220 óra közmunkát kapott Gulyás Márton


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen befejeződött a Köztársasági Elnöki Hivatalt megrongáló két férfi ügye.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka – büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

Az elsőfokú tárgyaláson az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével, valamint társtettesként, műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével vádolta meg a két férfit, akik korábban a Köztársasági Elnöki Hivatal székhelyéül szolgáló Sándor-palota épületéhez dobtak két flakon festéket, ezzel beszennyezve azt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. április 13-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki a két vádlottat, ezért G. M-mel szemben megszüntette a korábban, más eljárásban alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 300 óra, míg társát szintén halmazati büntetésül 200 óra közérdekű munkára ítélte.

Az ügy a vádlotti és ügyészi fellebbezések okán másodfokon a Fővárosi Törvényszéken 2019. július 2-án zárult le.

A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa – egyetértve az elsőfokon eljáró bírósággal – mindkét elkövetőt bűnösnek mondta ki garázdaság és rongálás bűntettében, büntetésüket azonban enyhítette a jelentős időmúlásra és a II. rendű vádlott büntetlen előéletére tekintettel. Így az I. rendű vádlottat 220 óra, míg a II. rendű vádlottat 80 óra közmunka teljesítésére, valamint egyetemlegesen 618 220 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

Az ítélet jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.