Összes prémium cikk böngészése

  • tél, kristály, hópihe

    2017. december 19. 7:30

    A szokásosnál is nehezebb feladat elé állítja a jogászokat január első napja az elkövetkezendő évben, különösen az eljárásjogok területén. Több mint fél évszázad után új polgári perrendtartási kódex lép hatályba, de 2018. január 1-jétől alkalmazandó a közigazgatási perrendtartás és az általános közigazgatási rendtartás is. Változik továbbá az adóeljárás és a nemzetközi magánjog szabályozása, illetve az ügyvédi tevékenységre vonatkozó előírások is új törvényben kaptak helyet. A kódexek számos végrehajtási törvényt, rendeletet is magukkal hoznak. Jogszabályfigyelő rovatunk év végi különszámában a legfontosabb újdonságokat gyűjtöttük csokorba – a teljesség igénye nélkül –, ezzel is segítve az eligazodást.

    bookmark
  • tárgyalóterem, új polgári perrendtartás

    2017. október 30. 9:00

    Alábbi cikkünkben a 2017/171–174. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.

    bookmark
  • bíróság_ tárgyaló_ per

    2017. október 17. 13:36

    Az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételének lehetőségét kívánja biztosítani a polgári, valamint a közigazgatási bírósági eljárásokhoz kapcsolódóan a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog bírósági alkalmazásáról szóló jogszabály.

    bookmark
  • bíró

    2017. október 4. 7:30

    Az alábbiakban az új büntetőeljárási törvény áttekintésének részeként a nyomozás új szerepét és az eljárási szakaszok egymáshoz való viszonyát ismertetjük. A törvény a vádirat legalapvetőbb tartalmi elemeit az érdemi elbírálás körébe emeli, így a jogbiztonság érdekében a vádló felelősségét erősíti, ugyanakkor az egyazon cselekmény miatti ismételt vádemelések lehetőségét megszünteti. Az új Be. strukturális jelentőségű újítása a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettségének újragondolása.

    bookmark
  • kamera

    2016. április 21. 9:00

    A köztudatban ellentmondásos felfogás alakult ki arról, hogy felhasználható- e bírósági eljárásban bizonyítékként a hang-, kép- és videofelvétel.

    bookmark
  • bíróság_rab

    2016. február 9. 7:30

    Meghatározott feltételek esetén a terhelt lemondhat a bírósági eljárásról, illetve annak egy részéről, nevezetesen a tárgyalásról. A strasbourgi bíróság szerint ez nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét; attól még lehet tisztességes az eljárás, ha a tárgyalás elmarad – feltéve, hogy ezt maga a terhelt kérte, vagy, ha mindezek ellenére a bíróság mégis kitűzi a tárgyalást.

    bookmark
  • paragrafusjel és egér

    2016. január 18. 14:17

    Fél év van hátra az elektronikus bírósági ügyintézésig, sok ügyvédnek kell lépnie – figyelmeztet a NETLOCK szakértője.

    bookmark
  • Handó Tünde

    2015. június 1. 12:36

    Felgyorsultak a bírósági eljárások, s ezzel párhuzamosan csökkent az ügyhátralék az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének 2014. első féléves beszámolója szerint.

    bookmark
  • aláírás

    2014. augusztus 6. 9:30

    Az alternatív vitarendezésnek több fajtája is van Magyarországon: ilyennek tekinthető a választott bírósági, valamint a közvetítői eljárás, de vannak, akik a különböző békéltető testületi fórumokat is idesorolják.

    bookmark
  • aláírás

    2014. június 12. 7:30

    Az alternatív vitarendezésnek több fajtája is van Magyarországon: ilyennek tekinthető a választott bírósági, valamint a közvetítői eljárás, de vannak, akik a különböző békéltető testületi fórumokat is idesorolják.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • bíró

    A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. 

  • pénz

    Jogerősen egy év végrehajtandó börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa egy volt rendőrt, aki pénzt kért ismerősétől egy közlekedési baleset eltussolásáért, amelyet az el sem követett.

  • jog

    A vádlott úgy akart öngyilkos lenni, hogy  közömbös volt az iránt, ezzel akár több ember halálát is okozhatja - indokolt a bíró.

  • Alfa Romeo Stelvio8

    Az Alfa márka is belépett az új Stelvio modelljével a SUV-ok világába. Az olasz autógyártás szívében, Modenában működő műszaki központjában fejlesztették és a felújított Cassino-i üzemben születik. Az ízig-vérig olasz modell a hamisítatlan Alfa Romeo modellekre jellemző, sportos formatervet kapott és dízelmotorja ellenére lenyűgöző vezetési élményt kínál.

  • pénz

    Az ún. látványsportok támogatására nyújtott társaságiadó-kedvezmény közpénznek minősül, hiszen amennyiben a vállalkozások ezt nem ajánlják fel a meghatározott célra, azok közvetlenül a költségvetés adóbevételét képeznék. Mivel közpénz felhasználásáról van szó, az azzal kapcsolatos adatok - ideértve a felhasználás során kötött szerződéseket is - közérdekű adatnak minősülnek – a Kúria eseti döntése.