Összes prémium cikk böngészése

  • bilincs

    2018. április 13. 16:55

    A tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat ember ellen javasol vádemelést - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

    bookmark
  • NAV

    2018. április 13. 9:31

    Már kisebb szabálytalanság miatt is perelhető a NAV - hívta fel a figyelmet közleményében a Deloitte.

    bookmark
  • pénz

    2018. április 10. 11:16

    Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség kedden egy pénzügyőr ellen, aki két költségvetési csalással gyanúsított embernek segített elkerülni a felelősségre vonást 2015-ben és 2016-ban - közölte a fővárosi főügyész.

    bookmark
  • Szavazólap

    2018. február 1. 9:19

    Illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni egy bűnszövetség tagjai, a nyomozók három embert őrizetbe vettek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-t. 

    bookmark
  • jog

    2017. október 20. 16:48

    Az adóhatósági eljárások jövőbeni menetét jelentősen befolyásoló ítéletet tett közzé a Kúria, amely az Art.-ben előírt határozathozatali határidő túllépéséhez fűz jogkövetkezményt. Döntése megerősíti, hogy a cégekre a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció – ellentétben az eddigi gyakorlattal, írja az RSM blogja.

    bookmark
  • Európai Unió Bírósága 3

    2017. október 16. 7:30

    Az EUB ítélete szerint, ha egy zártvégű pénzügyi lízingszerződést arra hivatkozással szüntetnek meg véglegesen, hogy az adós nem teljesít akkor a héairányelv szellemiségéből az következik, hogy az adóalapot csökkenteni kell.

    bookmark
  • ellenőrzés

    2017. szeptember 25. 14:23

    Egyre gyakrabban merül fel a vezető tisztségviselők felelősségre vonása a NAV által megállapított adótartozásokért - figyelmeztet közleményében a Deloitte.

    bookmark
  • mezőgazdaság

    2017. szeptember 4. 11:27

    A Magyar Ügyvédi Kamarának küldött tájékoztatásában a NAV összefoglalta, hogy a földműves termőföldvásárlás esetén milyen együttes feltételek teljesítése mellett mentesülhet az illetékfizetés alól.

    bookmark
  • pénz_fizetés

    2017. július 27. 11:41

    A férfi két ismerősével 2010 és 2012 között 330 millió forint adót nem fizetett be. 

    bookmark
  • Európai Unió Bírósága 3

    2017. július 18. 9:00

    Az EuB ítéletében megállapította, hogy ha a NAV indokolatlanul késlekedik a levonásba helyezett áfa összegének kiutalásával, akkor az adózó késedelmi kamatot követelhet.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Honda Civic Type R

    Rohan az idő, immáron 25 év telt el az első Honda Type R bemutatása óta. Mindeközben a motorsportban szerzett tapasztalatok alapján épített közúti sportautó szinonimájává vált. A továbbfejlesztett és kifinomultabbá tett, 320 lóerős, 2.0 VTEC Turbo-motorral rendelkező autót kétféle felszereltséggel kínálják, mi a GT verziót tettük próbára.

  • bíró

    Az ítélet megalapozatlansága miatt az elsőfokú eljárás megismétléséről határozott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a többmilliárdos költségvetési csalással vádolt P. Koltai Gábor filmproducer ügyében.

  • EJEB

    Egy azeri férfi még 2014-ben fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához azt állítva, hogy Azerbajdzsán megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált szabadsághoz való jogát, mert alapos gyanú nélkül, jogellenesen tartották fogva. 

  • Fotó: shutterstock

    Jogtalan támadás hiányában a jogos védelmi helyzet fel sem merülhet akkor sem, ha az elkövetés éjszaka történt - a Kúria eseti döntése.

  • Győrkös István

    Tanúkihallgatásokkal folytatódott csütörtökön a bőnyi rendőrgyilkosság ügyének tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken.