Kártérítés jár a járadékcsökkenésért

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EJEB legfrissebb Magyarországgal kapcsolatos ítéletében megállapította, hogy a Kérelmezőnek kártérítés jár, mivel a szociális juttatások rendszerének átalakításakor Magyarország nem volt tekintettel az arányosság követelményére. A Kérelmező ellátását annak ellenére csökkentették jelentős mértékben, hogy az egészségügyi vizsgálatokon részt vett és nem állapították meg, hogy az egészségi állapotában javulás következett be.

Tényállás

A Kérelmező adóellenőrként dolgozott. 1996-ban rokkantságára tekintettel, korkedvezményes nyugdíjba ment. A nyugdíjazási eljárás keretében elvégzett orvosi vizsgálaton megállapították, hogy a munkaképessége 67%-os csökkenést szenvedett, ezért 114.880 forintos rokkantnyugdíjat állapítottak meg a számára. A Kérelmező egészségügyi állapotát 1999-ben, 2003-ban és 2006-ban is felülvizsgálták.

[multibox]

Az egészségügyi vizsgálati módszer 2008. január 1-től megváltozott. A Kérelmező egészségügyi állapotát 2009-ben az új vizsgálati módszer alapján vizsgálták felül. A vizsgálat során azt állapították meg, hogy munkaképessége már csak 50%-kal csökkent, anélkül, hogy az egészségügyi állapotában bármilyen változás következett volna be. A vizsgálat eredményeire tekintettel megvonták a Kérelmező rokkantnyugdíját és intézményi rehabilitációra alkalmasnak nyilvánították, valamint havi 152.820 forint rehabilitációs járadékot állapítottak meg a részére, amelyből a járulékokat levonták. A jogszabályi rendelkezések alapján, a rehabilitációs járadékot csak 2011. október 31. napjáig biztosították a Kérelmező részére, amely alól a jogszabály egy kivételt biztosított, amely 2012. június 30-ig terjesztette ki az ellátás folyósítását. Azonban a jogszabály maximum három év időtartamra tette lehetővé a munkaképtelenségi járadék folyósítását.

A havi járulék összege folyamatosan emelkedett a határidő lejártáig és az ellátás megszűnésekor bruttó 173.980 forint volt.

2011. december 29. napján fogadták el a 2011. évi CXCI. törvényt, amely 2012. január 1-től, ismét új rendszert határozott meg a csökkent munkaképességűek ellátására vonatkozóan.

A Kérelmező az új szabályok alapján igényelte a munkaképtelenségi járadékot. A Kérelmező 2012. május 8-án a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál, egészségügyi szakértői kivizsgáláson vett részt. A Kérelmezőnél 46%-os munkaképesség csökkenést állapítottak meg és alkalmasnak nyilvánították a rehabilitációra 36 hónapos időtartamban és 41.850 forintot munkaképtelenségi járadékot állapítottak meg a számára.

A Kérelmező fellebbezett a határozat Ellen, a másodfokon eljáró hatóság az egészségügyi állapota felülvizsgálatát követően nem javasolta a Kérelmező rehabilitációját és a munkaképtelenségi járadékát 55.800 forintra emelte.

A Kérelmező kezdeményezte a másodfokú határozat felülvizsgálatát a Pécsi Közigazgatási- és Munkaügyi Bíróságnál, azonban a bírság elutasította a Kérelmező keresetét. Ezt követően a Kérelmező kérte a Kúriától a bíróság ítéletének felülvizsgálatát, azonban a Kúria 2014. május 26-án elutasította a Kérelmező felülvizsgálati kérelmét, mivel az ítéletet nem találta jogszabálysértőnek.

A Kérelmező munkaképtelenségi járadéka 2014. április 1-jén egy újabb jogszabály-módosítás következményeként havi 159.100 forintra emelkedett 2014. január 1-re visszamenőleges hatállyal.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményhez csatolt Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. Cikkének feltételezett megsértése

A Kérelmező beadványában előadta, hogy a havi munkaképtelenségi járadéka összegében bekövetkezett jelentős csökkenés, amely 2012. július 1-jétől 2013. December 31-ig állt fenn a tulajdontól való jogellenes megfosztásnak tekinthető, mivel ezen időtartam alatt az egészségügyi állapotában nem következett be változás. A Kérelmező az Egyezményhez csatolt Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. Cikkére, valamint az Egyezmény 6,8, 13 és 14. Cikkeire hivatkozott beadványában.

A Kormány arra hivatkozott, hogy a Kérelmező beadványa nem fogadható be az Egyezmény alapján, amelyet ugyanazzal az érveléssel támasztottak alá, mint a Nagy Béláné v. Magyarország ügyben. A Kormány érvelése szerint a munkaképtelenségi járadék egy határozott idejű ellátás, amely a folyósítás megszüntetését követően nem keletkeztet jogot arra vonatkozóan, hogy a Kérelmező az Egyezmény Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének (továbbiakban: Jegyzőkönyv) 1. Cikkére hivatkozva vitassa az adott időszakra megítélt járadék összegének csökkentését.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügy megítélése során a Nagy Béláné v. Magyarország ügy körülményeit is figyelembe kell venni, mivel a Kormány álláspontja nagyon hasonló, valamint megállapította, hogy a Kérelmező beadványa befogadható.

Az eset lényeges körülményei

A Kérelmező beadványában kifejtette, hogy a Jegyzőkönyv 1. Cikkének alkalmazhatóságát arra alapítja, hogy a munkaképtelenségének mértékét fokozatosan csökkentették a kötelezően előírt egészségügyi kivizsgálások alakalmával, anélkül, hogy egészségi állapotában bármilyen változás következett volna be. Egészségi állapotára tekintettel jogszerűen várhatott az államtól megfelelő pénzbeli ellátást, annak ellenére, hogy a jogszabályok határozott időtartamra biztosították csak a rehabilitációt. Az egészségügyi állapotában bekövetkezett változások a Kérelmező szerint kizárólag a kivizsgálási módszer megváltozásának eredményeképpen kerültek megállapításra. 

A Kérelmező a Jegyzőkönyv 1. Cikkével kapcsolatosan kifejtette, hogy a a jogszabály, amelyre panaszát alapította alapvetően jogszerű volt a munkaképtelenségi ellátások rendszerének alapvető átalakítására vonatkozó közérdek alapján került bevezetésre. Ugyanakkor a Kérelmező álláspontja szerint az általa elszenvedett zavaró hatás aránytalan volt, mivel ellátásának kétharmadától másfél évre megfosztották.

A Kormány érvelése szerint annak ellenére, hogy a Jegyzőkönyv 1. Cikke alkalmazható, a Kérelmező nem szenvedett semmilyen hátrányt ezen cikk alapján, mivel az ügyben felmerült körülményekre tekintet nélkül a nemzeti jog alapján nem volt lehetősége arra, hogy a munkaképtelenségi járadékot változatlan összegben követelje. Továbbá, ha valamilyen zavaró hatás megállapításra kerülne, az intézkedéseket, amelyek a Kérelmező ügyében felmerültek, közvetlenül a nemzeti jog azon szabályai alapján hozták meg, amelyek a munkaképtelenségi ellátások ésszerűsítésére vonatkozó közérdek alapján kerültek módosításra és bevezetésre. A Kormány álláspontja szerint az intézkedéseket nem lehet aránytalannak tekinteni, mivel a érintett időszak csak tizennyolc hónapig tartott, a Kérelmező ezalatt az időszak alatt is jogosult olt az ellátásra, az ellátás összege elérte a korábbi összeg egyharmadát, amely megfelel a 2012 és 2013 évekre a KSH által megállapított létminimum 60%-ának, valamint a 2014 évi méltányos jogszabály módosítással a Kérelmező által elszenvedett hátrányt részben kompenzálták.

A Bíróság megismételte a Nagy Béláné v. Magyarország ügyben kifejtett azon álláspontját, hogy a szociális ellátások területén a Kérelmezőnek jogszerű elvárása lehet a tulajdonjogának elismerésére, amely az ellátás követelésére való jogot biztosít számára és, amelyet ugyanúgy kell megítélni, mint a nemzeti jog szabályainak megfelelően megalkotott tulajdonjogi igényt. Az eset körülményeiből egyértelműen megállapítható, hogy a Kérelmező 1996 óta – a jogi szabályozás változásától függetlenül – folyamatosan jogosult volt a munkaképtelenségi járadékra. A Bíróság szerint ennek azért van kiemelt jelentősége, mert a Kormány érvelése szerint a rehabilitációs járadék egy határozott időre nyújtott ellátás volt. A Kormány azonban nem vitatta, hogy a kérelmező egészségi állapota szinte nem változott 1996 óta. A Kérelmező egészségi állapotát a nemzeti hatóságok folyamatosan felülvizsgálták és különböző mértékű ellátást állapítottak meg döntéseikben a Kérelmező számára.

A Bíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a Kérelmezőnek az érintett tizennyolc hónapra (2012. július 1.-2013. December 31.), munkaképtelenségi járadékra vonatkozó követelése, “egy a nemzeti jog alapján, megfelelően megalkotott tulajdonjogi igényt keletkeztetett”, ugyanúgy, mint az ezt az időszakot megelőző és követő időszakokban. Ezért nincs jelentősége annak, hogy az érintett időtartamra nyújtott ellátás határozott vagy határozatlan időre szólt-e, mivel a Kérelmezőt feljogosító egészségi állapota a teljes időszak alatt változatlan maradt.

A Bíróság ezért megállapította, hogy a Jegyzőkönyv 1. Cikke alkalmazható, és a Kormány alkalmazhatatlanságra vonatkozó álláspontját elutasította.

Továbbá a Bíróság hangsúlyozza, hogy a Kérelmező ellátása 2012. július 1-től a korábbi ellátás értékének körülbelül egyharmadára csökkent – ez az állapot tizennyolc hónapig állt fenn, addig, ameddig a Kérelmező ismét magasabb összegű ellátásra vált jogosulttá, amelyet 2014. január 1-től egy újabb jogszabály módosítás tett lehetővé. Ezért a Bíróság megállapította, hogy a Kérelmezőnek az egészségügyi állapotára tekintettel nyújtott szociális ellátáshoz való joga sérült.

[htmlbox Tb_Kommentár]

A Bíróság ismételten hivatkozott a Nagy Béláné v. Magyarország ügyben kifejtett álláspontjára, amely szerint a Jegyzőkönyv 1. Cikke által védett jogba való beavatkozás elemi feltétele, hogy a Jegyzőkönyv 1. Cikke alapján jogszerű beavatkozásnak minősüljön. A jog uralma a demokratikus jogállam egyik alapvető elve, amelynek az Egyezmény minden cikkében érvényesülnie kell.  A Bíróság szerint érdemes megvizsgálni, hogy vajon a Kérelmezőnek azon jogát, hogy a szociális ellátórendszertől ellátást kapjon, sérült-e azáltal, hogy a nyugdíjjogosultsága megváltozott.

A Bíróság kiindulásként megjegyezte, hogy a panasszal érintett intézkedés a nemzeti jog alapján vitathatatlanul megalapozott volt; és a Bíróság elfogadta, hogy az intézkedés a szociális ellátórendszer ésszerűsítésére vonatkozó közérdeknek megfelelően került megalkotásra. A Bíróság saját esetjogára hivatkozással kifejtette, hogy “az a tény, hogy egy személy belépett és részévé vált az állami szociális ellátórendszernek (abban az esetben is, ha ez kötelező, mint a jelen esetben is) nem jelenti szükségszerűen, hogy a rendszert, valamint a juttatás feltételeit, illetve a juttatás vagy a nyugdíj mértékét nem lehet megváltoztatni. A Bíróság ezért elfogadta a szociális ellátórendszer szabályozásának esetleges módosításait, amelyek a társadalmi változásokra adott válaszként születtek, és amelyek megteremtették a személyeknek azon kategóriáit, akik szociális ellátásra szorulnak, valamint kialakították az egyedi esetek kategóriáját. A Bíróság azért hangsúlyozta a fentieket, mert a mai társadalmi körülmények között ezek szempontok játsszák az elsődleges szerepet a szociális ellátórendszerhez való jogba való beavatkozásra vonatkozó beadványok elbírálása során és ez kétségtelenül széleskörű lehetőséget biztosít az államok számára, hogy ésszerűsítsék szociális ellátórendszerüket. Azonban a Bíróság szerint ezen intézkedések arányosságának vizsgálatától nem lehet eltekinteni.

Az intézkedés arányosságának vizsgálatakor tekintettel kell lenni arra, hogy a beavatkozás vajon túl nagy egyéni terhet ró-e a Kérelmezőre, és a Bíróságnak tekintettel kell lennie az eset egyedi körülményeire is, azaz jelen esetben a szociális ellátórendszerre. Ezek a rendszerek egy adott társadalomnak a sérülékeny tagok felé irányuló szolidaritásának kifejező eszközei.

A Bíróság álláspontja szerint az ellátás kétharmadának elvétele sérti a Kérelmezőnek a szociális ellátáshoz való jogát.

A Bíróság megállapította, hogy a Kérelmezőt ugyan nem fosztották meg ugyan minden ellátástól, azonban a bevétele havi 180 euróra csökkent, amely a Kormány hivatkozása alapján a létminimum 60%-ának felelt meg az adott időszakban. Ezt még tovább súlyosbította, hogy a Kérelmezőnek nem volt a megélhetéshez elengedhetetlen, más érdemi bevétele, ezért a munkaképtelen emberek sérülékeny csoportjába került.

A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a beadvánnyal érintett jogszabály eredményeképpen létrejövő helyzet azt eredményezte, hogy a különböző érdekek közötti méltányos egyensúly nem állt fenn – még akkor sem, ha a jogi szabályozás célja a közkiadások védelme volt, azáltal, hogy ésszerűen átalakítják a munkaképtelenségi ellátások rendszerét, amely egy jogszerű közérdek, és amellyel kapcsolatosan a Kormány széleskörű támogatást élvezett. A Bíróság ismételten hangsúlyozta, hogy a Kérelmező ellátásának kétharmadát elveszítette, ugyanakkor az ügyben nem merült fel, hogy a Kérelmező rosszhiszemű magatartást tanúsított volna, vagy nem működött volna együtt a hatóságokkal, vagy bármilyen érdemi követelést támasztott volna.

Ezért a bíróság megállapította, hogy nem állt arányban egymással a fenti cél és a Kérelmező ellátásának 2012. július 1. és 2013. December 31. közötti korlátozása. A Bíróság a fentiekre tekintettel kifejtette, hogy a Kormány intézkedése hiába bírt széleskörű támogatottsággal, az a Kérelmezőnek, a fenti időtartam alatt, túlságosan nagy, egyéni megterhelést okozott. Még abban az esetben is, ha egy későbbi jogszabály módosítás következtében a Kérelmező munkaképtelenségi ellátásának összege ismét emelkedett, mivel ezt az intézkedést csak 2014. január 1-től vezették be.

Ezért a Bíróság megállapította, hogy a Kérelmezőnek a Jegyzőkönyv 1. Cikkében foglalt jogait megsértették.

A Bíróság kifejtette, hogy nem volt lehetősége arra, hogy feltevésszerűen megállapítsa a Kérelmezőt esetlegesen megillető azon összeget, amelyet akkor kapott volna meg, ha a fenti jogsértés nem következik be, ezért a Kérelmező által elszenvedett anyagi kárral kapcsolatosan a Bíróság 5.000 euró átalány kártérítést ítélt meg a Kérelmező részére. Továbbá a Bíróság megállapította, hogy a Kérelmező nem vagyoni kárt is szenvedett az ellátása jelentős részének elvesztése miatti aggódás következtében, ezért a Bíróság 5.000 euró nem vagyoni kártérítést is megítélt a Kérelmező számára. A Kérelmező jogi költségeivel kapcsolatosan a Bíróság 9.000 euró megfizetésére kötelezte a magyar államot.

---