Személyes adatok kezelése a koronavírus idején Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Adatvédelmi Testület szerint a GDPR alapján a munkáltatók és a hatóságok is kezelhetik az érintettek személyes adatait, de ehhez megfelelő garanciákat kell biztosítani.

A kormányok, állami és magán szervezetek egész Európában intézkedéseket hoztak a koronavírus korlátozása és enyhítése céljából, amely együtt járhat különböző személyes adatok kezelésével.

Andrea Jelinek, az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) elnöke kifejtette: „Az adatvédelmi szabályok (például a GDPR) nem képezik gátját a koronavírus világjárvány elleni küzdelem érdekében hozott intézkedéseknek. Szeretném azonban felhívni az adatkezelők figyelmét, hogy még ezekben a kivételes időkben is biztosítaniuk kell az érintettek személyes adatainak védelmét. Ennek megfelelően számos szempontot figyelembe kell venni a személyes adatok jogszerű kezelésének biztosítása érdekében. ”

A GDPR egy olyan jogszabály, amelynek hatálya kiterjed például a koronavírussal kapcsolatos adatkezelésekre is. A GDPR megfelelő jogalapot biztosít a munkáltatók és az illetékes közegészségügyi hatóságok részére, hogy járványokkal összefüggésében az érintettek hozzájárulása nélkül is jogszerűen kezeljék a személyes adatokat. A GDPR 6. és 9. cikkei alapján a munkáltató a közegészségügyre vonatkozó közérdek, a munkáltató élet- és egészségvédelmi kötelezettségének, vagy más jogi kötelezettségének teljesítése, mint jogos érdek alapján kezelheti a munkavállalók személyes adatait.

Az elektronikus kommunikációs adatok, például a helymeghatározási adatok kezelésére további szabályok vonatkoznak. Az elektronikus hírközlési irányelvet végrehajtó nemzeti jogszabályok szerint a helymeghatározási adatokat az üzemeltető kizárólag anonimizálva, vagy az érintettek hozzájárulása alapján kezelheti. A hatóságoknak tehát mindenekelőtt a helymeghatározási adatok anonim módon történő kezelésére kell törekedniük (vagyis az összesített adatokat úgy kell kezelni, hogy azokból ne lehessen személyes adatokra következtetni). Ez lehetővé tenné egy adott helyen található mobil eszközök helyadatainak gyűjtését és ábrázolását („térképészet”).

Ha nem lehet az adatokat anonim módon kezelni, akkor az elektronikus hírközlési irányelv 15. cikke alapján a tagállamok nemzetbiztonsági, illetve közbiztonsági érdekből különböző jogalkotási intézkedéseket hozhatnak. A rendkívüli jogszabályt akkor lehet elfogadni, ha az szükséges, megfelelő és arányos intézkedésnek minősül egy demokratikus társadalomban. Ilyen intézkedések bevezetése esetén a tagállamnak megfelelő biztosítékokat kell nyújtania, például biztosítani kell a jogorvoslati lehetőséget a tagállamok számára.

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda által összeállított Adatvédelmi kisokosból mindent megtudhat a cégek járványhelyzetben érvényesülő jogairól és kötelezettségeiről!

Kapcsolódó cikkek

2020. március 13.

A koronavírus-járvány munkajoga

Egyre komolyabb készültségi helyzet van idehaza is a járvány miatt. De vajon milyen jogai vannak egy munkavállalónak, és milyen egy munkáltatónak karantén idején? Egyáltalán, mikor lehet karantént kihirdetni és ki viseli a költségeket? E kérdésekre igyekszik választ adni összefoglalónkban dr. Kricskovics-Béli Boglárka ügyvéd a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársa.
2020. március 13.

Munkáltatói kisokos a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre

Milyen hatással van a vírus a munkaviszonyra? Milyen praktikus tanácsok adhatók? Melyek a munkáltatók és a munkavállalók alapvető jogai és kötelezettségei? Mik a vis maior munkajogi vonatkozásai? Melyek a hatósági zárlat esetén irányadó szabályok? Ezekre és sok más kérdésre ad választ a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda összeállítása.
2020. március 9.

Koronavírus a munkahelyen: mit tehet a munkáltató és a munkavállaló?

A koronavírus nemzetközi elterjedése miatt a cégeknek fel kell készülnie arra, hogy a megbetegedések és az esetleges hatósági intézkedések érdemben befolyásolják a vállalatok működését. Felmerül azonban a kérdés, hogy amennyiben a munkahelyen megjelenik a járvány, úgy a munkáltató milyen intézkedések megtételére jogosult, illetve köteles, és mit tehet a munkavállaló? A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői összeszedték a legfontosabb munkajogi tudnivalókat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.
2020. március 9.

Koronavírus és GDPR: a cégek pandémiás tervében az adatkezelésre is gondolni kell

A vállalkozások Magyarországon is sorra vezetnek be intézkedéseket a koronavírus járvány megelőzése és enyhítése érdekében. A protokollok kialakításánál azonban kulcsfontosságú a kapcsolódó adatkezelési feladatok átgondolása a személyes jellegű információk biztonsága érdekében – hívja fel a figyelmet Vári Csaba, a Baker McKenzie adatvédelmi csoportjának vezetője. Az adatkezelők megfelelő tájékoztatást kötelesek nyújtani az érintettek számára, ideértve a jogaikkal kapcsolatos felvilágosítást is.
2020. március 11.

Koronavírus: lehet kérdőíven kérdezni a munkavállalókat

Bizonyos esetekben elfogadható, ha a munkáltató kérdőívet töltet ki azokkal a munkavállalókkal, akik bejelentést tesznek a koronavírus-fertőzés gyanújáról – közölte Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
2020. március 16.

Koronavírus és fogyasztók befolyásolása

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a COVID-19 megbetegedésekre tekintettel az alábbiakra hívja fel a fogyasztók, a hirdetők, a hirdetések közzétevői figyelmét.