250 ezer forint kártérítést utalnak a lúgos támadás sértettjének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja kötelezte a Magyar Államot, hogy a„lúgos-támadás” kapcsán életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt elítélt dr. B. K. részére megítélt kártalanításból 250 ezer forintot utaljon át a bűncselekménysértettjének kártérítés címén – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság ítéletével kötelezte a vádlottat, hogy a sértett magánfél részére fizessen meg 250 ezer forintot kártérítés címén, egyúttal megállapította, hogy a vádlott köteles az elsőfokú és a másodfokú eljárásban a sértett magánfél jogi képviseletével
összefüggésben felmerült további 192.024 forint és 265.176 forint bűnügyi költséget a sértett részére megfizetni. Továbbá a Kúria ítéletével kötelezte a vádlottat, hogy a harmadfokú eljárásban a magánfél jogi képviseletével kapcsolatban felmerült 31.750 forint bűnügyi költséget is fizesse meg a sértett magánfélnek.

Tehát a fentiek alapján a vádlottat a sértett polgári jogi igényére tekintettel kártérítés címén 250 ezer forint megfizetésére kötelezték jogerősen. Az ezen felül megítélt összegek az eljárás során felmerült bűnügyi költség.

A Fővárosi Törvényszék 2019. február 28-i végzésével az elítélt részére az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt indított eljárásban kártalanítást állapított meg. A bíróság kötelezte a Magyar Államot, hogy a megállapított kártalanítás összegéből a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül fizessen meg a sértett részére 250.000 forintot, míg a kártalanítás
fennmaradó összegét az elítéltnek utalja át.

A hatályos jogszabály alapján a kártalanításból történő kielégítésnek kizárólag azzal a bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igény, illetve a polgári bíróság által jogerősen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj erejéig van helye, amely miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása tekintetében a kártalanítást megállapítják. Mindezekre tekintettel a kártalanításból kizárólag a kártérítésként megítélt összeget lehetett levonni, ezért utasította el az FT a sértett ezt meghaladó igényét.

A végzés ellen sem az ügyészség, sem az elítélt, sem a sértett nem jelentett be fellebbezést, így az 2019. március 29-én jogerős lett. Erről a tényről és arról, hogy az összeg kifizetését a Magyar Állam nevében eljáró Igazságügy Minisztérium (IM) rendelkezik az FT a sértettet tájékoztatta.

A bíróság a jogerőre emelkedést követően a végzést az IM részére megküldte annak érdekében, hogy a végzésben megítélt összegek kiutalásáról 60 napon belül gondoskodjon – zárul a közlemény.


Kapcsolódó cikkek

2018. február 22.

Lúgos orvos pere: megszületett az ítélet

Kilenc év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel. 

2018. február 16.

Lúgos orvos: felmentését kérte a vádlott

Felmentését kérte a Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán az a férfi, aki a vád szerint 2013-ban elkábította volt szeretőjét, majd lúgot öntött altestére és ezzel maradandó, életveszélyes sérüléseket okozott. A pénteki tárgyaláson az ügyvéd több órás védőbeszédében elsődlegesen felmentést, másodlagosan új eljárást kért. A tábla február 22-re tűzte a határozathirdetést.