Összes prémium cikk böngészése

  • biztosítás

    2017. december 4. 7:30

    Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.Szk.22.380/2015/3. számú végzését, mivel úgy ítélte meg, hogy az akkor felelne meg a tisztességes eljárás követelményének, ha számot adna arról, miként alkalmazta a szabálysértési törvény költségviselési szabályát. Ennek keretében pedig arra is kitérne, miért nem tartotta szükségesnek módosítani a hatósági határozat költségviselésre vonatkozó részét, ha egyébként a felelősségviselés és a jogkövetkezmény tekintetében a határozatot megváltoztatta. Az döntéshez Czine Ágnes párhuzamos indokolást, míg Salamon László különvéleményt csatolt.

    bookmark
  • tábla

    2017. május 2. 9:30

    Alábbi cikkünkben a 2017/58–63. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait dolgoztuk fel.

    bookmark
  • Ligetvédők

    2017. január 5. 11:42

    A Pesti Központi Kerületi Bíróság eddig több mint ötven ügyben hozott jogerős határozatot, amelyekben rendre megállapította, hogy a Ligetvédők néven ismert civil szervezet tagjai nem követtek el szabálysértést.

    bookmark
  • iustitia, mérleg, bírói kalapács

    2016. június 16. 9:19

    Az Igazságügyi Minisztérium (IM) cáfolta, hogy a szabálysértési törvény "közjogi érvénytelenségben szenved", ahogy azt szerintük a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja sugallta.

    bookmark
  • Trócsányi László

    2016. június 15. 17:30

    Az Igazságügyi Minisztérium cáfolta, hogy a szabálysértési törvény "közjogi érvénytelenségben szenved", ahogy azt szerintük a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja sugallta.

    bookmark
  • Kúria_bíróság2

    2016. június 14. 16:54

    A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja több mint 1500 ügyet tekintett át, amelyek alapján korrekciókat javasolnak.

    bookmark
  • ügyvéd

    2015. december 28. 10:34

    Több ponton módosul a szabálysértési törvény január 1-jétől.

    bookmark
  • ügyvéd

    2015. december 1. 14:32

    Az Országgyűlés elfogadta a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényt, valamint ezzel összefüggésben egyes további törvényeket is. 

    bookmark
  • rendőrök

    2014. június 19. 7:30

    Mivel 2012 óta egy olyan folyamat figyelhető meg, mely szerint a jogalkotó a szabálysértéseket egyre inkább kriminalizálja, a következő cikksorozatunkban a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos olyan tudnivalókat szeretnék megosztani, melyek ilyen esetekre segítséget nyújthatnak a bajba kerülőknek. A kriminalizálás „eredményeként” az eljárások részletszabályai egyre inkább hasonlítanak a büntetőeljáráséhoz.

    bookmark
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok