2020-tól Esztergomban működik a Közigazgatási Felsőbíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Közigazgatási Felsőbíróság leendő székhelyét tekintették meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) magas rangú képviselői 2019. március 27-én, Esztergomban.

A Szent István tér 4. szám alatt található Déli Kanonoksor műemléki védelem alatt álló épületének bejárásán mások mellett részt vett dr. Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára és dr. Handó Tünde, az OBH elnöke.

A két vezető a látogatást követően megvitatta a közigazgatási bírósági rendszer felállításával kapcsolatos aktuális teendőket is. Elhangzott: az OBH minden tőle telhető segítséget megad a minisztérium számára. Eddigi tudását, tapasztalatát a szaktárca rendelkezésére bocsátja annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a rendes bírósági szervezet mellett, de részben annak eredményeire és átadandó erőforrásaira épülő közigazgatási bírósági rendszer felállítása, valamint működtetésének megkezdése.

A Közigazgatási Felsőbíróság leendő épülete (Fotó: OBH)

Mint ismert, az Országgyűlés által elfogadott törvények értelmében 2020. január 1-jétől – esztergomi székhellyel – létrejön a Közigazgatási Felsőbíróság, valamint nyolc – a Fővárosi, a Budapest Környéki, a Miskolci, a Debreceni, a Szegedi, a Pécsi, a Veszprémi és a Győri – Közigazgatási Törvényszék. A közigazgatási bíróságok méltó elhelyezése az egyik legfontosabb kérdés a szervezeti átalakítás kapcsán. Az OBH azt szeretné – ennek érdekében alapította meg az OBH elnöke az Átmenet projektet, s törekszik folyamatos együttműködésre az IM-mel –, hogy úgy adja át a személyi állományt és az infrastruktúrát, hogy az mind a bírósági ügyfelek, mind a dolgozók számára megfelelő, megnyugtató legyen.

birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.