben a kérdésben.) Az azonos cselekmény vonatkozásában egyedüli jelentősége „az egymástól elválaszthatatlanul kötődő konkrét körülmények együttesének” van. Ez tulajdonképpen a történeti tényállást jelenti. (Leopold Henri van Esbroeck C-436/04. sz. ügy, 2006.)

A Bíróság szerint a ne bis in idem esetében három területen kell vizsgálni az azonosságot:

  • azonos-e a tényállás,

  • azonos-e a terhelt,

  • azonos-e a jogtárgy-sérelem. (Pápai-Tarr Ágnes: A ne bis in idem elv az Európai Bíróság gyakorlatában. Miskolci Jogi Szemle, 2007/2.)

A Bíróság szerint, ha a büntetőeljárást az ügyész szüntette meg, és nem a bíróság, akkor ez is ítélt dolognak tekinthető. A megszüntető határozatban megállapított kötelezettség teljesítése azonos megítélés alá esik az ítéletben kiszabott szankció végrehajtásával. „Az a tény, hogy a döntés nem bírói közreműködéssel született és nem ölt bírói határozati formát, még nem zárja ki, hogy ítélt dologként kezeljük.”(Lásd a Klaus Brügge C-385/01. és Hüseyin Gözütok C-187/01. számú egyesített ügyet 2003-ból!)

A ne bis in idem elv alkalmazásának egyéb területei a Bíróság gyakorlatában

  • Az elévülés esete,

  • a vádlott távollétében történő elítélés,

  • a közvetlen végrehajthatóság hiánya.

 

Ügyek Strasbourgból

A Margus kontra Horvátország (4455/10, 201.) ügyben a kérelmező arra hivatkozott, hogy ügyében sérült a ne bis in idem elve: ugyanazon ügyben ugyanis, amelyben a terhelt korábban kegyelmet kapott, később elmarasztalták. A Bíróság kifejtette, ahogy korábban a horvát Legfelsőbb Bíróság is leírta indokolásában, hogy a kérelmező által elkövetett cselekmények háborús bűncselekmények, és ezekben az esetekben nem lehet kegyelmet adni, vagyis ebben az ügyben a ne bis in idem elve nem sérült.

A Gradfinger kontra Ausztria (328-C 1995.) ügyben viszont a Bíróság elmarasztalta Ausztriát a ne bis in idem megsértése miatt, és kimondta, hogy bár különböző törvényi tényállások és különböző vizsgálati eredmények alapján, mégis ugyanazon cselekmény miatt folytattak le a kérelmezővel szemben újabb eljárást.

Az Oliveira kontra Svájc (1998-V.1990. p.) ügyben a kérelmező szerint Svájc megsértette a ne bis in idem elvét, mivel a gondatlanságból elkövetett és személyi sérüléssel járó közúti baleset okozása miatt két külön eljárás indult a terhelt ellen. Az egyikben a gondatlan járművezetés, a másikban a gondatlan testi sértés miatt indult meg az eljárás. A Bíróság nem marasztalta el az államot. Véleménye szerint a panaszos – korábban a terhelt – egy cselekménnyel valósított meg két bűncselekményt, és ezt két külön eljárásban bíráltak el. Bár ez nem minősül kétszeres elítélésnek, de célszerűbb lenne – állapította meg a Bíróság –, ha az egy cselekménnyel elkövetett tényállások elbírálása egy eljárásban történne.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.