Egyházi menedékjog – Egy elfeledett jogintézmény új életre kel

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Magyarországon mindeddig kevés figyelmet kapott a menekültválság egyik németországi mellékszála: feléledt egy kihaltnak hitt jogintézmény, az egyházi menedék. A magyar jogászok legfeljebb az egyetemi jogtörténet előadásokról ismerhetik az asylumot, amely az elmúlt évekig Németországban sem volt a mindennapok része. Így meglepő, hogy a politika és a jogásztársadalom is vitatkozik a jogintézmény mibenlétéről.   

Az egyházi menedék története

A szent helyeken érvényesülő menedékjog minden bizonnyal civilizációnk első alapjoga; egy idős a vallással és így az egész emberiséggel. Az ősidőkben úgy hitték, a szent helyek az istenségek védelme alatt állnak, ezért nem terjedhet ki rájuk a világi hatalom. Hasonló áll az Ószövetségben is. Az ókori görög városállamok is akceptálták az egyházi menedékjogot (hikesine), ahogy később a római jog is. A kereszténység megerősödésével a római császárok kifejezetten lefektették a keresztény egyház templomainak sérthetetlenséget. A középkorban, az invesztitúra háborúk idején (a pápaság és a Német-római Császárság küzdelme a világi hatalomért) jelentőségében megnövekedett, és császári elismerést is élvezett az asylum. A vallási tisztelet helyeinek általános sérthetetlensége azonban a császári hatalom győzedelmeskedésével véget ért; Luther 1517-ben már követeléséként fogalmazta meg az egyházi menedék (újra)elismerését. Ekkoriban országonként, illetve uralkodónként változott az asylum akceptálása. A felvilágosodással, majd a modern államok megjelenésével és büntetőmonopóliumuk megszilárdulásával az európai országok jogszabályai explicit nemlétezőnek nyilvánítottak az egyházi menedék intézményét. Mindez nem hatotta meg a pápákat; kánonjogi kódexeikben még a XX. században is igényt támasztottak az asylum jogára, amely ekkor már a vatikáni törvénykezést leszámítva se de jure, se de facto nem létezett. 1983-ban kelt az első katolikus törvénykönyv, melyben nem szerepelt az idejétmúlt jogintézmény.

Kelet- és Kelet-Közép-Európában a XX. században már az egyházak részéről sem merült fel a menedékadás. Nem úgy a világ más helyein; a ’80-as években az emberi jogok iránt elkötelezett egyháziak és a balliberális értelmiség karöltve támasztották fel a kihaltnak hitt jogintézményt. Az Egyesült Államokban a Sanctuary-Movement keretében csaknem 300 egyházközösség tagjai nyújtottak oltalmat a tömegesen kiutasított mexikóiaknak. Az apartheid idején a dél-afrikai egyházak, míg Pinochet puccsa után a chileiek fogadták be az üldözött ellenzékieket. Jogilag különösen bizarr, de nem egyedi eset, amikor a hivatalosan a brit uralkodó által vezetett anglikán egyház lelkészei oltalomban részesítik a kiutasított menekülteket. Nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor 2002-ben a betlehemi Születés Templomának papja oltalmat adott kétszáz, az izraeli hadsereg elől menekülő palesztinnak.         

Németországban, sok-sok évtized kihagyás után, 1983-ban egy berlini lelkész nyújtott ismét egyházi menedéket: egy, a polgárháború által sújtott, Libanonban kiutasított családot fogadott be a parókiáján. A menekültek szempontjából sikeres akciót több hasonló eset is követte az evangélikus egyház által dominált Észak-Németországban. Kilóg a sorból Eric Honecker, az NDK ’89-ben megbuktatott vezetőjének esete, akiknek hónapokon keresztül szintén egy evangélikus lelkész nyújtott asylumot, így védve őt és feleségét a hajléktalanságtól és az egyesült Németország hatóságaitól. Ezt követően – a menekültválság 2015-ös kirobbanásáig – csak elvétve akadt egy-egy eset.    

Politikusok tanácstalansága Bajorországban

Az egyházi menedékben részesülők számának drasztikus emelkedése kapcsán a bajor katolikus egyház egyik jogásza, Bettina Nickel „jogilag tisztázatlan” kérdésről beszélt a Süddeutsche Zeitungnak. Pedig a helyzet elég egyértelmű: egyetlen hatályos német jog sem ismeri az egyházi menedék intézményét. Ezért kijelenthetnénk, hogy az nem létezik. Nickel szavainak az állami szervek következetlen magatartása és a politikusok ellentmondásos nyilatkozatai adnak igazságtartalmat.

Egyrészről a rendőrség korábban többször fellépett a bűncselekménnyel vádolt személyeknek védelmet nyújtó egyháziakkal szemben. Mígnem egy akció 2014-ben Augsburgban hangos társadalmi tiltakozást váltott ki. Ennek hatására a bajor rendőrség ígéretet tett, hogy a jövőben tartózkodni fog az egyházi ingatlanokban végrehajtott rendészeti akcióktól. A tartomány igazságügy-miniszere, Winfried Bausback ettől függetlenül azóta is kitart amellett, hogy aki kiutasított menekülteket szállásol el, az bűnsegédként valósítja meg az illegális tartózkodás tényállását (§ 95 AufenthG). A miniszter jogilag nem lát különbséget a között, hogy egy polgár a magánlakásában, vagy egy egyházi személy a templomában fogad be egy körözött személyt. Ugyan nincs olyan belső iránymutatás, amely kifejezetten forszírozná a klérus tagjainak kriminalizálását ilyen ügyekben, de a legalitás elve alapján (§ 152 II StPO) az ügyészség hivatalból köteles eljárni – erősítette meg újfent 2017 tavaszán Bausback. Egységes kormányzati álláspontról mégsem beszélhetünk. A bajor miniszterelnök, Horst Seehofer a múlt év nyarán arra helyezte a hangsúlyt, hogy „az esetek gyakorisága az összes menekült számához képest elhanyagolhatóan kicsi, ezért indokolatlan lenne radikális lépéseket tenni, különösen, mert a bajor kormány számára a humánus elbánásnak prioritása van.” Az igazságügy mellett ugyancsak illetékes bajor belügyminisztérium újabban inkább nem is nyilatkozik a kérdésben.

Merkel szelfi

Merkel kancellár menekültekkel szelfizik. Németországban 2015 óta él egy megállapodás az evangélikus és katolikus egyház, valamint a szövetségi menekültügyi hivatal között: az egyház ultima rationak tekinti a menedékadást, cserébe az állam de facto elismeri az asylumot. Ezt a gyakorlatot Merkel is megerősítette, azzal érvelve, hogy keresztényként megérti, az egyház világi jogalap híján is kötelességének érzi az emberbaráti segítségnyújtást

De (1.) miért éppen a bajor tartományi kormány áll a figyelem középpontjában, és (2.) miért ellentmondásosak a nyilatkozatok? (1.) Mert ebben a tartományban messze a legmagasabb az asylumot élvezők száma; jelenleg 500-600 menekült lehet érintett. (2.) Valamint, mert a tartományt évtizedek óta abszolút többséggel kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) hagyományosan szoros kapcsolatot ápol a katolikus egyházzal; a téma tehát kínos, a kormány igyekszik kerülni a nyílt konfrontációt az egyházzal.

Folyamatban lévő eljárások

Miközben a politikusok a probléma megoldásán őrlődnek, az igazságszolgáltatás malmai őrölnek. Nemrégiben a Freisingi Városi Bíróság első fokon mind egy oltalmat nyújtó papot, mind pedig a dublini egyezmény alapján Olaszországba kiutasított menedékkérő nigériai férfit felmentett. A hatóságok előtt ismert volt a kiutasított tartózkodási helye. Az egyháziak ugyanis minden esetben informálják az illetékes állami szerveket, ha menedékkérőt fogadnak be. A menekültügyi hatóság mégsem szerzett érvényt a határozatnak, ezzel legitimálta a férfi németországi tartózkodását – áll a döntés indokolásában. Az ügyészég jogorvoslatért folyamodott a müncheni felsőbb bírósághoz. A német jog nem ismeri az egyházi menedék intézményét – hangzott az ügyészség sajtófőnökének magyarázata. Ezzel az ügyészség véget vetett annak a bajor kormány és a katolikus egyház között 2015-ben kialkudott hallgatólagos megegyezésnek, amelynek értelmében az első esetben az ügyészég még a nyomozati szakban megszünteti az eljárást (§ 153 StPO), a másodikban ugyan ez már pénzbírság kiszabása mellett történik meg (§ 153a StPO) és csak a harmadik esetben emel vádat (§ 170 StPO).

Különös véletlen, hogy éppen freisingi bíróság hozta meg ezt a döntést. A püspöki székhelyen ugyanis – a bajor uralkodó jóváhagyásával – évszázadokon keresztül nem csak az istenházakban, de a település egész területén egyházi oltalomban részesülhettek az azt kérők. 

Egy másik ügyben már jogerős döntés született. A Bajor Tartományi Szociális Bíróság ítélete szerint az egyházi oltalom alatt álló menedékkérők jogosultak a szociális ellátásokra. Ezen nem változtat az a körülmény se, ha jogerős határozat született a kiutasításukról. Az egyházi menedéknek ugyan nincs világi jogalapja, de a de facto állami elismerés, tehát a tény, hogy a hatóságok nem szereznek érvényt a kiutasításról szóló határozatoknak, holott ezt akár kényszereszközök alkalmazásával is megtehetné, megszünteti a tartózkodás jogellenes jellegét.

Kommentár a gyülekezési törvényhez

A kommentárj nemcsak elemzi és szakaszonként magyarázza a törvényszöveget, hanem a szükséges mértékben ismerteti a gyülekezési joghoz szorosan kapcsolódó más jogszabályokban található rendelkezéseket.

Megrendelés >>

A szövetségi kormányzat álláspontja

Országos szinten 2015 óta él egy megállapodás az evangélikus és katolikus egyház, valamint a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge - BAMF) között: az egyház ultima rationak tekinti a menedékadást, cserébe az állam de facto elismeri az asylumot. Ezt a gyakorlatot nyilatkozataiban Merkel kancellár és de Maizière belügyminiszter is megerősítette. Mindketten azzal érveltek, hogy keresztényként megértik, az egyház világi jogalap híján is kötelességének érzi az emberbaráti segítségnyújtást.  

Az egyházak jogértelmezés

Sem az evangélikus, sem a katolikus egyház nem gondolja úgy, hogy a politika nagylelkűségére lenne utalva. Álláspontjuk szerint az egyházi menedék nem jogellenes, az a német alkotmányban lefektetett vallásszabadság (Art. 4 GG) és az ugyancsak alaptörvényi szinten elismert menekültjog (Art. 16a GG) által legitimált joguk.

A döntést, ki kap menedéket, egyedi elbírálás alapján hozzák meg az egyháziak, legtöbbször az egyházközösség tagjainak bevonásával. A döntésnél ne csak az emberiesség, de szükségszerűen a fizikai kapacitások is fontos szempontot játszanak. Az alpesi kisváros, Lenggries plébániáján például jelenleg húsz, Bulgáriában kiutasított, az „Iszlám Állam” elől menekült, jezida vallású iraki kurd talált oltalomra. A München közelében fekvő Röhrmoos ferences zárdájának apácái pedig 2012 óta nyújtanak rendszeren segítséget menekülteknek, akik átlagosan fél évet töltenek náluk. Mindkét helyen fontosnak tartják kiemelni, hogy nem csak szállást és ellátást adnak, de nyelvoktatásban és lelki segítségben is részesülnek az oltalmazottak. Számukra az egyházi menedék leginkább egy önként vállalt szabadságelvonással ér fel – mondja a mintegy húszéves múltra visszatekintő civil szervezet, az Ökumenikus Egyházi Menedék Hálózat képviselője, Hans-Günther Schramm.

Egyházi menedékjog Magyarországon
A középkorban a magyar jog is ismerte és szabályozta az asylumot, amely meglehetősen elterjedt volt; sokan nem csak éltek, de vissza is éltek vele. Például a katonai szolgálatot megtagadni akarók el nem követett bűncselekményeket vállaltak magukra, hogy egyházi oltalomban részesüljenek. A menedék persze nem jelentette a világi bíróság által kiszabott büntetés megszűnését, de azok, akik később önként elhagyták a templomot, gyakran kedvezményben részesültek: a hatóságok például eltekintettek a korábban kiszabott halálbüntetés, vagy testcsonkítás alkalmazásától. Az asylum gyakran képezte vita tárgyát a világi igazságszolgáltatás és a klérus bírósága között. Előbbi a világi törvények alapján ítélte meg az elkövetett cselekményt. Utóbbi arról döntött, hogy az oltalmat kérő méltó-e a menedékre, amely döntés meghozatalánál az elkövetett cselekmény csak egy szempont volt a sok közül. A XVIII. század folyamán III. Károly, Mária Terézia, majd a Helytartótanács is rendelkezett az asylum korlátozásáról, amely döntéseket a magyar egyházak hivatalosan is tudomásul vették. Ezt követően már egyetlen magyar jogszabályban sem bukkan fel az egyházi oltalom intézménye. Ergo, annak hivatalos megszüntetésére nem került sor. A XX. század kezdete óta mégsem vonja kétségbe sem az állam, sem pedig az egyház, hogy az asylum nem létezik.
  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!