Összes prémium cikk böngészése

  • Fotó: shutterstock

    2017. december 13. 7:30

    Az EU demokratikus legitimációja a közösség hatásköreinek bővítésével egyre fontosabbá váló téma. Ezzel párhuzamos Európa-szerte mind többen propagálják a közvetlen demokrácia intézményeinek erősítését. A két téma az EU lisszaboni reformszerződésében találását egymásra. A jogalkotó az európai polgári beleszólási lehetőségeinek bővítésével, konkrétan az európai polgári kezdeményezés (EPK) életre hívásával kívánta az integráció demokratikus legitimációját erősíteni. Egyúttal megkísérelte a brüsszeli döntésekét közelebb vinni az európai polgárokhoz. A 2012 óta létező jogintézmény – ugyan más-más okokból, de – idehaza és Nyugat-Európában is a figyelem középpontjába került.

    bookmark
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Székely László

    Továbbra sem tartja megfelelőnek a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatot az alapvető jogok biztosa, aki speciális eljárásrendet sürget.

  • fegyver

    Az Egyesült Államokban törvényjavaslat készül a fegyvervásárlás szigorításáról, amelyet Trump elnök is támogat.

  • Fotó: shutterstock

    Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.

  • Ford EcoSport3

    Itthon is bemutatkozott a Ford legkisebb SUV modellje, az új EcoSport. A minden részletében megújult modell gyártása átkerült a Ford romániai Krajova üzemében, amit 200 millió eurós befektetéssel készítettek fel a legmodernebb gyártási folyamatokra. Ezzel a minőség terén óriásit fejlődött az EcoSport, melyet már az első pár méterek megtétele után pozitívan értékeltünk.

     

  • kézfogás

    A Magyar Iparszövetség szeretettel és tisztelettel meghívja Önt/Önöket az EU-s társfinanszírozásban működtetett „Közép-Dunántúli Jogpontok” elnevezésű projekt keretében 2018. március 1-én megrendezésre kerülő Alternatív Vitarendezési Fórum rendezvényre.