Gyermekeken és elesetteken kíván segíteni az új ombudsman


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ombudsmanhoz forduló emberek problémáinak megoldásával, a gyermekek és elesettek jogainak védelmével szeretne kiemelten foglalkozni a csütörtökön hivatalba lépő alapjogi biztos, Kozma Ákos.

„Az emberek ombudsmanja szeretnék lenni: az emberek problémáival foglalkozni, megismerni, megérteni gondjaikat, nehézségeiket, és ha lehet, akkor segíteni azok megoldásában” – fogalmazott az ombudsman, akit Áder János köztársasági elnök javaslatára, július 2-án választott meg az Országgyűlés.

Kozma Ákos a legfontosabb ombudsmani szerepkörnek azt tartja, hogy a rendelkezésére álló jogi eszközök felhasználásával segítsen mindazokon, akik a közigazgatás normál jogi keretei közt nem találnak megoldást a problémáikra, és „végső elkeseredésükben” az ombudsmanhoz fordulnak.

Mint mondta, jelenleg is több száz folyamatban lévő ügy van a hivatal előtt, de fontos látni, hogy a több száz ügy mögött több száz ember, család van, akik mind az ombudsman segítségére várnak.

„Nem tudok annál fontosabb feladatot megfogalmazni, mint hogy ebben a sok száz folyamatban lévő ügyben mihamarabb döntést hozzak, ennek a sok száz embernek, családnak próbáljak a segítségére lenni” – fogalmazott.

A hivatalba lépő biztos kifejtette: többek közt a gyermekek és elesettek jogainak védelme ügyében szeretne minél hangsúlyosabban fellépni, és felhasználni a számára rendelkezésre álló jogi lehetőségeket.

Kozma Ákos kiemelte: azt is fontosnak tartja, hogy nyitottan, transzparens módon működjön az ombudsmani hivatal, úgy a sajtó, mint a társadalmi szervezetek és elsősorban az emberek felé – tette hozzá.

A legfontosabb, hogy – ahogyan eddig is, úgy a jövőben is – „megőrizzük az ombudsmani intézmény függetlenségét, politikamentességét” – jelentette ki.
Kozma Ákos 1995 és 2013 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott alkotmányjogot és európai uniós ismereteket, 2010 óta a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettese volt. Elődje az ombudsmani poszton Székely László volt, akinek szeptember 25-én járt le a megbízatása.

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.