30 milliárd forintot költene a kormány a börtöntelítettség csökkentésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Harmincmilliárd forintot bocsát a kormány a Belügyminisztérium (BM) rendelkezésére, hogy abból még az idén megszüntessék a börtönök 100 százalék fölötti telítettségét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A pénzből akár ideiglenes büntetés-végrehajtási intézmények is létrehozhatók – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a mobilbörtön fogalma Magyarországon kívül is ismert. Közölte: részben ezekkel kell megoldani, hogy a jelenleg 115 százalékos telítettség lecsökkenjen. Megjegyezte, hogy 2013-ban még 143 százalékos volt ez az arány.

A miniszter egyúttal örömét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a héten elfogadta azt a törvényt, amely átmenetileg felfüggeszti az elítélteknek a kártérítések kifizetését. Egyértelművé vált ugyanis, hogy egy iparág épült fel erre, amelynek megálljt kell parancsolni – tette hozzá.

Emlékeztetett: az elfogadott jogszabály rögzíti, az igazságügyi tárcának előterjesztést kell tennie azzal kapcsolatban, hogy ha mégis kártérítést kell fizetni, akkor azt az áldozatok kaphassák meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek