Lehetünk-e kicsi Amerika? – A versenyjogi kártérítés lehetőségei a 2014/104/EU irányelv alapján

  • Értesítő a rovat cikkeiről

E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázaton 2. helyezést ért el.

A cikkemben azt igyekszem feltárni, milyen főbb előnyei és buktatói lehetnek a 2014/104/EU számú irányelv magyar jogrendszerbe való átültetésének. Mire jó a versenyjogi kártérítés, és egyáltalán, mi köze van mindennek Amerikához?

A lassan egy éve hatályba lépett, a versenyjogi jogsértésekből eredő magánjogi igények érvényesíthetőségét lehetővé tévő 2014/104/EU-irányelv arra szolgál, hogy a versenykorlátozó megállapodást kötő vagy erőfölénnyel való visszaélést folytató vállalkozások által megkárosított vásárlók kártérítési pert indíthassanak a tagállami polgári bíróságok előtt, méghozzá többé-kevésbé egységes szabályok alapján.

Az irányelv jelentőségét könnyű belátni. A versenykorlátozó magatartások feltárása a verseny tisztasága és a belső piaci kereskedelem, továbbá a négy európai uniós szabadság védelme miatt közérdek. Ennek érdekében a tagállami versenyhatóságok vagy az Európai Bizottság járnak el, és szabnak ki bírságot, például a kartellező vállalkozásokra. Nyilvánvaló azonban, hogy a magánérdekben esett sérelmet mindez nem orvosolja: ha a kartellezés miatt a versenyhatóság eljárást indít, az egy közigazgatási eljárás lesz, amelyben a károsultak nem vesznek részt, őket nem kompenzálják. A közösségi jogban (és néhány tagállamban) idővel megszületett az igény arra, hogy ez a helyzet megváltozzon: a kártérítésre vonatkozó perek alapvető követelményeit az Európai Unió Bírósága 2001-től kezdődően több eseten keresztül dolgozta ki (lásd a Courage-, a Manfredi-, a Pfleiderer-, a Donau Chemie- és a CDC Hydrogen Peroxide-ügyeket.) Az eljárás megindításának joga a vállalkozásokat és végső fogyasztókat egyaránt megilleti.

A bíróságnak és az uniós jogalkotónak minden bizonnyal az amerikai versenyjogi kártérítési rendszer szolgálhatott előképként. Az Egyesült Államokban, ahol a köz- és magánjogi versenyjogi jogérvényesítés is a bíróságok előtt zajlik, a versenyjogi ügyek körülbelül 90 százaléka kártérítési per. Ugyanakkor az USA bíróságai már 1946-ban lehetővé tették a perlést a károsultak számára, míg az EU ez irányú gyakorlata, mint ahogy fentebb említettem, alig másfél évtizedes. Továbbá külön nehézséget jelenthet, hogy szemben az Egyesült Államokkal, az uniós tagállamok jogi kultúrája korántsem áll egységes alapokon: az irányelv implementálása különböző jogrendszerekben különböző problémákba ütközhet, ennek eredményeképp pedig anyagi vagy eljárási szabályok módosítására, akár új jogintézmények bevezetésére lehet szükség.

Az irányelv tavaly lépett hatályba, és a tagállamoknak 2016. december 27-éig, azaz alig egy évük van arra, hogy a szükséges módosításokat elvégezzék a nemzeti jogrendszeren belül. Az olvasóban tehát természetszerűleg felvetődhet a kérdés: hogy áll ebben Magyarország?

Az irányelv tartalma

Mielőtt a magyar helyzet taglalásába kezdenék, érdemes röviden felvázolni azt, mit is szabályoz az irányelv:
– kinyilvánítja a teljes kártérítéshez való jog elvét, valamint a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvét;
– szabályozza az iratok és egyéb bizonyítékok feltárását a kártérítési eljárásban, megkönnyítve a felperesek számára a bizonyítást;
– rendelkezik a más tagállamok versenyhatósági és jogerős felülvizsgálati határozatainak hatályáról;
– öt évben maximálja az elévülési időt, és rögzíti, hogy az elévülés nyugszik a versenyhatóság eljárása alatt;
– rendelkezik a jogsértésben résztvevő személyek kártérítési kötelezettségének egyetemlegességéről az engedékenységi politika viszonylatában;
– lehetővé teszi az alperes számára az úgynevezett továbbhárításos védekezés (passing-on defence) alkalmazását;
– kötelezi a tagállamokat, hogy növeljék az alternatív vitarendezési mechanizmusok szerepét a versenyjogi ügyekben.

Mindezek három olyan téma irányába mutatnak, amelyek kulcsfontosságúak a magyar implementáció szempontjából: a kártérítés, a bizonyítékok ismertetése és a kártérítési pereknek az ún. engedékenységi politikához fűzött kapcsolata. Továbbá érdemes lehet néhány olyan jogintézményről szót ejteni, amelyek ez idáig nem szerepeltek a magyar jogrendszerben.

verseny

A magyar Versenytörvény szabályai alapján az engedékenységben részesített vállalkozás megtagadhatja a kártérítést mindaddig, amíg a követelés a többi károkozótól behajtható. Azonban ez csupán a végrehajtás sorrendjét határozza meg, és nem zárja ki azt, hogy a vállalkozás perelhető legyen. Így valószínűleg e rendelkezés nem felel meg az irányelv követelményeinek, és valószínű, hogy változtatásra szorul a jövőben

Kártérítés

A versenyjogi jogsértéssel kárt szenvedett károsult az irányelv értelmében jogosult a teljes kárának a megtérítésére. Részben ehhez kapcsolódik az egyenértékűség elve, miszerint nem lehet a károsultakra nézve kedvezőtlenebb kártérítési szabályokat alkalmazni a tagállami versenyszabályok esetén, mint az uniós jogsértéseknél. Így tehát Magyarország várhatóan egységes szabályokat fog kialakítani az uniós és a hazai szintű versenykorlátozásokra egyaránt. Ám felmerülnek más anyagi kérdések is.

Elsőként azt kell eldönteni, ha a kártérítés polgári jogi intézményéből indulunk ki, kontraktuális vagy deliktuális alapon értékeljük-e azt? Bár a vásárló és a neki valamilyen terméket vagy szolgáltatást nyújtó kartelltag között szerződéses viszony van, ez nem áll meg a vásárló és a többi kartellben résztvevő vállalkozás esetében. Továbbá a kontraktuális kárfelelősségre nem lehetne hivatkozni, ha a teljesítés szerződésszerű volt. Valószínűbbnek tűnik tehát a deliktuális felelősség irányába való elmozdulás.

A kárfelelősség tényállási elemeit is szükséges megvizsgálni, elsőként a kár fogalmát. A versenyjogi ügyekben erősen valószínű, hogy az okozott károk vagyoni kárnak fognak minősülni. Mi lesz azonban a konkrét, bizonyítható kár? Általában a kár a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenéssel vagy az elmaradt haszon értékével egyenlő, illetőleg ezek összegével. A versenyjogban viszont nagyon nehéz pontosan meghatározni, mekkora ez az összeg, illetve hogy ezt a két tényezőt kellene-e alapul venni egyáltalán. Vannak olyan szerzők, akik előnyösebbnek találnák, ha a kartelltagok jogsértéssel realizált haszna lenne a kárszámítás alapja. A kár becslésére többféle közgazdasági kárszámítási modellt szoktak használni, ám a magyar bírósági gyakorlatban ilyenre még nem volt példa. A Versenytörvény 88/C. paragrafusa igyekszik a bizonyítást megkönnyíteni, amikor azt a megdönthető vélelmet állítja fel, hogy a horizontális kartell jogsértése a piaci árat tízszázaléknyi mértékben befolyásolta; ugyanakkor ennek a szabálynak is várni kell még a gyakorlati alkalmazásra.

A jogellenes magatartás megléte attól függ, hogy sor került-e az uniós vagy a hazai versenyszabályok megsértésére. Ebben a kérdésben viszont nem a bíróságok, hanem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fog dönteni. Ha a GVH azt állapítja meg, hogy a megállapodás nem valósított meg versenykorlátozást, úgy kártérítési igény sem lesz érvényesíthető a jogsértés hiányában. Fuglinszky Ádám véleménye szerint ez „szembehelyezkedik a jogági jogellenesség függetlenségének elvével”, tehát a polgári jog szerint csak akkor lesz jogszerűtlen a magatartás, ha közigazgatási szempontból is az. Ugyanakkor a GVH eljárásának hiánya nem zárja ki a perindítást; ez esetben viszont a jogellenességet a bíróságnak vizsgálnia kell.

Az okozati összefüggés versenyjogi értelemben azt hivatott eldönteni, hogy csak a közvetlenül vagy a közvetetten okozott károkat is meg kell-e téríteni? Ez azért fontos, mert megtörténhet, hogy a kartellektől közvetlenül vásárló vállalkozások továbbhárítják a kárukat a saját vevőikre, és így végül a közvetett vásárlók lesznek a tényleges károsultak. Ez a kérdés azonban nem bír igazi relevanciával sem magyar, sem EU-s viszonylatban, hiszen a tisztességtelen piaci magatartás tilalma és a fogyasztóvédelmi szabályok már amúgy is kiemelik a közvetett vásárlók érdekeinek fontosságát.

A felróhatóság esetében a versenyjogi jogsértések objektív felelőssége és a deliktuális felelősség felróhatóság miatti szubjektivitása között van ellentét. Még ha a versenyhivatal meg is állapítja az uniós szabályok vagy a Versenytörvény megsértését, előfordulhat, hogy a bíróság a felróhatóság hiányában nem ítéli meg a károsultnak a kártérítést. A bíróságoknak pedig több ügydöntő fontosságú kérdést is vizsgálniuk kell majd a jövőben: mennyiben volt racionális a károsultnak a kár keletkezéséhez vezető döntése? Továbbá mennyiben róható fel a kár a károsultnak, eleget tett-e a kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének a Ptk. 6:525. § (1) bekezdése alapján? Valószínűleg ezeknek az eldöntéséhez is szükség lesz egy közgazdasági jellegű szakvéleményre az eljárás során.

Mint ahogy a fentiekből látszik, sok olyan kérdés merülhet fel a kárral kapcsolatban, amelyik nem csupán jogi, hanem egyéb tudományos mérlegelést is igényel. Ezt könnyítendő Magyarországon a GVH a „bíróságok barátjaként” az ügyről alkotott véleményét megküldheti a bíróságoknak; bár ez őket a határozathozatalban nem köti, mégis támogatja a bonyolultabb tényezők elemzését.

Iratokhoz való hozzáférés

A kár bizonyításához elengedhetetlen, hogy a felperesek hozzáférjenek olyan iratokhoz (pl. belső céges anyagok az árpolitikára vonatkozóan, a kartellmegállapodás iratai), amelyek jellemzően az alperes vállalkozásnál vagy harmadik személyeknél vannak. Az irányelv ezért lehetővé teszi, hogy ha a felperes valószínűsíti a károkozást, a bíróság kötelezheti az alperest a bizonyítékul szolgáló iratok bemutatására. A bíróság a releváns iratokat a versenyhatóságtól is elkérheti.

Mindazonáltal az iratbetekintéshez való jogot nem lehet túl széleskörűre szabni. Ha a betekintés korlátlan, akkor az sértheti az alperesek üzleti titokhoz való jogát. A versenyhatósági iratok bekérése a versenyfelügyeleti eljárás hatékonyságát is veszélyeztetheti. Ezért az irányelv feltételül szabja, hogy a bíróságok csak a „lehető legpontosabban és legszűkebben meghatározott” bizonyítékok feltárását rendelhetik el; és azt is meghatározza, hogy az iratismertetés arányosságára tekintettel milyen körülményeket vegyenek figyelembe, kiemelve az okozott kár valószínűségét, a feltárás terjedelmét és költségeit, valamint azt, hogy a kért irat tartalmaz-e bizalmas információt.

A magyar polgári eljárásban a polgári perrendtartás (Pp.) 190. paragrafusa az okiratok bemutatását csupán általánosságban szabályozza. Ez a szabály Hegymegi-Barakonyi Zoltán és Horányi Márton állítása szerint a bírói gyakorlatban csak akkor teszi lehetővé az iratbemutatást, ha a fél indítványában pontosan megjelöli a kért iratot; ez viszont azért problémás, mert a fél rendszerint nincs tisztában azzal, hogy konkrétan milyen információk vannak az ellenfele birtokában. Talán az új Pp.-től várható megoldás: a jogszabály koncepciójának 9. számú melléklete röviden említést tesz egy új rendelkezésről, amely részletesebben foglalkozna a fél által tett indítvány bírói vizsgálatával. Erre vonatkozólag azonban még semmilyen konkrét tervezetet nem hoztak nyilvánosságra.

Engedékenységi politika kontra kártérítési kereset

A versenyhatóságok, így a GVH számára is az utóbbi évtizedekben kiemelkedő fontosságú feladatnak számított az úgynevezett engedékenységi politika. Ennek keretében az a kartellben (és más versenykorlátozó megállapodásban vagy összehangolt magatartásban) részes vállalkozás, amelyik elsőként együttműködik a hatósággal, részben vagy egészben mentesülhet a bírság kiszabása alól.

Érezhető, hogy az engedékenység és a kártérítési igény között ellentét áll fenn, ami akadályozhatja a közjogi jogérvényesítést. A károsultak ugyanis minél biztosabban és minél nagyobb mértékben szeretnének kárukért kompenzációt kapni. Mivel az engedékenységi kérelemért folyamodó vállalkozás elismeri a kartellben való részvételét, és ezáltal a károkozásért való felelősségét is, a legegyszerűbb a károsultak számára az, ha ezt a vállalkozást perlik. Ezen kívül hátrányos lehet az engedékenységi politikára nézve az is, ha a felperesek az engedékenységi kérelemhez csatolt iratok bemutatását indítványozzák a perben, ugyanis ezek bizalmas adatok.

A magyar Versenytörvény szabályai alapján az engedékenységben részesített vállalkozás megtagadhatja a kártérítést mindaddig, amíg a követelés a többi károkozótól behajtható. Azonban ez csupán a végrehajtás sorrendjét határozza meg, és nem zárja ki azt, hogy a vállalkozás perelhető legyen. Így valószínűleg e rendelkezés nem felel meg az irányelv követelményeinek, és valószínű, hogy változtatásra szorul a jövőben.

„Hiányzó jogintézményeink”

Röviden érdemes említést tenni még azokról az irányelvi rendelkezésekről, amelyekhez hasonló pillanatnyilag nincs a magyar speciális versenyjogi szabályozásban: ezek a továbbhárításos védekezés és az alternatív vitarendezés igénybevétele. Utóbbi magától értetődő, viszont az előbbit fontos megmagyarázni: azt jelenti, hogy a károkozó alperes hivatkozhat a perben arra, hogy a felperese mint közvetlen vásárló továbbhárította a kárát a saját vevőire (akik így közvetett vásárlók lesznek). Ennek értelmében biztosítani kell az alperes számára, hogy állítását bizonyítsa. Véleményem szerint mindkét rendelkezés gond nélkül átültethető lesz a magyar jogba, viszont amíg erre nem kerül sor, addig Magyarország nem felel meg teljes mértékben az EU-s irányelvnek.

Kommentár a polgári perrendtartáshoz

Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa

Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is.

Előrendelés 20% kedvezménnyel!

Megrendelés >>

Összefoglalás: lehetünk-e kicsi Amerika?

Összegzésként megállapítható, hogy a magyar jogrendszer ugyan nem felel meg teljesen az irányelvnek, de kisebb változtatásokkal ez kiküszöbölhető. Ezek a módosítások a magyar versenyjog rendszerét valószínűleg nem fogják gyökeresen átalakítani. Fel kell viszont tennünk egy újabb kérdést: elérheti-e az irányelv a célját?

Az uniós jogalkotó az irányelvvel nem vette át az USA szabályait, hanem újakat alkotott, mert más irányba kívánta terelni a versenyjogi kártérítési pereket. A teljes kártérítés elve és a káronszerzés tilalma elutasítja a károsultak túlkompenzációját, márpedig az USA-ban a háromszoros kártérítés az irányadó a versenyjogi jogsértések esetén. Ugyancsak nem bevett eszköz uniós szinten a közgazdasági szakértők igénybevétele, és jó pár tagállamban nem szerepel az angolszász területen népszerű csoportper (class action) mint lehetőség a perindításra. Mindezeken túl ez idáig alig néhány tagállam (Egyesült Királyság, Németország, Olaszország) bírósága járt el komolyabb kártérítési ügyekben. Összehasonlításként említem, hogy a GVH 2013-ban mindössze 9 ügyben látta el az amicus curiae feladatát; ráadásul a jogsértések súlyára tekintettel egyszer sem kezdeményezett versenyfelügyeleti eljárást.

Egy közhellyel élve, a magánjogi jogérvényesítés Magyarországon még gyerekcipőben jár. Egyelőre hiányzik az a kártérítési perkultúra, amely hasonló lehetne az amerikaihoz vagy a nagyobb EU-s tagállamokéhoz. Kétségtelen, hogy az Irányelv ambíciózusan mutat egy aktivista modell felé, de egyelőre még az sem biztos, hogy a minden tagállam részvételével kialakuló, „sok kicsi Amerika” rendszere működőképes lesz. S bár a bizottság kampánya és egyes ajánlásai (mint például a kollektív igényérvényesítésről szóló) tovább segítik a fejlődést, az igazi választ csak a hazai implementációt követően, az eljövendő évek során fogjuk megkapni.

A tanulmány szerzője: Kiss Barnabás Sándor

Arsboni

Az Ars Boni a Jogászvilág szakmai partnere.

Források, felhasznált irodalom
Az új Polgári Perrendtartás koncepciója. A kormány 2015. január 14. napján megtartott ülésén elfogadott Koncepció. URL: http://www.kormany.hu/download/f/ca/30000/20150128%20Az%20%C3%BAj%20polg%C3%A1ri%20perrendtart%C3%A1s%20koncepci%C3%B3ja.pdf
Beszámoló az Országgyűlés részére a Gazdasági Versenyhivatal 2013. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról. GVH, 2014.
Bovis, Christopher H. és Clarke, Charles M.: Private Enforcement of EU Competition Law. Liverpool Law Review, Volume 35, Number 3, 2014.
Fuglinszky Ádám: A versenyjogi jogsértések esetén alkalmazható polgári jogi jogkövetkezmények. A kártérítés mint magánjogi szankció. In: Kisfaludi András (szerk.): Versenyjogi jogsértések – Magánjogi jogkövetkezmények. ELTE Eötvös Kiadó, 2012.
Hegymegi-Barakonyi Zoltán – Horányi Márton: A Bizottság versenyjogi jogsértéseken alapuló kártérítési keresetekre vonatkozó irányelvtervezete. In: Versenytükör 2013/2.
Miskolczi Bodnár Péter: A versenyjog és az új Ptk. Az új Ptk. honlapja, 2013. URL: http://ptk2013.hu/szakcikkek/miskolczi-bodnar-peter-a-versenyjog-es-az-uj-ptk/4290
Nagy Csongor István: Versenyjogsértés és kártérítés: a magánjogi jogérvényesítés meghonosításának lehetőségei a magyar jogban. Budapest, 2008.
  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!