Polgári Jog 2016/9. Polgári jog | 2017/7-8.

Polgári Jog 2017/7-8

Beszámoló a III. Wolters Kluwer Jogi Konferenciáról I.

1. A konferenciáról

[1] A Wolters Kluwer Kft., Európa egyik vezető jogi kiadója[1] 2017. május 23–24. napján harmadik alkalommal rendezte meg nagyszabású Jogi Konferenciáját. Az eseménynek a költői szépségű Thermal Hotel Visegrád adott otthont, mely előnyös elhelyezkedése mellett kiváló infrastruktúrával biztosította a fórum különböző hivatásrendeket magában foglaló, több mint 200 résztvevője számára az együtt gondolkodás feltételeit. A Jogi Konferencia fő témája hagyományosan a 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyv[2] (a továbbiakban: Ptk.) gyakorlata, a felmerülő alkalmazási és értelmezési problémák bemutatása, mely mellett immár hangsúlyos szerepet kapott a legfrissebb kodifikációs eredmények ismertetése is. A konferencia első napja köszöntővel és megnyitóval indult, melyet követően plenáris kerekasztal keretében kerültek kiemelésre a polgári jog egyes szignifikáns problémakörei. Szintén plenáris jelleggel került elemzésre a megújult hatósági eljárásjog témaköre, majd a délután folyamán a párhuzamosan zajló szemináriumok közül választhatta ki a közönség az érdeklődésének leginkább megfelelő szekciót. Az előadássorozatok a közigazgatási jog, a nemzetközi magánjog, illetve a polgári jog egyes kérdéseit vették górcső alá.

 

 

Ptk. a jogesetek tükrében

Döntvény

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!