Egy elvétett ugrás – A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.112/2015/4. számú ítélete az intézkedő rendőrök képmáshoz való jogáról az alkotmánybírósági döntés után


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az index.hu 2011-es rendvédelmi demonstráción készített képei miatt indult személyiségi jogi per a rendőrök képmásvédelmével kapcsolatos, eltérő elvi alapú megközelítések közötti viták szimbolikus jelentőségű állomása lett. A Fővárosi Ítélőtábla – a jogerős ítélet alkotmánybírósági felülvizsgálata utáni megismételt eljárásban született – ítéletben nemcsak az egyén és a politikai közösség érdekei között, hanem a terület polgári jogi dogmatikájának egységét védő és a közügyek vitatásával kapcsolatos alapjogok elsőbbségét valló megközelítések egymáshoz való viszonyában is állást kellett foglaljon. Az ítéletről készült elemzés a hátteret is megvilágítva, az érvelést a polgári jogi és az alapjogi dogmatika keretei között is elemezve adja az ítélkezési gyakorlat fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű döntés kritikáját. Alkalmazott jogszabályok: Alkotmány 54. §, 61. §, 1959-es Ptk. 75. §, 80. §, Smtv. 3. § (3) bekezdés. Az alábbiakban a szerző, Sepsi Tibor[1], a Polgári jog című folyóiratban megjelent írásából közlünk részletet.

 

 


[1] Újabb állomásához érkezett az a személyiségi jogi per, amely egy 2011-es rendvédelmi tüntetést biztosító rendőrökről készült és az index.hu-n közzétett felvételek miatt indult: a Fővárosi Ítélőtábla elvégezte saját korábbi ítéletének az Alkotmánybíróság 28/2014. (IX. 29.) AB határozata (a továbbiakban: ABh.) után szükségessé vált felülvizsgálatát, és ismét helybenhagyta a felperes rendőrök képmásának közlése miatt személyiségi jogi jogsértést megállapító elsőfokú ítéletet. [2] A 2015. október 29-én kelt, megismételt eljárásban született másodfokú ítélet ugyan aligha az utolsó fordulat az intézkedő rendőrök képmáshoz való jogával összefüggő bírói gyakorlatban, de mindenképpen fontos vonatkoztatási pont lehet a bíróságok számára. Az Alkotmánybíróság döntése és az 1/2012. BKMPJE számú jogegységi határozat hatályon kívül helyezése után ugyanis egyértelműen követhető ítélkezési elvek nélkül maradt a jogalkalmazás. [3] Azt azonban már az ítéleti érvelés tartalma és minősége dönti el, hogy kialakulhat-e a mostani döntés nyomán egy, a polgári jogi személyiségvédelem dogmatikai rendszerén belül is következetes és kiszámítható, ugyanakkor a szólás- és a sajtószabadság alapjogainak hazai és európai védelmével is összehangolható új ítélkezési gyakorlat. Ez az írás erre a kérdésre keresi a választ, megkísérelve méltányos, de átfogó, a magánjogi és az alapjogi dogmatika értékeit egyaránt tiszteletben tartó, ugyanakkor ezeknek a tárgyban meglévő vakfoltjaira is rámutató elemzését és kritikáját adni az ítélőtáblai ítéletnek.

1. A tényállás

[4] Az ügyben hozott elsőfokú ítélet[2] által megállapított, tartalmilag az első másodfokú ítélet[3], majd a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott ítélete[4], végül a most elemzett újabb jogerős döntés által is alapul vett tényállás a következő: [5] A négy felperes rendőr 2011. május 6-án a rendőr szakszervezetek egy része által szervezett budapesti demonstráció idején teljesített egyenruhában, feletteseik utasítására szolgálatot. Ennek során ketten a Belügyminisztérium épületének biztosításában vettek részt egy, a demonstrálók számára lezárt területen, míg ketten a Kossuth téren látták el szolgálatukat.

A felperes rendőrök a hozzájárulásuk nélkül közzétett képek miatt képmásuk védelméhez való jogukra tekintettel érvényesítettek személyiségi jogi igényt az index.hu-val szemben. Utóbbi az eljárás egésze során a kereset elutasítását kérte, azt állítva, nem követett el személyiségi jogi jogsértést a hozzájárulás nélküli közléssel

[6] Az alperes INDEX.HUZrt. által kiadott index.hu internetes portálon aznap „Rendvédelmi szervezetek tüntetése” címmel megjelent cikkhez tartozó képgalériában a két helyszínen készült egy-egy csoportképen a két-két felperes felismerhető módon, azonban nem portrészerűen szerepelt. Hozzájárulásukat az alperes a felvétel elkészítéséhez és közzétételéhez nem kérte ki. Az ügyben nem merült fel, hogy a felvételek sértő, megalázó, bántó, lealacsonyító vagy torz képet közvetítenének, illetve rossz benyomást keltenének az ábrázolt személyekről. [7] Az ABh. a tényállási elemekhez annyit fűz, hogy „[a] szóban lévő tüntetés a gyülekezési jog gyakorlását valósította meg, közterületen, a részvételt bárki számára lehetővé téve”, és azon „a rendőrök szolgálati feladat ellátása érdekében, közhatalom gyakorlójaként […] vettek részt”[5]. Az alperes erre irányuló előadása ellenére a bíróságok nem látták megállapíthatónak, hogy nehézséget jelentett volna a szolgálatot teljesítő és a demonstráló rendőrök megkülönböztetése a demonstráción. [8] A felperes rendőrök által biztosított eseménynek ugyanakkor voltak a bírósági ítéleti tényállásokban ki nem fejtett további egyedi sajátosságai, hiszen azon a résztvevők egy, a rendvédelmi foglalkoztatottak túlnyomó többségét, köztük a rendőröket is hátrányosan érintő intézkedés – a szolgálati nyugdíjrendszer átalakítása – ellen tiltakoztak. Ennek megfelelően a tüntető rendőrök és a tüntetést biztosító rendőrök közötti interakciókra, utóbbiak esetleges reakcióira lényegében az eseményről beszámoló sajtó egésze kiemelt figyelmet fordított. [9] A felperesek a hozzájárulásuk nélkül közzétett képek miatt képmásuk védelméhez való jogukra tekintettel érvényesítettek személyiségi jogi igényt, és az alperest nyilvános elégtétel adására, valamint perköltség és a jogérvényesítés egyéb költségeinek megtérítésére kérték kötelezni, kártérítési igénnyel azonban nem léptek fel. Az alperes az eljárás egésze során a kereset elutasítását kérte, azt állítva, hogy nem követett el személyiségi jogi jogsértést a hozzájárulás nélküli közléssel: ezt a szereplés nyilvános közszereplési minőségének megállapíthatósága mellett a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának – hazai és európai alapjogvédelmi mérce szerinti – megsértésére hivatkozó érveléssel támasztotta alá.

2. A döntéshez alkalmazott jogszabályok

[10] Az ügyben mindenekelőtt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) képmásvédelmi szabályait kellett a bíróságnak alkalmaznia[6], emellett az elemzett döntés anyagi jogi törvényi szabályként a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 3. § (3) bekezdését[7] hivatkozza. [11] Érdekesség, hogy az ügyben az előző kúriai ítéletet az Alkotmánybíróság az Alaptörvénynek a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát elismerő IX. cikke alapján semmisítette meg, az ítélőtábla viszont a továbbra is a fénylépek elkészültekor hatályos Alkotmányt, annak 54. §-át és 61. §-át hivatkozza. Ennek azonban több okból sincs gyakorlati jelentősége. Egyrészt az alkotmánybírósági gyakorlat a sajtószabadság tartalma és korlátai esetében már rámutatott a rendelkezések tartalmi azonosságára[8]. Másrészt viszont, mint látni fogjuk, maga az ítélet alkotmányossági érvelést csak szűk körben, a 28/2014. (IX. 29.) AB határozat egyes megállapításaihoz és azok alkalmazhatóságához kapcsolódóan alkalmaz. [12] Szembeötlő végül, hogy az elemzett határozat ugyan a tényállási elemek között utal rá, hogy az alperes az Emberi Jogok Európai Egyezményének, azon belül annak a szólás és a sajtó szabadságát elismerő rendelkezéseire (azaz a 10. cikkre) hivatkozott, azonban az ítélet indokolása – szemben például az ügyben született kúriai döntéssel – sem egyezményi hivatkozást, sem a strasbourgi gyakorlatra vagy annak az ügyben irreleváns voltára vonatkozó érvelést nem tartalmaz.

3. A döntés előzményei a joggyakorlatban

[13] Kevés olyan jogalkalmazói döntés van, amelynek megértéséhez ne lenne hasznos az előzmények ismerete, de az azért ritka, hogy egy bírói ítélet a történeti háttere nélkül lényegében ne is legyen értelmezhető. Márpedig az elemzett ítélőtáblai ítélet ilyen: a közvetlen előzménynek tekinthető alkotmánybírósági határozat mellett a joggyakorlatban és a kodifikációban a korábbi rendőrképmásos bírói döntések és az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése, illetve a 2006 őszi rendőri visszaélésekre adott válaszok egyaránt alapvetően befolyásolják az egyébként egyszerűnek tűnő jogkérdés eldöntését.

3.1. Képmásvédelem az 1959-es Ptk. 80. §-a alapján

[14] A közhatalmat gyakorló nem politikai közszereplők képmásának védelmére vonatkozó régi Ptk.-s bírói gyakorlat nehezen vitatható jellemzője a következetesség és a stabilitás. Az ABh. [31] pontja az – egyébként politikai közszereplőt érintő – BDT2007. 1663. számú döntést idézve két konkuráló jogirodalmi álláspont egyikeként hivatkozik arra az álláspontra, amely szerint „ha az esemény nyilvános közszereplésnek minősül, akkor valamennyi (akár aktív, akár passzív) részt vevő személyről készíthető engedélye nélkül felvétel, és ez nyilvánosságra is hozható”. A bírói gyakorlatban azonban a rendőrök, fegyőrök, közterület-felügyelők és társaik képmáspereiben ilyen álláspont sosem érvényesült. [15] Ezzel szemben a sokáig töretlen személyiségi jogi peres bírói gyakorlat itt is, mint számos más részterületen, lényegében objektív alapú védelmet biztosított az érintettek képmása engedély nélküli felhasználása ellen. Tette mindezt úgy, hogy – hasonlóan például a politikai közszereplőkről készült képek büntetőügyekben való felhasználásával összefüggésben kialakult gyakorlathoz[9] – egyben a hozzájárulás mellőzését lehetővé tevő közszereplői, illetve közszereplési minőséget is megszorítóan értelmezte.

A Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla épülete

[16] A bíróságok által általában a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.368/1999. számú ügyben hozott – egyébként büntetés-végrehajtási őrök intézkedésével kapcsolatos felvételekről döntő – ítéletére hivatkozva követett jogértelmezést a legrészletesebben a közzétett bírósági döntések közül a Fővárosi Bíróság P.25.451/2007/5. számú ügyben hozott határozata fejtette ki. Az intézkedő rendőröket televíziós híradóban hozzájárulásuk nélkül szerepeltető szerkesztőség elleni sajtóperben a bíróság „a gyakorlat által kialakított azon fogalom-meghatározást alkalmazta, mely szerint közszereplő az a természetes személy, aki a társadalom jelentősebb számú tagját erkölcsi és/vagy anyagi értelemben befolyásolja, [a]z ilyen jellegű befolyásolás pedig valamely önálló tevékenység eredménye”. Ennek alapján „[a] parancsot teljesítő rendőrök ilyen alapon közszereplőnek nem tekinthetők, mert tevékenységük alapvetően függ elöljáróik utasításaitól, melytől nem, vagy csak elenyésző számú esetben (jogszerűtlen utasítás, adott szituáció eredményeként) térhetnek el”. Az eljáró rendőr tevékenysége közszereplői jelleget nem hordoz, a közhatalom gyakorlásában való részvétel pedig „nem szükségszerűen keletkeztet közszereplői státuszt”. [17] Az 1959-es Ptk. 80. §-án alapuló gyakorlat alapján az intézkedő rendőr képmásának közzétételéhez mindenképpen szükséges hozzájárulás, aminek ráadásul kifejezettnek kell lennie: az érintettek látható tiltakozásának hiánya ugyanis az idézett fővárosi bírósági döntés szerint „nem azonosítható a ráutaló magatartással megadott hozzájárulással”, mivel a rendőrök „kötelességük teljesítésekor nem feltétlenül vannak abban a helyzetben, hogy a sajtó képviselőivel kommunikáljanak”. Ugyanezt még erősebben fogalmazza meg a Fővárosi Bíróság P.23.783/2009/7. számú eseti döntése (szintén híradófelvételről, egy építkezésen talált bomba hatástalanításának rendőri biztosításáról). Eszerint „a szolgálatteljesítés közben készült felvételek esetében a ráutaló magatartással történő hozzájárulást megadottnak nem lehet tekinteni, figyelemmel az érintett személyek státuszára, a feladatára és a helyzet egyéb sajátosságaira”, és nincs jelentősége annak, hogy „milyen messze volt a kamera a felperesektől felvétel közben, mert nem várható el a szolgálatot teljesítő rendőrtől, hogy kommunikáljon a sajtó munkatársaival”. [18] Végül a tárgybeli bírói gyakorlat harmadik eleme, egyben a jogi felelősség alóli sikeres mentesülés egyetlen módja, hogy az intézkedő rendvédelmi szolgálattevő esetében is érvényesülnek a képmásvédelem magánszemélyeknél is meglévő objektív határai, azaz a hozzájárulás nélküli közzététel csak akkor jogellenes, hogyha az ábrázolás alapján az érintett felismerhető. Ennek hiányában végződhetett például a kereset elutasításával a per a Fővárosi Törvényszék P.23.850/2012/5. számú ítéletével lezárt ügyben, ahol ugyan szintén a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényen történt rendőri intézkedés volt a per tárgya, de ott „a felvétel beazonosíthatósága, egyedisége, egyéni képmás-jellege […] nem volt megállapítható, ezért a képfelvétel elkészítéséhez és nyilvánosságra hozatalához a felperes hozzájárulására nem volt szükség”. Hasonló volt a helyzet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szintén az index.hu ellen egy ünnepségen jelenlevő egyenruhások képmásainak kitakarását gúnyos ábrákkal elvégző cikk miatt indított személyiségi jogi perben is, hiszen a „személy képmása vagy hangfelvétele nem beazonosítható módon és nem egyediesített” közzététele során „a felismerhetetlenné tétel módja meghatározásában a sajtó szabad”[10]. [19] Arra is van ugyanakkor példa a bírói gyakorlatban, hogy még a felismerhetőség hiánya sem jelent a bíróság szerint mentesülést a jogsértés alól. A Fővárosi Bíróság P.20.246/2010/17. számú ügyben hozott döntése például egy razziáról készült tévéfelvétel esetén úgy érvel, hogy „nincsen jelentősége az idézett 80. § (1) és (2) bekezdése alapján és a felperesek erre alapított kérelme nyomán, hogy felismerhették-e, felismerte-e a felpereseket bárki, illetőleg hányan, kik azonosították a bejátszott felvételek alapján a felpereseket, hiszen ezek mind ellenőrizhetetlen tények, ennélfogva – ahogyan a jogszabály is fogalmaz – a képmás nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges”. Ennek ellenére összességében következetesnek mondható a gyakorlat abban, hogy az érintettnek a képen való elhelyezkedése, arcának esetleges takarása, illetve mozgókép esetén a szereplés időtartama alapján foglal állást a felismerhetőség kérdésében.

3.2. Egy pillanatnyi zavar 2006 ősze után

[20] A hosszú ideje következetes személyiségi peres gyakorlat tehát semmilyen jelentőséget nem tulajdonított annak, hogy a rendőrt milyen intézkedése során filmezik vagy fényképezik le. Ez odáig hatott, hogy több bírósági ítélet is állapított úgy meg jogsértést, hogy a fénykép készítésének pontos körülményeit nem is tette a tényállás részévé. Az, hogy ez a rugalmatlan, az egyedi ügy sajátosságaira vak gyakorlat alkotmányos elvekkel és az állami erőszak-monopólium alkalmazásának ellenőrizhetőségével kapcsolatos szempontokkal kerülhet összeütközésbe, széles körben a 2006 őszi demonstrációk kapcsán végrehajtott rendőri intézkedések, illetve az akkor történt rendőri túlkapások és visszaélések után jelent meg a szakmai és a közéleti vitákban is nyomatékos érvként. [21] Ezt segítette az is, hogy a Fővárosi Bíróság 33.P.20.917/2007/37. számú ítéletével elbírált ügyben az MTV Szabadság téri székházának védelmét ellátó rendőri egység parancsnoka is személyiségi jogi pert nyert a róla a székház védelmével összefüggésben közzétett cikket illusztráló képek miatt. Ez a bírói döntés nem árnyalta a speciális körülményekre tekintettel az addigi gyakorlatot, mindössze elismételte a jóváhagyás kötelező voltára vonatkozó ítélkezési elveket. Pedig a székház „feladása” – mint ez egyébként éppen a perbeli, a sajtóhoz került rádióadó forgalmi adatai alapján megírt cikkek tartalma miatt sikertelenül érvényesíteni próbált további személyiségi jogi igények kapcsán amúgy a bíróság számára is egyértelmű volt – kulcsmomentuma a 2006. szeptember 18-i eseménysornak, és egy rendőri vezető volt a felperes. [22] A 2006 ősze utáni politikai és közéleti viták hatása a jogalkotásban csak az intézkedő rendőr kötelező azonosítószám-viselésére vonatkozó szabályok szigorításáig jutott, így a képmásvédelmet közvetve sem érintette. Az, hogy mégis megtörtént az addigi ítélkezési gyakorlat áttekintése, nem külső kényszernek, hanem egy, az addigi irányvonallal nyíltan konfliktust vállaló bírósági döntésnek köszönhető. [23] A Pécsi Ítélőtábla a Pf.I.20.360/2011/6. számú ügyben hozott ítéletével egy ZTE-DVTK labdarúgó-mérkőzés biztosítása során készült fényképfelvételek miatti, az eljáró rendőr által előterjesztett személyiségi jogi igényt bírált el. Az ítélet a meglévő bírói gyakorlatra csak annyi szót veszteget, hogy azzal „a másodfokú bíróság annyiban ért egyet, hogy egy-egy konkrét ügyben intézkedő rendőr (pl. az igazoltatás során) valóban nem minősül közszereplőnek. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben azonban nem ilyen egyedi rendőri intézkedésről volt szó.” A Pécsi Ítélőtábla tanácsa a döntésben ettől a ponttól nyilvánvalóan a közhatalom gyakorlásának elszámoltathatóságával kapcsolatos alkotmányjogi megfontolást érvényesít. Ezt azonban formailag a jogterület polgári jogi dogmatikáján belül maradva teszi meg, hiszen álláspontját a nyilvános közszereplés 1959-es Ptk. 80. § (2) bekezdés szerinti fogalmának kiterjesztő értelmezésére alapítja: „[a] tömegrendezvényen való rendőri részvétel, az ilyen rendezvényeken való rendőri rendfenntartás, a sport- vagy politikai rendezvényeken a szurkolótáborok egymás elleni fellépésének megakadályozására kivezényelt rendőrök tevékenysége – különösen a 2006 őszi budapesti események fényében – nyilvános közszereplésnek minősül.” [24] Az időrendet tartva érdemes megemlíteni a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.22.199/2012/3. számú ügyben meghozott ítéletét, amely nem képmásperben, hanem egy rendőrségi képfelvétel kitakarástól mentes kiadásának megtagadása miatt indult kártérítési perben született. Itt jelentek azonban meg először a rendőrök képmásvédelmét fenntartó álláspontot alátámasztó, a rendőrök azonosíthatóságával összefüggő érvek. Az ítélet ugyanis a rendőrségi törvénynek az azonosító jelvény használatára vonatkozó szabályait idézve megállapítja, hogy azok „biztosítják azt, hogy a rendőrt intézkedése során – neve, azonosító száma, szolgálati igazolványa, illetve azonosító jelvénye alapján – kétséget kizáró módon azonosítani lehessen. A közhatalmi tevékenység ellenőrizhetőségéhez, az átláthatóság biztosításához az intézkedő rendőrök képmásának nyilvánosságra hozatala azonban nem szükséges, a rendőri munkáról történő tájékoztatás az intézkedést végrehajtó személyek felismerhető, egyedileg beazonosítható képmásának bemutatása nélkül is megvalósítható.” [25] A hasonló perek nagy számára tekintettel a jogalkalmazás egységének érdekében a Kúria a pécsi ítélet után a legfőbb ügyész kezdeményezésére gyorsan lépett. Az 1/2012. BKMPJE számú jogegységi határozat változtatás nélkül erősítette meg, egyben terjesztette ki szélesebb személyi körre az addigi következetes gyakorlatot: „a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása”. [26] A Kúria a jogegységi határozatban azt tekintette a közszereplés szükséges feltételének, hogy az az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuljon. Ezt azonban a közterületen tevékenykedő rendőrök, börtönőrök, valamint minden más, munkáját közterületen végző személy esetén nem látja fennállni, hiszen ők törvényben meghatározott, illetve munkaköri kötelezettségüknek tesznek eleget. Önmagában az, hogy a szereplés nyilvános, illetve – és itt áttér a Kúria a kifejezetten a rendőrökre vonatkozó érvekre – hogy az intézkedő rendőr a közhatalmi funkciót megtestesítő állami szerv alkalmazottja, nem alapozza meg a közszereplői minőséget, az információszabadságra vonatkozó törvényi rendelkezésekből pedig nem következik, hogy a közhatalmat gyakorlókra vonatkozó minden adat nyilvános lenne. Ugyan a Kúria is elismeri alkotmányos követelményként, hogy biztosítani kell, hogy a rendőrt intézkedése során kétséget kizáró módon azonosítani lehessen, ám a rendőrségi törvény erre vonatkozó szabályait – azonosító szám, szolgálati igazolvány, azonosító jelvény – ehhez elégséges garanciának tekinti. Így arra a következtetésre jut, hogy az intézkedést foganatosító rendőr arcképe nem tekinthető közérdekből nyilvános adatnak, ugyanis az nem tartozik a rendőri szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy közfeladatának ellátásával összefüggő egyéb személyes adata körébe. Ezzel egyébként a Kúria korrigálja ugyan az adatvédelmi szabályok képmásperekben való alkalmazhatatlanságára vonatkozó korábbi gyakorlatot, de a végeredmény változatlanul az, hogy „azt a kérdést, hogy a közterületen intézkedést végrehajtó rendőr egyedileg azonosítható, felismerhető képmása nyilvánosságra hozható-e, […] a Ptk. 80. § (2) bekezdése alapján kell megítélni”.

3.3. Az új Ptk. és az Alkotmánybíróság döntése

[27] A Kúria tehát tartalmilag fenntartotta, és minden, nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személyre kiterjesztette azt a követelményt, hogy a nyilvánosság előtt zajló közhatalmi intézkedésről egyedileg azonosítható, felismerhető felvételt készíteni és közzétenni csak az érintett hozzájárulásával lehet. Mindeközben az Országgyűlés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) elfogadásával is legfeljebb az esélyt adta meg a gyakorlat átalakulásához, de azt kikényszeríteni nemigen próbálta.

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

[28] Legalábbis leginkább ekként írható le az, hogy a Ptk. 2:48. §-a ugyan a korábbi „nyilvános közszereplés” helyett a „nyilvános közéleti szereplést” tekinti kivételnek, azonban mást nem változtat a szabályokon. Illetve ami keveset a képmáshoz való joggal összefüggésben igen – a tömegfelvétel hozzájárulás alóli mentessége a kialakult bírói gyakorlat alapján – az kifejezetten a szabályozás még zártabbá tétele irányába hat. Így aztán a 2014. március 15. után indult ügyek esetében valójában csak annyival összetettebb a kérdés, hogy a Ptk. 2:44. §-nak a 7/2014. (III. 17.) AB határozat által korrigált szövege szerint „a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja”. Ez azonban nem kell, hogy szükségképpen megváltoztasson egy olyan gyakorlatot, amely eleve nem ismeri el a nyilvánosság előtti rendőri intézkedést olyannak, ami e szabad vitatás alá tartozna. [29] Így majdhogynem törvényszerű volt, hogy a kérdést előbb-utóbb az Alkotmánybíróság fogja megválaszolni, és ezt ráadásul az elemzett ítélet alapjául szolgáló ügyben, alkotmányjogi panasz alapján tette meg. A jogerős ítéletet a sajtószabadság megsértése miatt megsemmisítő ABh. alapján, annak legszűkebb értelmezése mellett is egyértelmű, hogy a minden esetben hozzájárulást megkövetelő bírói gyakorlat fenntartására nincs alkotmányos lehetőség. [30] Az Alkotmánybíróság ugyanis egyrészt általánosságban mondta ki, hogy „[v]alamely jelenkori eseménnyel kapcsolatban a nyilvánosság figyelme elé került személyről készült képmás általában az eseménnyel összefüggésben az engedélyük nélkül nyilvánosságra hozható”, ha az nem sértő és az érintett személyt tárgyilagosan ábrázolja[11]. [31] Ennél kézzelfoghatóbb, nyilvánvalóan a bírósági gyakorlat orientálására szánt elvként az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy egy rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis „az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak” minősül[12]. [32] Végül egészen egyértelműnek tűnő követelményként az ABh. [44] pontja azt is rögzíti, hogy a „[r]endőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi »résztvevői« a történésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának – mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek – sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása”.

Sepsi Tibor írása a Polgári jog folyóirat 2016/1. számában jelent meg. A teljes cikkben elolvashatja az elemzett ítélőtáblai döntés közvetlen előzményeit, a döntés jogi érvelését, valamint annak kritikáját.

[1] A szerző ügyvéd. [2] A Fővárosi Törvényszék P.23.475/2011/4. számú ítélete. [3] A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.656/2012/7. számú jogerős ítélete. [4] A Kúria Pfv.IV.20.784/2013/5. számú ítélete. [5] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat [40]. [6] 75. § (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Ezen jogok a törvény védelme alatt állnak. [7] 3. § (3) A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével. [8] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [20]-[23]. [9] Lásd például a Legfelsőbb Bíróság Pf.IV.26.329/2000/9. számú döntését. [10] Fővárosi Törvényszék P.20.544/2014/4., Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.286/2014/3/II. [11] ABh. [42]. [12] ABh. [43].

Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.