Összes prémium cikk böngészése

  • Munkajogi konferencia

    2017. október 12. 7:30

    A munka a személyiség kibontakoztatásának egyik eszköze - hangzott el a Wolters Kluwer Kiadó által idén immár tizennegyedik alkalommal megrendezett Magyar Munkajogi Konferencia nyitónapján október 10-én Visegrádon. A három napos rendezvény fókuszában idén a munkaviszony megszüntetésének aktuális kérdései állnak. 

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. július 12. 9:00

    Az Alkotmánybíróság a Kúria jogellenes felmondással kapcsolatos ítélete alaptörvény-ellenessé nyilvánítása és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította. Ugyanakkor az AB felfogása szerint a véleménynyilvánítás bizonyos esetekben alapjogi védelmet élvezhet akkor is, ha munkahelyen, vagy munkaviszonnyal összefüggésben hangzik el. A döntéshez Salamon László és Stumpf István különvéleményt, Pokol Béla pedig párhuzamos indokolást csatolt.

    bookmark
  • dr. Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási kollégiumvezetője

    2017. június 12. 7:30

    Több alapjogi kérdésben is fontos időszakába léphet a bírói jogalkalmazás, hiszen az ítélkezés egyik sarokpontjává válhat az öt éve hatályos Alaptörvény és más fontos törvények közötti jogösszevetés, abból következően pedig a jogösszeütközések tisztázása. A jövőben tehát bátrabban kell alkalmazni az alapjogi szempontokat az ítélkezésben. Az egyik ilyen közérdekű kérdés lehet a gyülekezési jog bírói korlátozása olyan alaptörvényi indoklással, miszerint a bejelentett demonstrációs cél nincs összhangban a jogállami követelményekkel. A másik „közismert, jellegzetes” példa pedig a rendőrfotók sajtóközlésének régóta húzódó ellentétes megítélése, amelynek rendezése csak akkor történhet meg, ha az AB elvégezi a Ptk. vonatkozó részének normakontrollját. Ez utóbbiban konkrét beadvány még nem született, de folyamatban van a kérdés szakmai megoldása – hangzott el a Kúria minapi sajtó-háttérbeszélgetésén.

    bookmark
  • mobiltelefon

    2017. május 19. 9:00

    Az elektronikus forradalommal együtt lehetővé vált például a felhasználó adatainak, elektronikus eszközeinek azonosítása, mobil eszközeinek helymeghatározása és sok minden más. Eme adatok birtokában az adott személy magánélete igen pontosan ellenőrizhetővé válik. Ám joggal merülhet fel a magánélethez és a személyes szabadsághoz való jog sérelme. Kérdés, hogy az egyébként jogszerű célok érdekében, mint a terrorizmus elleni küzdelem és a bűnözés elleni harc, megengedhető-e az alapjogok korlátozása? Illetve, a biztonság fokozását szolgáló intézkedésekkel párhuzamosan a társadalmak vajon képesek lesznek-e szigorítani a politika és a biztonságért felelős intézmények civil kontrollját.

    bookmark
  • Kúria_bíróság

    2017. április 20. 17:41

    A Kúria elnöke 2015. évben joggyakorlat-elemző csoportot alakított az egyes alapjogokat sértő bűncselekmények bírói gyakorlatának elemzésére. A szakmai grémiumot Dr. Belegi József, a Kúria Büntető Kollégiumának (2016 őszétől nyugalmazott) tanácselnöke vezette. A Kúria sajtótitkársága sajtó- háttérbeszélgetést szervezett 2017. április 19-én a joggyakorlat elemző csoport eredményeinek bemutatása céljából.

    bookmark
  • nagyító, kiválasztás

    2017. április 13. 8:52

    Az Alkotmánybíróság elutasította a Gyulai Törvényszék ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt. Álláspontjuk szerint ugyanis a polgárait szolgáló állam, mint alkotmányos érték megvalósítása szükségessé teheti más alapjog, így a véleménynilvánítás korlátozását.

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. április 12. 11:05

    Az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 12/2014. (IV. 20.) önkormányzati rendelete 7/B. §-át. A döntéshez  Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó, Juhász Imre, Pokol Béla és Varga Zs. András alkotmánybírók csatoltak párhuzamos indokolást. 

    bookmark
  • gyerek

    2017. március 3. 12:18

    Komoly és rendszerszintű alapjogi visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosának átfogó vizsgálata a zalaegerszegi gyermekotthon működése kapcsán, ami miatt ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett - közölte az alapjogi biztos hivatala.

    bookmark
  • bíró

    2016. november 24. 12:59

    Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól.

    bookmark
  • Kúria_bíróság2

    2016. július 4. 7:30

    Publikálta jelentését a Kúria egyes alapjogokat sértő bűncselekmények ítélkezési gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja, mely feladatát széles körűen fogta fel. Áttekintette a vonatkozó hazai és nemzetközi jogi, valamint az ítélkezési hátteret, s mindezek fényében foglalta össze a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria iránymutató gyakorlatát.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • jog

    Az adóhatósági eljárások jövőbeni menetét jelentősen befolyásoló ítéletet tett közzé a Kúria, amely az Art.-ben előírt határozathozatali határidő túllépéséhez fűz jogkövetkezményt. Döntése megerősíti, hogy a cégekre a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció – ellentétben az eddigi gyakorlattal, írja az RSM blogja.

  • jog

    A lapszámban többek között bemutatja a bírósági szerződésmódosítás régi és új Ptk. szabályai szerinti korlátait.

  • forint

    Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) - jelentette be a hatóság elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Áder János

    Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.

  • Európai Unió

    Nem volt könnyű kompromisszumra jutni a különféle politikai és nemzeti álláspontok között, de az Európai Parlament szakbizottságának sikerült elfogadnia a menedékjog reformjáról szóló szabálytervezetet - közölte Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió csúcstalálkozóján.