Összes prémium cikk böngészése

  • Székely László

    2018. május 16. 13:49

    Az alapjogi biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy – akár külön intézkedések kezdeményezésével – fordítson kiemelt figyelmet arra a gyakorlatra, ahogyan a minisztérium szervei kezelik a panasz- és közérdekű bejelentéseket. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Magyarországon előforduló kórházi fertőzések magas száma miatt benyújtott közérdekű bejelentéseinek mellőzése miatt kérte az ombudsman vizsgálatát.

    bookmark
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Golgota

    Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a műemlékvédelmi határozatot, amely védetté nyilvánította Munkácsy Mihály Golgota című festményét. Pákh Imre, a kép tulajdonosa szerint "a döntés bizonyítja, hogy jogállamban élünk, a Golgotát illetően visszaállt a történelmi igazság".

  • Renault Koleos

    Egy mérettel feljebb lépett a Renault új SUV-modellje, amely csak nevében emlékeztet az elődre. Utóbbi helyére a szintén újdonságnak számító Kadjar került, míg alatta a nemrégen megújult Captur áll, így az új Koleossal háromtagúra bővült a Renault teljesen újnak mondható SUV-palettája.

  • Trócsáyni László

    A jogállamiságot védő, fontos intézményt fognak felállítani a legfelsőbb közigazgatási bírósággal - emelte ki az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

  • tárgyalóterem, új polgári perrendtartás

    A sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól is lehetséges kimentés a szerződésen kívüli kártérítés szabályai szerint. Bíróság esetében a bírósági jogkörben okozott kár megítélése speciális feltételeinek is teljesülniük kell a sérelemdíjra kötelezéshez. Önmagában mérlegelési hiba fennállása nem elegendő, kirívóan súlyos jogértelmezési hiba, tévedés lehet csak alapja a bírósági jogkörben okozott kár megítélésének - a Kúria eseti döntése. 

  • GDPR

    Péntektől alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation), ezzel egységessé válik az adatvédelmi szabályozás az Európai Unió egész területén.