Egyeztet a MÜK és az OBH az elektronikus eljárási cselekményekről Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A résztvevők megállapították, hogy a bíróságok és az ügyvédi tevékenységet gyakorlók közös érdeke, hogy az igazságszolgáltatás működését a lehetőségek adta keretek között, az eljárási garanciák megtartásával, a lehető legszélesebb körben biztosítsák.

A Magyar Ügyvédi Kamara elnökének és az Országos Bírósági Hivatal elnökének levelezése alapján 2020. április 9. napján szakértői szintű egyeztetés kezdődött a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet szabályainak gyakorlati megvalósításáról. Az egyeztetésen az OBH részéről dr. Kékedi Szabolcs, OBH EEF főosztályvezetője, dr. Péter Zoltán, OBH EEF főosztályvezető-helyettese, a Magyar Ügyvédi Kamara részéről dr. Kadlót Erzsébet, dr. Baranyi Bertold, dr. Gróf Krisztián és dr. Homoki Péter vett részt.

Az első egyeztetés eredményes volt, konstruktív volt a hozzáállás a szervezetek részéről, mindenki a megoldásra törekszik. A résztvevők megállapították, hogy a bíróságok és az ügyvédi tevékenységet gyakorlók közös érdeke, hogy az igazságszolgáltatás működését a lehetőségek adta keretek között, az eljárási garanciák megtartásával, a lehető legszélesebb körben biztosítsák. Az egyeztetésen az OAB és a MÜK képviselői az alábbi megállapításokat tették:

A bíróságok egységesen a Skype for Business, valamint – 2020. májusától – a VIA VIDEO eszközöket fogják alkalmazni azon eljárási cselekmények esetében, ahol a személyes közreműködés ilyen módon kiváltható (technikai útmutató a tájékoztató végén).

A fenti eszközök – és általában a hasonló megoldások – alapvetően a legszükségesebb eljárási cselekményekre használhatóak, a nagy számú, sok szereplős eljárásokban nem alkalmazhatóak, bizonyos eljárási cselekményekre nem minden esetben alkalmasak.

A polgári, közigazgatási és a büntető ügyszakot külön kell kezelni, mert eltérő eljárási szabályok és megoldások lehetségesek.

Vannak olyan ügyek, amelyek folytatása nem mellőzhető, ilyenek többek között a kényszerintézkedésekben történő döntéshozatal, a fogvatartott ellen zajló eljárások, valamint a határidőhöz kötött eljárások (pl. pszichiátriai felülvizsgálat).

A videokonferenciás tárgyalás esetén az elvárt viselkedés, öltözködés, eljárási szabályokat rugalmasan kell kezelni. Például határozathirdetés esetén nem kell felállni, a jogi képviselőknek nem kell talárt viselniük, de a lehetőségekhez képest elvárt az ügyvédi tevékenység gyakorlójához, illetve a bírósági eljáráshoz méltó öltözet és körülmények biztosítása.

A MÜK javasolja lehetővé tenni a tárgyalások kép- és hanganyagának a rögzítését, amire elviekben a Skype for Business képes. 7.A területi ügyvédi kamarák – a veszélyhelyzetre tekintettel – frissítették a kirendelhető ügyvédek listáját, amely a https://kirendeles.magyarugyvedikamara.hu/ címen elérhető. Az ügyvédek nyilvános adatai is elérhetőek a https://magyarugyvedikamara.hu/html/nyilvanos-kereso/ honlapon.

Szükséges külön egyeztetni a Legfőbb Ügyészséggel és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarával.

A későbbiekben az egyeztetés tárgyává kell tenni a veszélyhelyzet megszűnését követő időszak kihívásait. A résztvevők megállapodtak abban, hogy egyeztetik és folyamatosan visszajeleznek egymásnak a gyakorlati tapasztalatokról, valamint összehangolják a tájékoztatásaikat.

(mük.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.