488 találat erre a kulcsszóra: Csányi Sándor

A vezető tisztségviselő felelőssége a cég tartozásáért
2024. március 21.

A vezető tisztségviselő felelőssége a cég tartozásáért

…(4) bekezdés szerinti mentesülési alakzat körébe tartozó bizonyítási cselekmény, azaz, ez már alperes érdekköre. A cikk szerzője dr. Hortobágyi Sándor partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere….

2024. március 12.

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – olvasható a Sándor-palota honlapján….

2024. március 5.

Ma nulla órától Sulyok Tamás a köztársasági elnök

…a Sándor-palotába költözhet. Sulyok Tamás 2021-ben adott interjút lapunknak, és úgy fogalmazott, hogy „a politikai kritikával nem tudok mit kezdeni, soha életemben nem érdekelt a politika”. A teljes interjút ide…

Leválás, mint új szétválási forma
2024. február 22.

Leválás, mint új szétválási forma

…tőkéjét emelő tényezőként nem lehet figyelembe venni, mivel ez ugyanazon vagyontömeg kétszeres szerepeltetését jelentené. A cikk szerzője dr. Hortobágyi Sándor partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere….

Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről
2024. február 11.

Novák Katalin lemondott az államfői tisztségről

Novák Katalin államfőnek a Sándor-palotában tett lemondó nyilatkozata itt olvasható. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával…

2024. február 5.

Határozatképtelen volt a parlamenti rendkívüli ülés

Az elnöklő Lezsák Sándor bejelentette, hogy valamennyi képviselő és szószóló leadta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. Az Országgyűlésnek küldött levélben, amelyet a napirend előtti felszólalások után ismertettek, Kocsis Máté (Fidesz) és…

Az európai uniós beruházásvédelem reformja
2024. január 11.

Az európai uniós beruházásvédelem reformja

Folyamatosan növekvő számuk miatt az elmúlt évtizedekben a határon átívelő nagyberuházások korunk egyik legnagyobb súlyú gazdasági konstrukcióivá nőtték ki magukat, melyek jogi szabályozása jelenleg is számos nemzetközi konfliktus forrása. Az…