96 találat erre a kulcsszóra: skálás gyilkos

Vészkorszakon innen és túl
2024. február 16.

Vészkorszakon innen és túl

…önmagukat és családjukat szerető, de a családtagokon kívül mindenkivel szemben nagy érzéketlenséget mutató embereket. Akik közül az egyik tömeggyilkos, a másik annak hű cinkosa. A mű 2023 májusában nagydíjat érdemelt…

Önveszélyes szelfizés
2024. február 3.

Önveszélyes szelfizés

…A fényképezés, videózás közben bekövetkező haláleseteknek, illetve halálos balesetek véletlen megörökítésének 2016 körül külön nevet is adtak: killfie, azaz gyilkos képek rögzítése. Nemrégiben történt, hogy egy sziklán ülő nőt egy…

Lefoglalhatók-e a korai védői titkok?
2023. december 19.

Lefoglalhatók-e a korai védői titkok?

…titokkörbe tartozik. Ilyen például a gyilkos esete, aki a holttest megtalálása előtt már ügyvédhez fordul védelemért, akinek „meggyónja” tettét. Vagy egy közúti balesetet okozó, ha a vele utazó ügyvédjét az…

2023. november 21.

Jogerős ítélet született az idős gyilkos ügyében

A táblabíróság kedden meghozott ítéletével helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék idén júniusi első fokú határozatát. A férfi 53 évig élt házasságban a feleségével, viszont konfliktusokkal terhelt kapcsolatuk miatt a nő többször…

2023. augusztus 29.

A rasszizmus elleni cselekvést sürgette Joe Biden

…Fehér Házban tartott ünnepségen utalt a szombati, rasszista alapú gyilkosságra, aminek három afroamerikai esett áldozatául Floridában egy üzletben. Az elnök állítása szerint az Egyesült Államokban növekszik a gyűlölet mértéke, amit…

2023. július 19.

Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

…intézkedést, „ahogy a nagy könyvben meg van írva”, és még a tettes életét is féltették. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyilkos eleinte együttműködött az intézkedő rendőrökkel. Maga mutatta meg…

Mozikban A vád
2023. március 17.

Mozikban A vád

…kérdést vett fel, mint amennyire válaszol. Nem egy Agatha Christie-féle egyszerű bűncselekménnyel van dolgunk, ahol csak azt kell megfejtenünk, ki a gyilkos. E mű észszerű érveket és ellenérveket sorakoztat fel…

Veszélyes vállalatoktól a felejthetetlen kortársakig
2022. december 22.

Veszélyes vállalatoktól a felejthetetlen kortársakig

…Tudomást szerez az ügyvédnő múltjának egy sötét foltjáról, és ezzel képes őt sakkban tartani. Közben fény derül a brooklyni pár, Zach, és a gyilkosság áldozatává vált felesége különleges kapcsolatára is….