Összes prémium cikk böngészése

  • Országgyűlés, parlament, szavazás, képviselők

    2017. november 14. 10:45

    Az Országgyűlés elfogadta az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb jogszabályok módosítását. A képviselők 146 igen, 29 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett szavazták meg a kormány javaslatát.

    bookmark
  • Országgyűlés

    2017. október 17. 13:11

    Az Országgyűlés az igazságügyi miniszter javaslatára - 133 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett - módosította a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt, ami azért vált szükségessé, mert a 2018. január 1-jétől hatályos általános közigazgatási rendtartási törvény rendelkezései nem vonatkoznak majd a versenyfelügyeleti eljárásokra. Ugyanígy a közigazgatási perek szabályozásának átalakítása is indokolta a mostani változtatást.

    bookmark
  • forint

    2017. szeptember 18. 9:00

    Alábbi cikkünkben a 2017/143–148. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai, valamint a közzétett jogszabálytervezetek közül válogattunk.

    bookmark
  • MNB

    2017. augusztus 28. 9:00

    Alábbi cikkünkben a 2017/132–135. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai, valamint a közzétett jogszabálytervezetek közül válogattunk.

    bookmark
  • Darák Péter WKJK

    2017. június 1. 12:49

    Darák Péter a III. Wolters Kluwer Jogi Konferencián tartott előadásában a közigazgatási eljárásjog és közigazgatási perrend megújításának kérdéskörével foglalkozott. Előadásában emlékeztetett rá, hogy egy ilyen időszakban, amikor egy törvényt már elfogadtak, de még nem lépett hatályba, különös gondossággal kell megválasztani azokat a kérdéseket, melyeket szóba hozunk, hiszen a kodifikáció már lezárult, ugyanakkor nem állnak még rendelkezésre azok a jogalkalmazói gyakorlatból leszűrhető elvek, melyek mérhetővé teszik a kodifikáció sikerét.

    bookmark
  • pénzmosás

    2017. május 29. 10:00

    Alábbi cikkünkben a 2017/74-75. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait dolgoztuk fel.

    bookmark
  • bíróság, per, ügyvéd

    2017. május 16. 11:39

    Jön a „közigazgatási perben megtámadható” kifejezés.

    bookmark
  • Trócsányi László

    2017. március 22. 9:00

    Interjú Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, amelyben az évértékelés mellett a jövő terveiről, a jogalkotás változatosságáról, a jogszabályok érthetőségéről is beszélgettünk, illetve azt is megtudtuk, hogyan és melyik jogszabályba épült be leginkább az ügyvédként szerzett tárgyalótermi tapasztalat. Interjúnk első része következik.

    bookmark
  • irat_akta

    2016. december 15. 11:57

    A Magyar Közlöny december 14-én kiadott 200. lapszámában kihirdették az Országgyűlés által elfogadott az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt.

    bookmark
  • laptop

    2016. december 13. 12:11

    Olvassa el Ön is az általános közigazgatási rendtartás egységes szerkezetbe foglalt végleges szövegét.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • bíró

    Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint felgyújtotta hajléktalantársai fekhelyét és ezzel egyikük halálát okozta tavaly novemberben Budapesten.

  • online

    Felhasználható a bíróságon akár a jogosulatlanul megszerzett levelezés is, ha a gyermekek vagy a szülő jogainak védelmében szükséges - mondta ki az Alkotmánybíróság.

  • börtön

    A statisztikai adatok alapján a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények egyre nagyobb társadalmi problémát jelentenek. A kiskorú elkövetőkre világszerte egyre jellemzőbb az erőszak. Nem csoda, hiszen a globalizáció olyan külső hatásokat és impulzusokat mér a fiatal generációra, amelyre sem a törvényalkotó, sem a szülők sincsenek felkészülve. 

  • Gombos Katalin Az Európai Unió jogrendszere és közjogának alapjai - könyvbemutató

    Ma már tarthatatlan, hogy egy európai uniós szabályozás magasabb jogforrás legyen a nemzeti alkotmányoknál. Ahhoz, hogy e szemlélet megjelenjen az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában, előbb a luxemburgi testület és a nemzeti alkotmánybíróságok közötti párbeszédnek kellene megindulnia – fogalmazott Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke Gombos Katalin: Az Európai Unió jogrendszere és közjogának alapjai című könyvének minapi, a közszolgálati egyetemen elhangzott bemutatóján. Mint mondta, ennek ellenére Magyarország számára az Európai Unió egy alternatíva nélküli lehetőség.

  • Land Rover Discovery

    Kocka formáját, határozott éleit gömbölyded stílusra cserélte az új Discovery. Ami maradt, az a kikezdhetetlen terepjáró-képesség hozzá rendelt profi technikával, a belső térben pedig az abszolút kényelem és igényesség a fő szempont.