5 találat erre a kulcsszóra: közútkezelő

2018. június 1.

Adatkezelés közúti kamerákkal

…törvényi szabályozások áttekintését követően a NAIH megállapította, hogy a közútkezelők adatkezelésének időtartamát nem állapítja meg jogszabály, ezért a közútkezelőknek kell meghatározniuk azt, az egyes adatkezelési célok alapján és azok megvalósulásáig….

2018. február 19.

Akár az úttestre is plakátolhatunk?

…nem lesz eltávolítható. Tárgyi esetben a közútkezelő minősítette a plakátokat – amelyek történetesen választási plakátok voltak – egyéb jogszabályba ütközőnek, és intézkedett azok leszedéséről. A Kúria azonban az NVB álláspontját…

2015. november 19.

Törvénysértő parkolási rendelet

…109/2009. (XI. 18.) számú AB-határozatban is megállapította, hogy a parkolással közigazgatási jogviszony jön létre a véges javakkal gazdálkodó közútkezelő, azaz a tulajdonos önkormányzat képviselő-testülete és a közlekedő között. A közutak…

2014. szeptember 10.

A gyorshajtás, az ütközés, a lombos fák és a kártérítés

…az alperesek ellen. Állítása szerint a közlekedési baleset elkerülhető lett volna, ha az alperesek eleget tesznek közútkezelői kötelezettségüknek, és biztosítják a közúti jelzőtábla láthatóságát az előtte lévő fák megfelelő gondozásával….

2013. május 23.

A KRESZ változásai 2010. január 1-jétől

…Az olyan kereszteződések előtt, ahol a jobbra nyíló egyirányú utcából – az egyirányú utca forgalmával szemben közlekedő – kerékpáros hajthat ki, a közútkezelő köteles a kerékpárosok keresztirányú közlekedésére figyelmeztető jelzőtáblát…