Összes prémium cikk böngészése

  • Trócsányi László

    2017. augusztus 10. 9:53

    Egy közigazgatási bíróság akkor jó, ha egyszerre van jelen benne a közigazgatási gyakorlat és a bírói gondolkodásmód - írta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelő csütörtökön megjelent számban.

    bookmark
  • Európai Unió

    2017. július 19. 15:33

    A vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt szerdán az Európai Bizottság.

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. július 13. 12:06

    Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisített egy, a hatályos jogot a bírói gyakorlatra hivatkozva figyelmen kívül hagyó ítéletet. Kimondta: a jogszabályokat mellőző bíróság visszaél függetlenségével, döntése önkényes, sértheti a jogállamiságot, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. Az Ab a határozatot csütörtökön a honlapján hozta nyilvánosságra. 

    bookmark
  • Darák Péter

    2017. július 6. 8:56

    A Kúria elnöke szerint "nagyon körültekintő szervezeti munka" folyik a bírói integritás, függetlenség megőrzéséért a legfelsőbb bírói fórumon, ennek eredményeként az elmúlt években nagyon ritkán érhette jogos kritika a testületet.

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. július 5. 7:30

    Az Alkotmánybíróság a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény több szövegrészét is alaptörvény-ellenessé nyilvánította és pro futuro hatállyal megsemmisítette. A döntéshez Czine Ágnes párhuzamos indokolást, míg Szívós Mária különvéleményt csatolt.

    bookmark
  • OBH

    2017. június 20. 9:06

    Az OBH elnökének a tudomására jutott, számára nem tetsző ítélet „megtorlására” fogalmilag sincs eszköze. Ugyanígy arra sincs lehetősége, hogy „honorálja” azt a bírót, aki az OBH szemszögéből nézve a bírósági szervezetre „kedvező” döntéseket hoz.

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. június 13. 13:26

    Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére vonatkozó egyes rendelkezéseket kedden kihirdetett nyilvános határozatával.

    bookmark
  • Alkotmánybíróság

    2017. március 1. 7:30

    Az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa elutasította a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 47. § (4) bekezdés d) pontja és 91. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a Szegedi Ítélőtábla Bf.II.556/2015/24. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A döntéshez Juhász Imre csatolt párhuzamos indokolást.

     

    bookmark
  • Handó Tünde

    2016. február 2. 11:32

     Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a bírák függetlenségét.

    bookmark
  • Darák Péter

    2016. február 2. 9:05

    Az ítélkezés külső befolyásolása veszélyezteti a jogállamiságot – írja közleményében Darák Péter. A Kúria elnöke szerint a „tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben”. Darák Péter – bár név nem szerepel közleményében – Németh Szilárd Fidesz-alelnök állításaira reagált.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • munkaviszony megszüntetés

    A magyar munkajogtól alapvetően távol áll a munkavállaló „röghöz kötésének” gondolata, vagyis a munkavállaló főszabály szerint nem szorítható rá, hogy ha fel akar mondani, akkor – felmondási idejének letöltése után – egy számára kedvezőtlen munkaviszonyban maradjon. Vannak azonban olyan esetek, amelyekben a munkavállaló nem szabadulhat meg egykönnyen a terhessé vált munkaviszonytól.

  • Ferihegyi repülőtér - kilátóterasz

     Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.

  • jog

    Hónapokig hiába kérlelte a volt tulajdonost, szállítsa el az udvaráról a csöveket, most sikkasztással vádolják.

  • Polanski

    Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt kedden ismét molesztálással vádolta meg egy nő, akinek elmondása szerint az eset 1973-ban történt - számolt be róla a BBC hírportálja.

  • Brexit, illeszkedési zavarok

    A Guardian írt arról, hogy az Egyesült Királyság felvetette azt az ötletet, hogy a Brexitet követően egy bizonyos összegért cserébe még legalább két évig az EU vámuniójának része maradna.