5 találat erre a kulcsszóra: petesejt

2018. július 14.

Elítélték a petesejtjeit árusító nőt

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a petesejtjeit meddő nőknek mesterséges megtermékenyítés céljából árusító nőt, vádlott-társai, akik a petesejteket megvásárolták, megrovást kaptak a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint….

2017. október 26.

Vádat emeltek egy petesejtjeit áruló nő ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 36 éves nő ellen, aki az interneten árulta a petesejtjeit – közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel. A petesejteket megvásárló öt nő ellen az…

2016. január 6.

Élettársak a közjegyző előtt – 3. rész

…közül kettő volt olyan, amelyben kizárólag egyedülálló nő nyilatkozott arról, hogy a reprodukciós eljárásban egyedülállóként kíván részt venni, egy okirat pedig petesejt-adományozásról szólt.) [2] A 2009. január 1. és 2014….

2013. június 5.

Gyógyít vagy gyilkol az őssejt?

…célra történő al­kalmazhatóságának tilalmát. A bíróság szerint ugyanis – már a megtermékenyítéstől kezdve – ­emberi embriónak minősül minden emberi petesejt, mindazon megtermékenyítetlen emberi petesejt, amelybe egy érett emberi sejtből származó…

2013. május 23.

Az ősrobbanás modellezése

…viták kereszttüzében áll. A most induló kísérletekben az embriókkal nem érhetik el a magzati állapotot, csak az úgynevezett blasztocita állapotig folyhat a megtermékenyített petesejt osztódása. Ez a legfeljebb száz sejtet…