Strasbourg – a kínzás tilalmának érvényesülése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbi írásban a kínzás tilalmának érvényesülését tekintjük át az Európai Emberi Jogi Bíróság jogalkalmazásának tükrében. Különösen, hogy a Strasbourgban tárgyalt számos ügyben jelenik meg ez a tilalom, többek között hazánkat is érintően.

Az Európa Tanács – Magyarország által 1993-ban kihirdetett – Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményének 3 cikke a kínzás tilalmáról szól. Eszerint senkit nem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.

Strasbourgban, az Európai Emberi Jogi Bíróság (EEJB) által tárgyalt számos ügyben jelenik meg ez a tilalom, többek között hazánkat is érintően:

–    Kmetty kontra Magyarország, ügyszám: 57967/00., 2003. december 16.
–    Balogh kontra Magyarország, ügyszám: 47940/99., 2004. július 20.
–    Réti és Fizli kontra Magyarország, ügyszám: 31373/11., 2012. szeptember 25.
–    Károly László kontra Magyarország, ügyszám: 50218/08., 2013. február 12.
–    Kiss Borbála kontra Magyarország, ügyszám: 59214/11., 2012. június 26.
–    Gubacsi kontra Magyarország, ügyszám: 44686/07., 2011. június 28.
–    H. Z. kontra Magyarország, ügyszám: 28973/11., 2012. november 8.

Természetesen más államok is kerülhetnek Strasbourg elé, mint például ahogyan ezt az alábbi ügyek is mutatják.

–    Tomasi kontra Franciaország, ügyszám: Series A 141-A., 1992. augusztus 27.
–    Gafgen kontra Németország, ügyszám: 22978/05., 2010. június 1.
–    Aydin kontra Törökország, ügyszáma: Reports 1997-V., p.1866., 1997. szeptember 25.
–    Cakici kontra Törökország, ügyszám: 23657/94., 1999. július 8.

Az egyezmény 3. cikkének, a kínzás tilalmának egyik sajátossága Grád András szerint, hogy nem ismer kivételeket az állam javára. Ez azt jelenti, hogy nincsenek olyan esetek, amikor az állam felmentést kaphatna az embertelen bánásmód alkalmazásának tilalma alól. Például háború esetében és a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinél sem engedhető meg.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság strasbourgi épülete

Azokban az ügyekben, ahol az Európai Emberi Jogi Bíróság (EEJB) embertelen bánásmód alkalmazása miatt elmarasztalt egy konkrét államot, megállapítható, hogy létezik olyan minimális szint, amelyet el kell érni ahhoz, hogy megállapítható legyen a tilalom alá eső magatartás elkövetése. Grád András szerint ennek a minimális szintnek a meghatározásakor tekintettel kell lenni az eset összes körülményeire, így a kifogásolt bánásmód időtartamára, annak fizikai és mentális hatásaira, az áldozat nemére és egészségi állapotára.

A megalázás szándékának hiánya nem zárja ki a jogsértés megállapítását. Az államnak biztosítania kell, hogy a fogva tartási körülmények ne sértsék az emberi méltóságot és a büntetés végrehajtása ne okozzon a szükségesnél nagyobb szenvedést.

A fent említett Tomasi kontra Franciaország-ügyben például az EEJB kimondta, hogy a francia hatóságok a fogva tartás alatt a gyanúsítottat bántalmazták, és megállapítható volt a vallomás megtétele érdekében történő erőszak alkalmazása is. Így Franciaországot ebben az ügyben elmarasztalták. Itt mondta ki a bíróság, hogy a hatóságra hárul a bizonyítási teher, vagyis neki kell bizonyítania, hogy a letartóztatáskor még egészséges fogvatartotton a fogsága ideje alatti sérüléseket nem a hatóság bántalmazása okozta. (Grád András: A Strasbourgi Emberi Jogi Bíráskodás kézikönyv, Budapest, 2005. 108-141.)

Vallomás megtétele céljából alkalmazott kínzás miatt – ahogy az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) egyik kutatása beszámol erről – a legtöbb esetben Törökországot marasztalta el az emberi jogi bíróság. A kurd kérelmezőket általában illegális szervezetekben való részvétellel, terrorizmussal gyanúsította a török állam. A bíróság megállapította, hogy a legszélsőségesebb és szinte elképzelhetetlen módon kínozták őket fogva tartásuk alatt. Bár a török hatóságok nem ismerték el az embertelen bánásmód alkalmazását, az EEJB a kérelmezők nyilatkozatai, a látleletek és egyéb bizonyítékok alapján számos ügyben állapította meg a török állam felelősségét. (Büntetőeljárási alapelvek OKRI kutatás, Bp., 2014. szerk.: Bárd P.)

Érdekes esetet dolgoz fel a Fundamentum folyóirat (Gafgen kontra Németország). Az ismertetett ügyben az emberi jogi bíróság kimondta: az embertelen bánásmód alkalmazásának tilalma akkor is fennáll, ha azt a hatóság a sértett megmentése érdekében alkalmazza. A 3. cikkben megfogalmazott kínzás tilalma tehát az elérendő célra tekintet nélkül alkalmazandó, vagyis a tilalom alól nincsenek kivételek, még mások életének megmentése érdekében sem. Bár a terhelttel szemben alkalmazott fenyegetés – miszerint fájdalmas eljárásnak néz elébe, ha nem árulja el, hol van az elrabolt gyermek – elérte a 3. cikk megsértéséhez szükséges szintet, ugyanakkor a bíróság azt is kimondta, hogy ez a fenyegetés nem minősül kínzásnak. (Polgári Eszter: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfrissebb döntéseiből. Gafgen Németország elleni ügye. Fundamentum, 2010/3. szám, 125-126.)

Nemzetközi jog
A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben. További információ és megrendelés >>

A Magyarország elleni ítéletek közül megemlíthető a Kmetty kontra Magyarország-ügy. A tényállás szerint 1998-ban a nagycsarnoki bombariadónál a kiérkező rendőrök felszólítása ellenére néhányan mégsem akarták elhagyni a piacot. Az egyik árust a rendőrök erőszakkal megragadták és elszállították a rendőrkapitányságra. Ott súlyosan bántalmazták, ütötték, rúgták, szidalmazták, leköpték, és csak este 9-kor engedték el. A bántalmazás következtében a kérelmező megsérült, testén véraláfutások keletkeztek, több foga kitört. A sérülésekről látlelet készült, amelyben az orvos megállapította, hogy a sérülések „közepesnél nagyobb erejű tompa erőbehatástól” is keletkezhettek, ugyanakkor azt is kizárta, hogy a bántalmazás a kérelmező által előadott módon történt. A sérülések elvileg az előállítása során tanúsított ellenállása leküzdése közben jöttek létre. Erre tekintettel a nyomozóhatóság megszüntette az eljárást, a másodfokú Ügyészségi Nyomozó Hivatal pedig ezt helybenhagyta. A strasbourgi bíróság elfogadta, hogy a sérülések keletkezésének körülményei valóban nem állapíthatók meg az ügy adatai alapján, azonban a nyomozóhatóságok nem tisztázták szakszerűen és megnyugtatóan az ügy körülményeit. Például nem került sor a felismerésre bemutatásnál kiválasztott rendőrökkel történő szembesítésre, valamint nem hallgatták ki őket. Ezért a bíróság megállapította, hogy hazánk megsértette az egyezmény 3. cikkét. (Ítélet a Kmetty kontra Magyarország-ügyben. Fundamentum, 2004/1. szám, 157-161.)

A szabadságmegvonással és a fogva tartás körülményeivel kapcsolatos jogsértéseket is feldolgoz az említett OKRI-kutatás. A büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogi szabályozás részben a büntetőeljárási törvényben, nagyobb részben a büntetés-végrehajtásáról szóló törvényekben helyezkedik el. Az egyes országokban nem egységesek a fogva tartás körülményeire vonatkozó előírások, a fogvatartotti jogok biztosítására irányuló szabályok elhelyezése a jogrendszerben – állapítja meg az OKRI-kutatás. Hivatkozik Grád András fentebb idézett könyvére, ahol a szerző kiemeli, hogy a bíróság csak a legszélsőségesebb esetekben állapítja meg a 3. cikk megsértését a fogva tartási körülmények miatt. A fogva tartással kapcsolatos panaszok, kérelmek kivizsgálását alapvetően az Európa Tanács kínzások megelőzésére létrehozott bizottsága (European Committee for the Prevention of Torture) végzi. A 3. cikk megsértésének foka és jellege tehát igen eltérő képet mutat a fejlettebb és a kevésbé fejlett demokratikus állami berendezkedésű országok között.

A 3. cikk sérelme nemcsak büntető-, hanem idegenrendészeti eljárásokban is előfordulhat, mely eseteket Strasbourg is vizsgálja. Az OKRI-kutatás során feldolgozott ilyen ügyekben a kérelmezők általában azt sérelmezték, hogy a „bepanaszolt” állam nem adott számukra és családtagjaik számára tartózkodási vagy letelepedési engedélyt, illetve a már engedéllyel rendelkezőt kiutasították vagy más államnak kiadták. A strasbourgi bíróság ezekben az ügyekben tág mérlegelési teret hagy a tagállamoknak, különösen akkor, ha a kérelmező kiutasítására súlyos bűncselekmény elkövetése miatt kerül sor. A kérelmezők egyik csoportja arra hivatkozott, hogy elszakad a befogadó országban élő családjától, a másik részük a származási országukba visszatérésük esetén rájuk váró kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmódtól tartottak. A bíróság azonban viszonylag ritkán fogadja el a felsorolt érveket a 3. cikk sérelmének megállapításához.

---